A kora tavaszi délelőttön a hatalmas szürke ház árnyéka a buszpályaudvarig ér. Mint egy óriási napóra mutatója, úgy jár körbe a ház árnyéka a városközpontban. Az ablakokról visszaverődő napfény mintákat fest a környék betonjára. Tiszta időben a Mátráig ellátni, március közepén azonban csak a város határai látszottak a tetőről.

A tetőre azonban nem egyszerű – és vezető nélkül nem is lehet – kijutni. Az 1975 áprilisában átadott irodaház hivatalosan 16 emeletes, azonban a földszint és az első irodaszint között, valamint a 16. emelet fölött is található egy-egy – kis belmagasságú – szerelőszint. Ezekhez jön a különleges 17. emelet, ahol a liftházak, két víztároló, a kazánok és az épület karbantartóinak műhelyei kaptak helyet. Kevés ilyen panorámájú műhely lehet az országban.

A két nagybefogadó képességű lift közül az egyik a 16. emeletig visz, onnan pedig lépcső vezet a tetőre. Az ajtó a középső tömb fölé nyílik, ha a két oldalsó tömböt is meg akarnánk közelíteni, akkor a lifteknek és a lépcsőházaknak otthont adó, ablaktalan tornyok tetején is át kellene másznunk. Egyesek szerint 65 méter magas az épület, míg mások 71-re tippelik. A különbség minden bizonnyal a tetőből kiemelkedő két torony miatt lehet. Az azonban biztos, hogy elképesztő a kilátás az antennákkal és madárürülékkel díszített tetőről.

Miértek?

A szolnokiak köztudatában vízügyi székházként élő épületet minden bizonnyal a város alapításának 900. évfordulójára és/vagy „hazánk felszabadulásának” 30. évfordulójára adták át.

Tegyük mindjárt hozzá: abban az időben nemcsak Szolnokon épültek úgynevezett magas házak. Szolnok első toronyházát 1970-ben – Lenin születésének 100. évfordulóján – adták át a Zagyva túloldalán. A város legmagasabb épületét, a 81 méteres, úgynevezett 24 emeletest szintén 1975-ben avatták. Nem sokkal később vették használatba a fővárosban a SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbjét – 89 méter -, illetve a hányatott sorsú pécsi toronyházat – 84 méter -, amelyik a mai napig a világ egyik legmagasabb, lakatlan lakóépülete. Toronyházzal szinte minden megyeszékhely büszkélkedhet, hiszen Debrecen, Salgótarján, Miskolc is kapott ilyet, de még Gyöngyös is felkerült a listára.

Miért? Felvetődik a kérdés, hogy a hetvenes években, a nem túl magas telekárak mellett, miért kellett az akkoriban még tízemeletes házzal is alig büszkélkedő városokba toronyházakat építeni. Magyarázat egyelőre nincs. Elfogadott álláspont, hogy a korabeli városi és megyei – tanácsi és párt – vezetők gigantomániája és versengése állhatott a beruházások hátterében.

Hatból tizenhat

Az 1976-tól belakott vízügyi székházat hat korabeli cég építtette a helyi Állami Építőipari Vállalattal (ÁÉV), és mintegy 400 dolgozójuk foglalta el a körülbelül 12 ezer négyzetméternyi irodákat, és a 3 ezer négyzetméternyi kiszolgáló helyiségeket. A legnagyobb tulajdonos és használó az akkori vízügyi igazgatóság volt – innen a ház közkeletű neve -, és a kilencvenes évek elejéig a cég dolgozói – mint egy üzemegység munkatársai – gondoskodtak az épület karbantartásáról. Volt idő, amikor az épület működését a mai napig irányító Szakáll Julianna keze alatt 28-an dolgoztak. Működött a házban külön újságos, büfé és vállalati étkezde is.

A rendszerváltásig a két lifttorony között – mind a két oldalon – egy-egy világító vörös csillag díszelgett az épületen, a figyelmes szemlélő a mai napig felfedezheti a kuntúrjaikat. Kevésbé feltűnőek a lifttornyok tetején lévő csörlők, amelyek segítségével, a nagy ünnepek idején – április 4., november 7. – földig érő vörös és nemzeti színű lobogókat feszítettek mindkét oldalra. Szakáll Julianna úgy emlékszik, ha pár nappal az ünnepek előtt nem voltak kint a zászlók, már csörgött a telefonja.

Az elmúlt két évtizedben azonban nemcsak ez változott meg az épület életében. Az egykori hat tulajdonos helyett ma tizenhat gazdája van a háznak. Akad, aki csak egy kis irodát birtokol, más egy-két szintet, és olyan is van, aki szívesen szabadulna tulajdontól. Az egykori üzemegység ma egy társasház, amit 12 ember üzemeltet, évente közel 80 milliós költségvetéssel.

(Ez a cikk március végén jelent meg először.)