Fizessenek a… kik is?

Az elmúlt három és fél évtized egyik legnagyobb melléfogása, hogy nem tanultuk meg: az adót magunk miatt is fizetjük, mert ebből működnek közös dolgaink. Arról most ne nyissunk vitát, hogy a „semmilyen adót se kelljen fizetni”, a „minél kevesebb legyen az adó”, „ne szavazzunk arra, aki adóemelésről beszél”, „szavazzunk arra, aki suttyomban vezet be adókat” mentalitás, és az adókerülés, mint virtus, milyen okokra vezethető vissza! Maradjunk annyiban, hogy mindig a fejétől bűzlik az a bizonyos hal! Az meg az én szerény, nyomott véleményem, hogy az elmúlt három és fél évtizedben kitenyésztett országboldogítóktól – pártkönyvtől és pénzcsapra kötéstől függetlenül – ezen a téren már semmit nem remélhetünk. Ha nem tudjuk magunkat a saját hajunknál fogva kirángatni ebből a katyvaszból, akkor ez az ország és benne minden város 21. százada végérvényesen elveszett.

A szolnoki politikai „elit” – itt az elit szót nem annak jó értelmében, hanem a várost és jövőjét foglyul ejtő politikai guberálókra használom – elmúlt pár hetes megszólalásai a helyi adók ügyében nagyon jól mutatja, hogy vagy szellemileg van nagyon alacsonyan a léc, vagy aljas indokból a város bedöntésére játszanak, mert képesek azt gondolni, hogy ha Szolnoknak minél rosszabb, akkor nekik politikailag annál jobb. Elhiszem, hogy pár kósza szavazatot még hozhat a talán helyben maradó ingatlanadó emelésének a megakadályozása, hiszen háborús ijesztgetéssel, brüsszelezéssel meg lehet vakítani szolnokiakat is, akik ezektől a fáktól nem látják az erdőt, azaz a lerohadó, kiüresedő, vegetáló, jövő nélküli, elszegényedett várost, ami nem az elmúlt 15 hónapban lett ilyen, legfeljebb gyorsabban halad a lejtőn.

Az éves szinten 7-12 millió forintot csak a város kasszájából hazatalicskázó szavazógépeink nem képesek belátni, hogy ha a kormány állandóan a város kasszájában matat, ha áttételesen, de mégiscsak Szolnok pénzéből finanszírozzuk az egyébként jórészt Szolnok szolgáltatásait használó járási települések alamizsnákkal etetését, ha az elmúlt „sikeres” másfél évtizedben semmi olyan vagyont, befektetést, megtakarítást nem sikerült a városnak felhalmozni, ami legalább részben függetleníthetné a kasszáját az adóktól, akkor mégis miből működtethető a város? Természetesen az adókat sem lehet a végtelenségig emelni, de ennek megakadályozásán kívül van-e bármilyen egyéb ötlet a tiltakozók fejében, vagy tartótisztjeik fiókjaiban? Az nem helyi politizálás, hogy csak nemet mondunk! A közösségi oldalakon meg hőst próbálunk faragni magunkból a nem miatt. A megoldást tessék előadni! Ha nem így, akkor hogy?

Én sem örülnék az újabb ingatlanadó-emelésnek, főleg, hogy az elmúlt évben egyszer nem hallottam, hogy választottjaink – tévedéseink – le akartak volna mondani a tisztességtelenül felvett tiszteletdíjuk negyedéről-feléről – 50-100 millió forintról egy évben –, hogy a városnak egy kicsit könnyebb legyen, esetleg ennyivel kevesebb adót kelljen beszedni. Azzal együtt se örülnék az emelésnek, hogy még így is sokkal kevesebbel járulna hozzá a családunk Szolnok működéséhez, mint amennyivel egy-egy hónapban a telefon- és streaming szolgáltatókat tömjük, hogy a bankadó miatt áthárított banki költségekről vagy éppen a benzinbe beépített, csókosoknak szétszórt forintok ránk eső részéről ne is beszéljek. A semmiből nem lehet valamit csinálni.

A város működése nekem érne annyit, mint egy havi telefonszámla. De nem vagyunk egyformák. Szerintem a szolnokiak többsége egy működő várost szeretne. Azt hiszem, többségüket nem is kellene annyira hülyének nézni, hogy azt gondolják róluk, a működés pénz nélkül is sikerülhet. És talán a többség lassan felfogja, hogy mindaz, ami a Kossuth tér 9. szám alatt jelenleg a mi pénzünkből történik, az nem vezet sehová, csak egy lassan működésképtelen, tovább pusztuló városhoz.


