Szolnok környékén élő gyerekként a MÁV strandon tanultam meg úszni. Iskolaidőben ugyanis oda szerveztek úszótanfolyamot, mert volt ott egy fedett medence, ha jól emlékszem, valami lelátó alatt. Nem volt nagy, de harminc gyereknek megfelelt. Aztán később a ?MÁV? nem tartozott a kedvenc helyeink közé, bár voltak, akik esküdtek rá. Akár tanév közben is ki lehetett oda menni, mert volt fedett és termál medencéje is. Nyáron viszont csak egy volt a négy plusz egy – élő Tisza – lehetőség közül.
Középiskolásként a Damiban gyúrtuk a kötelező tesiórákat. Istentelenül tudtunk fázni az öltöző és a sátras nagymedence közötti folyosón, és az élet császárainak éreztük magunkat, ha végre átmehettünk a szögletes melegbe. Nem okozott maradandó károsodást a hely, ezért aztán tesin kívül is szívesen jártunk oda. Akár évközben is, mert a Dami csak akkor zárt be, amikor a sátrat építették meg bontották. Két úszómedencéjével, meg a meleg üldögélőjével kitűnő program volt akár decemberben is. Sötétedés után, a gőzön átszűrődő félhomályban, hulló hóesésben a láthatatlan beszélgetőket hallgatni, máig kedves emlék.
A nyár persze a Tiszaligetről szólt. Az volt a menő, aki már május elsején megmártózott a strand vizében. Emlékszem, egyszer Janóék május elsején oda menekültek a szakadó eső elől, mondván, hogy vizesebbek úgyse lehetnek. Aztán meg felszálltak a buszra, és hazamentek! Szeptembertől aztán senki sem járt arra, mert a nyolcvanas években ősztől tavaszig a Tiszaliget félelmetesen kihalt hely volt. Egyetlen téli, havas képet sem tudok magamban felidézni onnan.
A cukorgyári strandon csak egyszer jártam, halvány emlékeim vannak róla, de a bejáratát megtalálnám. Azt tudom, hogy általában májustól irigyeltem azokat, akik a gyári lakótelepen laktak, és suli után, akár a strandra is leugorhattak. Náluk jobban csak a katonákat csodáltam, akik a nyolcvanas évektől saját uszodát birtokoltak a repülőtéren. Ez utóbbi biztosan nyitva volt egész évben, a cukorgyári fürdőhelyről viszont nem tudom, mettől-meddig üzemelt.
A Tisza Szálló gyógyfürdője nekem sokáig nem létezett. Egyszerűen kimaradt. Valamikor a kilencvenes évek végén fedeztették fel velem, és azóta, minden hibája ellenére szeretem.
Október második szombatján ott ültem a martfűi fürdő napsütötte medencéjében és számolgattam a szolnokiakat. A Tisza Szálló akkor még hétvégenként zárva tartott, a Ligetben éppen a sátrakkal voltak elfoglalva, a többi hely sorsát meg mindenki ismeri. Október első felében Szolnokon nem lehetett fürdőhelyet találni. (A Garden Hotel uniós pénzből elkészült wellness részlegét csak a szállóvendégek látogathatják.)
Nem is hoztam volna a dolgot szóba, ha a napokban egy kereső nem dobja ki a ?Tisza fővárosa? domaint (www.tiszafovarosa.hu). Minden bizonnyal figyelmetlenségem okán kerülte el eddig az oldalt, ahol a szolnoki uniós projektek vannak felsorolva. Többek között a tiszaligeti élményfürdő terve is. Ami igazán impozáns. Igaz, az nem derül ki, hogy a külön sportcentrumra és rekreációs részre osztott, fedett, télen és nyáron is használható fürdőt mikor vehetjük birtokba, de azért reménykedjünk, hogy lesz még olyan fürdők napja, amit Szolnokon, vízben ünnepelhetünk. (És nem azért, mert nyáron tartják.)
