Szögezzük le, hogy a szolnoki Damjanich Múzeum Élők háza – holtak hazája című kiállításhoz hasonló sehol máshol nincs és nem is lesz, lehet a világon. Egyedi. Ami különlegessé is teszi. Leginkább azért, mert a bemutatott tárgyak – amelyek 99,9%-ban valódiak, nem másolatok – a környékről kerültek elő, nálunk őrzik őket, sőt minden darabja a miénk. Azaz rólunk szólnak. (Vagy mi vagyunk?) Arról a helyről mesélnek, ahol élünk, azokról az emberekről – akikre szerintem sajnos nagyon ritkán gondolunk -, akik ugyanezen a helyen próbáltak boldogulni, élni és túlélni. És hát, akikből azért ahhoz képest, hogy tízezer évnyi életekről beszélünk, mégiscsak nagyon kevés dolog, tárgy, tudás maradt ránk. De, ami maradt, azt akárhogy is nézzük, minden darabjában elképesztő kincs. A szó szellemi, de akár műtárgy kereskedelmi értelmében is. Minden tekintetben milliárdos értékek lapulnak a DJM új kiállításán. Elsősorban így nézzék!
Meg vegyék azt is figyelembe, hogy mekkora munka és tudás kell egy ilyen, tulajdonképpen csak kétszobányi kiállítás összerakásához is! Gondoljanak arra, hogy ez a huszonegy vitrin, öt mesélő fiók, négy nagytárgyas tárló, három stilizált lakóhely mindegyikének a megtöltéséhez hány évnyi kutató, feldolgozó, rendszerező, restauráló munka, meg talán szerencse is kellett! Sőt, a legtöbb kiállított tárgy egyenként is egy többoldalas tudományos munkát rejt. És akkor még nem beszéltünk arról a háttérmunkáról, ami az új kiállításhoz szükséges pénz megszerzéséhez, a kiállítás kitalálásához, megtervezéséhez, kivitelezéséhez kellett. Akárhogy, sok-sok ember szakmai tudása, kitartása szükségeltetett ahhoz, hogy hosszú évek után új régészeti állandó kiállítása legyen Szolnoknak. Amikor nézik, emeljenek kalapot!
És ne foglalkozzanak velem! Sőt, csak azok olvassák tovább ezt az írást, akik el tudják fogadni, hogy a saját prekoncepcióinak áldozatául esett, az összehasonlítgatásoktól menekülni képtelen, de jó szándékkal, nem ellenetek, inkább értetek perlekedő, szimpla múzeumlátogató vagyok. Akinek a vélemény csak egy. És még az is lehet, hogy én tudok valamit rosszul, vagy egyszerűen kevés vagyok ennek a kiállításnak a megértéséhez.
Mert bennem nem talált egymásra a cím és a tartalom. Vagy a „háza” és a „holtak” szavak miatt hibásan asszociáltam az egykori lakhatás és a temetkezés bemutatására, így esetleg korabeli települések és temetők makettjeire, digitális megjelenítésére számítottam. Ehhez képest tényleg tízezer év leginkább kincsképző funkciót is betöltő tárgyai – ékszerek, fegyverek, pénzek – láthatóak a kiállításon. (Ami érthető, hiszen leginkább ezek élhették túl a földben az elmúlt évezredeket.) Kisebb részben pedig különböző tárolóedények, szerszámok, illetve ezek töredékei. Amik önmagukban természetesen gyönyörűek. Pláne így együtt. Még akkor is, ha ez a két helyiség inkább egy roppant gazdag látványtár, sem mint egy modern, legalább egy évtizedet kibíró kiállítás.
Amiről ráadásul nagyon nehéz eldönteni, hogy kiknek is szól. Gyerekeknek biztosan nem, hiszen minden felirat elolvasásához, és a kiállított tárgyak 100%-ának a megtekintéséhez minimum 160-170 centis magasság kell. Miközben 120-150 centi magasan, körben, szinte üresek a falak. (Micsoda gyerektárlatot lehetne azon a szinten berendezni!) De történészi végzettség nélkül is elég nehéz mindent megérteni. Bevallom, történelem-földrajz szakos diplomával is volt mit keresgélnem a neten kiállításnézés közben. Pedig jobb lett volna net nélkül, csak a feliratok és az érintőképernyők segítségével mindent megérteni. Például azt is, hogy a felvonultatott népek és korok hogyan viszonyultak egymáshoz, milyen átjárások voltak közöttük, vagy a kívülállók – például a rómaiak – mit adtak hozzá, hozzájuk. Persze lehet, hogy a célcsoport az akadémikusok és régészkollégák nem túl széles köre.
Hisz, ha a szélesebb körnek szólna, akkor talán lenne egy vagy néhány olyan tárgy, amelyek a kiállítás „arcai”, „hívószavai”, „legnagyobb dobásai”. Amit, vagy amiket mindenkinek látnia kell, ami miatt érdemes Szolnokra utazni, és minden reklámban visszaköszön. Mert ugye az is nyilvánvaló, hogy ez a kiállítás megfelelő reklám nélkül kérészéletű érdeklődést fog kiváltani, és pár hónap múlva egy lesz, a sok hasonló között. Márpedig, ha az előző állandó régészeti kiállítás élettartamát figyelembe vesszük, akkor az Élők háza – holtak hazája is minimum egy évtizedre szól.
