2025.08.27. (szerda)

Generációk forradalmai

Generációk forradalmai

Dátum:

Huszonéves értelmiségiek egy kávéházban kimondták: máshogy szeretnének élni, elegük van a hatvanas éveiben járó uralkodóból. Pár nappal később, többségében negyvenes férfiak kormányt alakíthatnak. Másfél év múlva pedig egy 19 éves fiú szentesíti a negyvenes tábornokok kivégzését.

A Márciusi ifjak nagyjából annyi idősek voltak 1848. március 15-én, mint a mostani, végzős egyetemisták generációja, azok, akik a XX. század végén, a kilencvenes évek első felében, közepén születtek. Vasvári, Jókai, Irinyi pesti fiatalok – ha nem lenne elcsépelve, azt mondanám: srácok – voltak, aki nem biztos, hogy az ország egyik legnagyobb városában születtek, de húszas éveik derekán ott éltek. Aminek köszönhetően akár azt is elmondhatták magukról, hogy a korabeli viszonyokhoz képest jól informáltak, hiszen a kis példányszámban megjelenő lapok Pesten jelentek meg, a kereskedők révén ott futottak össze az országból és a világból a hírek. Tehát ott ültek a kor „információs kocsiútján”.

Azaz kortársaikhoz képest bizonyos értelemben kiválasztottak, kiváltságosak voltak. Életszemléletük, világlátásuk, gondolkodásuk elképzelhetetlen módon különbözött akár egy szolnoki vagy Szolnok környéki falun, netán tanyán élő, hasonló korúétól. Ne legyen kétségünk afelől, hogy simán rájuk mondhatták: nem dolgozó, szemtelen, a hatalmat nem tisztelő alakok. Akikről akár azt is feltételezhetjük, hogy lázadtak a szüleik, az előttük járó generációk ellen, mert egyáltalán nem akartak úgy élni, mint elődeik, mindabban és úgy hinni, mint apáik vagy nagyapáik.

Persze lehet, hogy apáik és nagyapáik többsége sem akart már úgy élni 1848-ban, mint akár 1847-ben, de mégis ezek a „suhancok” kellettek a tabuk megdöntéséhez, ami aztán megrengette a hatvanon túl járó császár hatalmát.

Mindennek pedig az egyik következménye lett, hogy többségében a negyvenes éveiket taposó, tanult, világlátott, az ország gondjairól évek óta hosszútávon gondolkodókból megalakulhatott az első felelős, magyar kormány. A miniszterelnök 41 éves, amikor leteszik az esküt, de Deák és Kossuth is csak 45-46. Széchenyi meg a maga 57 évével egy másik generáció, akinek a kormányban szintén ott ülő Szemere vagy Eötvös, akár a gyereke is lehetett volna. Szóval jött egy középgeneráció, akiket valószínűleg nem foglalkoztatott az életközépi válság meg a „burn out”. Megfelelő egzisztenciával bírtak ahhoz, hogy az apjuk korabeli uralkodó felkérését elfogadják, aztán szembe forduljanak vele és hasonló korú udvarával. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ez az ezüstös generáció nem mindenben azt akarta, mint az őket hatalomra segítő Márciusi ifjak, és miközben az ország függetlensége, meg határainak a megvédése volt a tét, az életkorból adódó nézetkülönbségekkel is foglalkozni kellett. Elég csak Petőfi vagy Vasvári Pál későbbi hányattatásaira és szerepére gondolni.

És vajon eltekinthetünk-e az Osztrák Birodalom irányítói és a Batthyány-kormány tagjai között feszülő generációs különbségtől? A mából nézve nyugdíjasok vezették azt az országot, ami a Napóleoni háborúk után, ha recsegve-ropogva is, korábbi évszázadok hagyományait őrizve, de mégiscsak egy stabil, már-már megdönthetetlen rendszernek tűnt. Életük végén mit szólhattak az uralkodó környezetében meg a megyék élén, amikor jöttek a fiaik, hogy átvegyék a stafétát, akiket ráadásul az unokáik tüzeltek? Életművek voltak veszélyben. Hát harcoltak.

A fiaik generációja ellen, hiszen azok a tábornokok, akiket majd másfél évvel később kivégeznek, ugyancsak a negyvenes éveiket tapossák. Lázár Vilmos honvéd ezredes a legfiatalabb közöttük a maga 31 évével, míg Damjanich, Vécsey, Nagysándor 45 évesek, azaz Deák és Kossuth „évfolyamtársai”. Akiket majd egy 19 éves fiatalember küld a vesztőhelyre. Gondoljanak bele, hogy Ferenc József a magyar szabadságharc leverésekor annyi idős, mint a mai ezredfordulón születettek! Kis túlzással gyerek még, aki minden bizonnyal nem egyedül hozta meg azt a döntést, amit végül a nevével szentesítettek. Egy másik generáció, aki leváltja a két emberöltővel előtte lévőket, aki halálba küldi apja korosztályának tagjait, és nagyjából eltapossa kortársainak a jövőjét. Legalább másfél évtizedre. Mert mire „engedni kezdünk a ’48-ból” a Márciusi ifjak már középgeneráció – már, aki megéli -, és mai értelemben nyugdíjas korú, aki annak idején egy új ország építését akarta kormányozni.

Márpedig tapasztalhatjuk, hogy másfél-két évtized alatt mennyit változik az ember, micsoda utat képes bejárni akár a politikai palettán is. És talán fel tudjuk azt is fogni, mit jelent, ha egy generáció életében egy emberöltőnyi időszakot tesz zárójelbe egy forradalom leverése. Mi lesz a lázadókból, a forradalmárokból évtizedek múltán? Lennének lázadók, forradalmárok évtizedek múltán?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Saját bőrömön

Nem úsztam meg. Két évvel a koronavírus megjelenése után, három védőoltással a vállamban covidos lettem. Amivel még véletlenül sem szeretném azt üzenni, hogy értelmetlen lett volna az oltás. Nekem ugyanis csak négy napig tartott. Sok minden elvonta a figyelmemet a covidról, pedig nem tűnt el.

Erodálódó tolerancia

Verekedés egy gyorsétteremben. A központi ügyelet hiányos földrajzi ismeretei. Maguknak bármit megengedő nagy fekete autósok. Buherált kipufogós éjszakai motorosok. A többséget nem védő szolgálók. Amiktől egy politikai korrektségre törekvő értelmiségi toleranciája erodálódik.

A szolnokiak elárulása

Az önkormányzatiság leépítésének és a helyi tájékoztatás szétverésének a levét issza Szolnok (is). Ha nem lehetne a város beleegyezése nélkül bármit idetelepíteni, ha nem működhetne az önkormányzat anélkül, hogy valódi kommunikációt folytatna a lakókkal, nem itt tartanánk.

Hajléktalan tér

Azzal fogom kezdeni, hogy a város egyik leghangulatosabb tere lehetne, de... Még mielőtt elkezdem, tisztázom, hogy hajléktalan és hajléktalannak tűnő ember között óriási lehet a különbség. A végén pedig ötletelni fogok, és bevallani, hogy nem tudom a megoldást.