Két héttel ezelőtt nevében is megszűnt az alig egy évtizedet megélt szolnoki Amadeus Rádió. Pár évvel ezelőtt jutott hasonló sorsra a Rádió 2000-ből lett Rádió Szolnok, így miközben papíron négy frekvencián szólhatnának helyi rádiók a környéken, az Aktív maradt az utolsó mohikán. Persze, nem ürültek ki a frekvenciák, csak éppen a negyedszázaddal ezelőtt lefektetett célokkal szemben már nem a helyi közösségeket szolgálják, hanem alternatív, országos rádió részévé váltak. Ahol persze lesznek, vannak helyi hírek – már amennyit egy szem, mással is foglalkozó szerkesztő össze tud vadászni -, ugyanakkor eltűnnek, eltűntek azok a magazinok, riportok, amelyek rólunk szóltak, csak itt voltak érdekesek, kizárólag egy helyi médiumban férhettek be.
Lecsaphatjuk ezt a labdát azzal, hogy megváltoztak a rádiózási, egyáltalán a médiafogyasztási szokások, sőt a hírekhez, az objektív tájékoztatáshoz való viszonyulás is. Becsaphatjuk magunkat olyasmivel, hogy a világháló segítségével mindenről tudomást szerezhetünk, ráadásul azt a zenét hallgathatjuk, amelyik nekünk tetszik, sőt mindezt akkor, ott és úgy, ahogy jól esik. Mindez igaz, de ezen az alapon visszatérhetünk a kenyérsütéshez, a házi ruhakészítéshez, a gyógynövények gyűjtéséhez, meg a kalákában történő házépítéshez. Az internet ugyanis csak egy hatalmas platform, ami akkor lehet hasznos, ha jó és megbízható tartalmakat találunk rajta, sok esetben szakemberektől vagy legalább hozzáértőktől. Hogy egy kicsit sántító példával éljek: attól még nem lenne kereskedelem, ha annyival intéznénk el, hogy van egy csomó üzlethelyiség, amiben mindenki azt árul, amit akar, vagy amit képes előállítani, és bármilyen boltot is bárki nyithat. Vennénk ilyen üzlethelyiségekben például tejnek mondott folyadékot?
Amikor gyerek voltam, évekkel a rendszerváltás előtt, Szolnokon volt egy napilap – amelyben több oldal ugyanaz volt, mint más megyékben -, hetente néhány napon, pár órában adott a Szolnoki Rádió, és a nyolcvanas évek közepétől már voltak panelek, ahol lehetett fogni a szárnyait bontogató városi tévét. Ezen kívül volt a két országos tévé, a három rádió, meg témánként egy-egy fővárosban szerkesztett magazin. Azaz többet tudtam a nicaraguai válságról, mint a cukorgyári lakótelepről, és előbb adott hírt az MTV szolnoki premierekről, mint bármelyik helyi médium. Már az maga hír, sőt számon tartott esemény volt, ha valami szolnoki, bennünket közvetlenül érintő dolog bekerült bármelyik – akár helyi – sajtótermékbe.
Nem véletlen, hogy a rendszerváltás egyik mozgatója az alternatív sajtó, eredménye pedig a sokszínű és szabad tájékoztatás volt. Örökre hálás leszek a sorsnak, hogy a kilencvenes évek elején ennek részese lehettem. És láthattam, milyen az, amikor helyi szerkesztőségek valódi hírversenyt folytatnak, és igenis számít, ki ír meg valamit előbb. Mennyire jó volt, hogy azért nem lehetett elhallgatni, elmismásolni szolnokiakat érintő ügyeket, mert a szerkesztőségek azt kockáztatták, ha ők nem írják meg, akkor közzéteszi más. Volt idő, amikor két napilap, hetilap, két rádió, helyi tévé és minden országos lapnak saját, helyi tudósítója dolgozott a városban. Ez pedig nemcsak hírversenyt, de a helyi kereskedőket érintő hirdetési árversenyt is jelentett.
Elhallgatott egy helyi rádió. Szól a helyén más. Nincs városi újság, de még helyi hírportál sem. Van egy napilap, egy helyi rádió és a városi tévé, mint a rendszerváltás előtt. Eltűntek a pesti szerkesztőségek tudósítói. Persze vannak mindenféle honlapok meg FB csoportok és „Szabad Nép félórát” idéző képes kinyilatkoztatások. Csak közben a helyi, rólunk és nekünk szóló, objektív tájékoztatás van kiveszőben. És miközben nagyon helyesen rajongunk a helyiért, vesszük a hazait, a sajtó esetében ez fel sem merül. Az Amadeus átállításával nemcsak egy rádiót veszítettünk, hanem helyi piac lett szegényebb, meg mi, akiknek az a legfontosabb.
