– Visszahelyezhetnék már azt a Laci gyereket, mert a hülye balesetek hozzá tartoznak – mondta mosolyogva a pocakos rendőr, amikor a kapitányság kapuja melletti árnyékba húzódva kezet rázott a századossal. – A Vegyiművek parkolójában találtak egy csókát, akin áthajtott valami méretes teherautó. Legalább két napja feküdt az út mellett a fák között, csak a szaga miatt vették észre.
A százados nagyot szívott a cigarettájából, és miközben a kijáratot figyelte, arcán egyáltalán nem látszott, hogy érdekelné kollégája beszámolója.
– Persze a szerencsétlennél semmi papír, a környéken meg annyi nyom, hogy azok alapján a fél ország tettes lehetne – folytatta a másik, közben rágyújtó rendőr. – Nagyon jól fog mutatni a statisztikánkban egy felderíthetetlen cserbenhagyás. Hacsak nem visszaveszik a Laci gyereket, aki imádja az ilyen eseteket, sőt olykor meg is oldja. Emlékszel a Szapáry úti gázolásra? Szerintem azért kellett mennie, mert majdnem kiderítette, hogy nem véletlen baleset volt. – Nagyot szippantott, miközben a százados rá se nézett. – Avagy átpasszolhatjuk nektek, mint gyilkosságot, és legfeljebb ti zárjátok le úgy, mint annak a hanyatt esős gyereknek a történetét.
– Ártottam neked valaha? – Kérdezte a százados, aki a kapitányság ajtajának minden nyílására odakapta a tekintetét.
– Viccelsz Bandikám? – Kacagott hullámzó pocakkal a másik. – Csak arra akartam kilyukadni, hogy te jóban voltál a Laci gyerekkel, és ha azt nem tudod elérni, hogy visszavegyék, legalább abban segíts, hogy egy kicsit ránézzen erre az ügyre.
– Elmész a fenébe – szaladt ki a százados száján, amire a kollégája arca elkerekedett. Nem tudta ugyanis, hogy a kevésbé szalonképes kifejezés nem, vagy csak részben neki szólt. A rendőrség kapuján beviharzott Bán Béla.
– Ahogy gondolod – nyomta el sértődötten a cigarettáját az imént még nevető rendőr. – Akkor most felmegyek és a magunk részéről gyilkosság gyanújával lezárom az ügyet, és áttolom neked. Hátha akkor…
– Várj, várj, bocsánat. Csak közben máshol járnak a gondolataim – és barátságosan meglapogatta kollégája vállát a százados. – Milyen nyomokat találtatok a hulla körül?
– Te tényleg nem figyelsz! Az előbb mondtam, hogy minimum két napja hajtott át rajta valaki, azóta meg nemcsak eső volt, de legalább ezer autó és busz megfordult a Vegyi parkolójában.
– Nem lehet, hogy egy szerencsétlen alkesz, hajléktalan?
– Annál sokkal jobban volt öltözve.
– Papírok?
– Az égvilágon semmi nem volt nála. A nyakamba varrt főiskolás csaj tippje az egyetlen értékelhető nyom. A leendő kolléga szerint ugyanis olyan ruhák voltak a pasin, amiket Szolnokon nem lehet kapni.
– Szemtanúk?
– Csak tippeljük, hogy kétnapos a hulla. Szerinted van arra kapacitásunk, hogy egy hétre visszamenőleg kikérdezzünk mindenkit, aki az elmúlt egy hétben arra vetődött. A nyomkeresésre se kaptam embert, az ügyész barátaink röhögő görcsben pusztultak volna el, ha látják, mit művelünk nyomrögzítés címén.
– Mit is mondtál, mivel mentek át rajta?
– Tényleg nem vagy a toppon. Láthatóan valami nagyobb teherautóval, esetleg busszal. Nekem úgy tűnt, mintha egy dupla kerék lett volna.
Egy pillanatig úgy tűnt, a százados az ügyön gondolkodik, majd amikor újra kinyílt a kapitányság ajtaja ismét odakapta a fejét.
– Lásd, hogy milyen rendes vagyok hozzád – nyújtotta a kezét a kollégája felé, miközben a feje fölött az épületből kilépő Editet és Bán Bélát figyelte. – Átveszem a sztorit, nekem úgyis van egy nagyobb ügyem, amibe ha akarom, belepréselhetem, aztán egy ideig elálldogálhat ott. Így idén se a te, se az én statisztikámat nem cseszi szét – és meglapogatta a boldogan mosolygó másik rendőr vállát, majd elindult az autója felé.