Mindez egy aprócska, ámde alapos kiállításon jutott eszembe az Aba-Novák Kulturális Központ aulájában. Ahol a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár munkatársai – számomra – ismét megmutatták, hogy milyen nagy helyet foglal el szívükben Szolnok, és mennyire érzik, hogy az itt élők éppen mire lehetnek kíváncsiak. Van annál kézenfekvőbb ötlet, mint egy új híd avatásához kötve bemutatni a régi hidakat? Nem túldimenzionálva. Egyszerűen – és gyorsan – úgy, ahogy a kollektív emlékezet, azaz a levéltár őrzi őket.
Soha nem számoltam meg a szolnoki hidakat. Bevallom, eddig eszembe is csak akkor jutottak, amíg átkeltem rajtuk. Pedig micsoda történetek! Ezek a hidak nemcsak magukról, de Szolnokról is mesélnek. A történelem viharairól, az áldást és átkot hozó Tiszáról, az itt élők találékonyságáról. És a mérnöki munkáról, a tudásról, az emberi elme diadaláról.
Szóval, kapásból, ki tudja felsorolni a szolnoki hidakat? Induljunk Délről! A Szent István-híd, amely iszonyatos tehertől szabadította meg a várost. A kiállításon az olvasható, hogy 1992-ben adták át, emlékeim szerint egy évvel később. Aztán az újszülött, a Tiszavirág, majd a név nélküli belvárosi híd következik. A Híd, amelyik – bevalljuk vagy nem – a legfontosabb a szolnokiak életében. És, ha evezünk tovább, ott a negyedik szolnoki híd, a vasúti összekötő, amelyik nélkül az egész Tiszántúl el lenne vágva az ország központjától. Hogy ez csak négy?
Persze, persze. De hát a Tisza mellet van egy Zagyvánk is. A torkolattól felfelé haladva az első a Szabadság-téri átkelő, amely sok rokonságot mutat a belvárosi Tisza-híddal. Aztán jön a gyaloghíd, amelyikről a blogSzolnok egyik olvasója azt írta korábban, hogy csak a közművezetékek eltakarására építették. Utána következik a Várkonyi-téri híd, majd a Zagyván átívelő vasúti híd. És ezen a kiállításon derült ki számomra, hogy a város határán túl is van még egy híd. Egy gazdahíd, amelyet a földjüktől a folyó által elvágott gazdák építettek fel először.
És a tízedik? Hát a 4-es főutat a Holt-Tiszán átvivő közúti híd, amelyik egyidős a Szent István-híddal, és nyugodtan elnevezhetnénk Imre hercegről is. Csak annak ronda, aki még soha nem evezett át alatta, vagy nem látta a Holt-Tisza partján állva.
Lehet, hogy tévedek, de Budapesten kívül egyetlen magyar településnek sincs ennyi hídja. Tényleg a hidak városa vagyunk, ahogy a Levéltár kiállításának címe is hirdeti. És, ha már így van, jó lenne ezzel gyakrabban szembesülni. Például úgy, hogy ez a remek kis kiállítás március 10-e után is látható lesz valahol. Esetleg abban a leendő városi múzeumban, amelyről Szolnok polgármestere beszélt a közelmúltban, egy interjúban, és ami a torkolatnál, az egykori óvoda épületében kapna helyet.
Remek alap, amit fantasztikus, interaktív tárlattá lehetne fejleszteni.