Ha valóban a Saul fiát és a Napszáltát is jegyző Nemes Jeles László – a mostani stáblistán már csak Nemes – Árva című filmje volt a haza ítészek szerint az, amit a 2025-ös filmtermésből az Oscar-díj legjobb külföldi alkotásai közé érdemes nevezni, akkor nagyon nagy a baj. Vagy a nevezésről döntőkkel, vagy a hazai filmgyártással, vagy velem, és immár az amerikai filmkritikusokkal, akik képtelenek megérteni ennek a filmnek a nagyságát és világraszóló erősségét. Pedig én az előzetes, Nemes (Jeles) László korábbi filmjei és a magyar mozi iránti rajongásom okán nagyon akartam. Ahogy, ha nem is sokan, de azért mások is. Ne bántódjon meg senki, de talán jelez valamit a 132 perces Árváról, hogy amikor a Tisza mozi légkisebb termében, hatod magammal néztem, egy ponton a Duolingo jellegzetes csilingelése is felcsendül a nézőtéren! És nem tudtam haragudni érte.

Be kell látni, hogy a művészet nem automata gépsor, amiről egymás után sikerül ugyanazt a minőséget levenni. Aki művészetekkel foglalkozik, annak el kell fogadnia, hogy minden alkotás egy üres fehér lappal kezdődik, a névvel megszerezhető forrásokon kívül mindent a nulláról kell kezdeni. Mindebből nézőként pedig az következik, hogy sem egy korábbi jó film, sem bármilyen díj nem biztosíték arra, hogy ugyanaz az alkotó ismét megugorja a maga által felrakott lécet. Nemes (Jeles) Árvája nagyjából olyan, mintha elsőfilmesként, mindenféle szakmai támogatás nélkül futott volna neki egy nem kiforrott történet elmesélésének, amit csak az ment valamennyire, hogy néhány alkotótársa felülmúlta őt.

A magam részéről nem teljesen értem a történelmi kontextust. Nem ad hozzá sem 1944/45, sem 1956/57. Az apjáról ábrándozó „árva” fiú filmvásznon megjelenő története ugyanis sokkal terheltebb az anyja (Waskovics Andrea) miatt, akinek sem a motivációi, sem az előtörténete nem magyarázza a viselkedését. Magyarul egy ilyen érzéketlen, elutasító, titkolózó, már bocsánat, de végtelenül paraszt anya mellett nem csoda, hogy a félárva – vagy nem – fiú egy vaskazánnal beszélget képzeletbeli apjaként. De az anya mellett legalább ugyanennyire kibontatlan a vágyott apa helyére belépni akaró valódi apa, a jászberényi hentes figurája és története, akinek a múltjára és motivációira szintén csak elharapott utalások vannak a filmben. Pedig a jelen formájában felesleges 132 percbe mindkét szereplő komplett élettörténetét és lelkét el lehetett volna mesélni. Persze akkor nem juthat fél perc az oldalkocsis motor pótkerekére.

Lehet persze, hogy a film előzetese vezetett félre, ami az idehaza bemutatott amerikai szuperprodukciókat is felülmúlta. Ez alapján ugyanis az Árvának teljesen másról kellett volna szólnia. Bár tény, hogy az 1956 utáni hónapok túldimenzionálása miatt engem sikerült megvezetnie. Holott az Árva nem történelmi film, itt Magyarország 20. századi történelme csupán irreleváns díszlet egy fiú szenvedéstörténetéhez. Ráadásul a magyar holokausztot csak karcolgatja, az 1956-os forradalom utáni időkről pedig olyan szinten beszél, mintha a forgatókönyvíróknak az utolsó pillanatban mutatták volna meg a Zanza TV vonatkozó epizódjait.

Bár nem sokat számít, de a fentieken túl is van még problémám. Az egyik a korabeli Budapest megjelenítése. Nem vicc, hanem gyalázatos, ahogy a totálban mutatott épületek, utcák, grundok kinéznek, mintha az alkotók az elmúlt évtizedet átaludták volna, vagy nem maradt pénzük a trükkökhöz szükséges technika kölcsönzésére. Mindez ráadásul ráépült a történelmi ismeretek hiányára, pedig az ostobaságokat elkerülendő elegendő lett volna Fortepan fotóit nézegetni Budapestről 1950-1956 között. Ha mindez nem lenne elég, fájdalmasok a dialógusok: ember, gyerek nem beszél így. Nincs kétségem, hogy sokat segített volna, ha a szereplőknek van alkalmuk próbálni, csiszolni a szavaikat, és nem csak belökik őket a kamera elé. Az pedig inkább már csak kis színes, hogy olyan autóforgalom a főváros külső kerületeiben, mint ami itt megjelenik, legfeljebb a hatvanas évek közepén volt. A felvonultatott autók miatt pedig kisebb időutazást is elkövettek az alkotók.

Ugyanakkor a csapnivaló Árva kapcsán fontos megjegyezni, sőt ki kell emelni, hogy az egészet, a főszereplő Andor figuráját életre keltő, a forgatás idején 12 éves Barabás Bojtorján menti. Az ösztönös tehetség úgy viszi el a hátán az egész filmet, hogy alakításával a profi színészeket is leiskolázza. Esküszöm, ez a fiú az ajtófélfát is eljátszotta volna, ha azt mondják neki. A 132 perc egyetlen pillanatában sincs kétségem az érzelmei, az aktuális motivációi, a tettei kapcsán, ami parádésan jön át a srác arcán is. Ha az Árvának semmi más értelme nem volt, minthogy Barabás Bojtorjánnak sikerült miatta jókor rossz helyen lennie, akkor már megérte Nemes (Jeles) Lászlónak új filmmel próbálkoznia. Nagyon várom, hogy Barabás Bojtorján újabb lehetőségeket kapjon!