2025.08.27. (szerda)

Jövőre, velük, ugyanitt!

Jövőre, velük, ugyanitt!

Dátum:

Nagyjából kétezer ember vastapssal követelte a ráadást január 6-án este a Tiszaligeti Sportcsarnokban. És akkor Masahiro mester intésére ismét zengett a Carmina Burana legismertebb részlete, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai pedig megelevenítették a zenét.

Még néhány ilyen este, és ami a bécsieknek az Újévi koncert, olyan lesz nekünk, szolnokiaknak a tánckoncert. Akik látták a tavalyit, azok úgy gondolhatták, nem hagyják ki az ideit sem, és nekik talán már hozzá is tartozik az év elejéhez a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Nép Együttes közös produkciója. Nem tudom, hányan lehettek azok, akiknek első, ezért új volt ez az élmény, az azonban tény, hogy vasárnap este egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a sportcsarnokban. Mint egy fontosabb Olaj meccsen, legalább annyian voltunk a lelátókon és a küzdőtéren felállított színpad előtt.

Persze itt sokkal többen járultak hozzá a sikerhez, mint a kosármeccseken szokás. Nyugodtan mondhatjuk, hogy igazi sztárok szórakoztatták a szolnoki közönséget, hiszen Sebő Ferenc – a táncház-mozgalom atyja – zenekarával és a csodálatos hangú Herczku Ágival lépett fel. Izaki Masahiro karnagy – a Szolnoki Szimfonikusok vezetője, a Naphimnusz koncert zenei rendezője – pedig saját zenekara mellett nemcsak több énekkart, de például Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját, ezúttal, mint baritont is dirigálhatta. És ehhez jöttek még Mihályi Gábor táncosai, akik valami elképesztő ördöngösséggel játszották el a testükkel mindazt, amit mi csak hallani voltunk képesek.

Nehéz eldönteni, hogy a zene vagy a tánc volt-e a nagyobb élmény. Amikor az elején Masahiro mester intésére összeállt a vagy kétszáz fős zenekar és énekkar, majd zengeni kezdett a Carmina Burana, a hideg futkosott a hátamon. És voltak olyan fantasztikusan kiválasztott részletek, amelyekre úgy verte az ütemet a lábam, mint egy rock koncerten. Herczku Ági hangjánál pedig mindig azt kerestem először, hogy honnan jön ez az egyáltalán nem tolakodó, a produkciót alázatosan kiszolgáló csoda.

A Magyar Állami Nép Együttes produkciója fölött pedig nehéz napirendre térni. Vörös-fekete-arany ruháikban, elképesztően rafinált koreográfiájukkal, kavarogva, áradva és elapadva használták a hatalmas teret. Mozgáskultúrájában alulképzett nézőként tátott szájjal kellett belefeledkeznem abba, amit ezek az emberek a zene lüktetésére a testükkel voltak elmondani képesek.

Azt hiszem, az a jó produkció, ami úgy ér véget, hogy a nézőben hirtelen hatalmas hiányérzet támad. Mert olyan jó lenne még-még-még nézni, hallani és így egy kicsit részesének lenni annak, ami tulajdonképpen csak emberi hangokból, megszólaltatott hangszerekből és mozgásból állt össze. Csak? Meg abból a megfoghatatlan valamiből, amitől olyan lett ez az este, hogy már most számolni kell a napokat 2014 januárjának első hétvégéjéig.

Mert ugye, akkor újra találkozunk?

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Büszkeség és deszkaképek

Sokunkkal előfordulhat, hogy egy fadarabban mást is látunk, mint egy darab fa. Néhányan azt a mást valahogy elő is tudják varázsolni a fából. De megmutatásra érdemes, művészi módon biztos, hogy ez csak keveseknek sikerül. Rab Beatrixnek például igen.

Klasszikus a Galériában

Miként számon tartunk klasszikus regényeket, amelyeket illik elolvasni, és olyan filmes alapműveket, amelyek kihagyhatatlanok, ugyanígy vannak festők, akiknek az életművébe ajánlatos belekóstolni. Főleg, ha karnyújtásnyira elérhetők, mint most Czóbel a Szolnoki Galériában.

Játék a színházban

Ilyen előadás még biztosan nem volt Szolnokon. A premieren nem tudtam ellenőrizni, de állítólag minden előadás végén más a gyilkos. Ahogy a közönség szavaz. Tehát kérdezzenek, kételkedjenek, nyomozzanak és szavazzanak! Sok tekintetben különös és furcsa előadás a Hajmeresztő.

Majd jó lesz még valamire

Nagyszüleimnél, de még szüleimnél is sok elromlott, használhatatlan vagy semmire se jó tárgy végezte "majd jó lesz még valamire" felkiáltással a padláson, a kerti házikóban. Nem gondoltam, hogy ezeket a tárgyakat, illetve felhasználásukat tudományos igényességgel is lehet vizsgálni.