Azon szerintem kár vitatkozni, hogy közös otthonunk, a város működéséhez illik-e valamennyivel hozzájárulni, avagy csak a megfelelő színvonalú szolgáltatásokat kell elvárnunk. Még akkor sem feszíteném egymásnak az érveket a témában, ha pontosan tudom, hogy a személyi jövedelemadó, az úgynevezett súlyadó, az iparűzési adó és még ki tudja, hányféle címen, a szolnokiak többsége is hozzájárul Szolnok működéséhez. Ám ezeknek az adónemeknek egyike sem általános, és gyanítom, hogy a hetvenötezer itt élő jelentős része semmilyen formában nem tesz be pénzt a közösbe, még akkor sem, ha felnőtt, munkaképes, vagyonnal rendelkező polgár. Márpedig az otthonunk nem a lakás küszöbénél ér véget, és ha a lakásunk fenntartását magunkra vállaljuk, akkor a küszöbön túli területhez is illene hozzátenni.

Azon azonban már erősen lehet vitatkozni, hogy mennyit. Aki a honi médiából a Való Világon kívüli való világot is megpróbálja kiszemezgetni, annak talán feltűnt néhány elképesztő ötlet az elmúlt hetekben. Olyan ötletek, amelyek a fővárosi Kossuth tér környékén születtek, de a szolnoki Kossuth térnek is van azért része benne.

Például, hogy a települések vezessenek be ingatlanadót, amit az érték maximum 3%-ában – másik verzió szerint bármennyiben – határozzanak meg. A sorok között olvasható volt az is, hogy bár a döntés joga a helyi önkormányzatok kezében marad, azért a nyomás fentről jön. Tudniillik, a település akkor számíthat pluszforrásokra, ha jelentős saját erőt – beszedett adót – mutat fel. Azaz az országgyűlési képviselők lenyomtak egy jelentős maflást az önkormányzati képviselőknek. Vagy adót szedtek, vagy nem lesz a településeteknek jelentős bevétele. Tehát a fekália eltalicskázása nem a legfelsőbb döntéshozóknál történik, rájuk majd csak fröccsen az anyagból.

Tudom, tudom, az elmúlt napokban azt lehetett olvasni, hogy a javaslat lekerült a parlament napirendjéről, ingatlanadó helyett elég az ebadó. Igaz, arra a fogós, ravasz kérdésre nem kaptunk választ, hogy akkor honnan lesz pénz a települések kasszájában. Tehát ne dédelgessünk naiv álmokat az újabb adónem megúszását illetően.

Amivel alapvetően nincs gondom, csak a mértékkel bánnék óvatosan.

Egy ismerős házaspár ugyanis kiszámította, hogy ha az adót a pár éve, félig hitelből vásárolt, szolnoki házuk vételára alapján 3%-ban állapítják meg, akkor a befizetendő teher éppen annyi lesz, mint a pedagógus feleség hat havi nettó bére. És nem luxusvillában laknak! Tehát vagy a pedagógus bérekkel, vagy az adó mértékével van a gond. Persze az ismerősöm röhögve legyintett, hogy ha netán a valós forgalmi érték lesz az adó alapja, akkor néhány évig egy fillért sem fognak fizetni, hiszen a szolnoki ingatlanoknak egyszerűen nincs ára. Eladhatatlanok, azaz forgalomképtelenek, a nulla bárhány százaléka pedig nulla.

Volt nagy tülekedés az önkormányzati képviselői székekért. Nincs kétségem afelől, hogy a következő évben lesznek néhányan, akik elátkozzák a pillanatot, amikor az indulás ötlete felmerült bennük. Ugyanis a fényes jövő, a móka és kacagás helyett jön a rögvalóság, amikor valahogy meg kell majd magyarázni azt a brutális maflást, amit a pesti Kossuth térről küldtek a szolnokira, de amit az itteni Kossuth térről kell továbbosztani a szolnokiaknak.