Eladót felveszünk. Pár éve nem hittem volna, hogy visszatérnek ezek a feliratok a szolnoki üzletekre. A baj csak az, hogy eladót talán lehet találni, de kereskedőt szinte lehetetlen. Pedig van néhány utolsó mohikán a városban, akiktől nemcsak vásárolni jó, de a szakmát is el lehetne lesni.
Kereskedő kereső
(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. április 11-én jelent meg először.)
Az eladó kifejezés megfejtéséhez nem kell nyelvésznek lenni, könnyen kitalálható. Olyan személyt jelölünk ezzel a szóval, aki valamilyen termék, szolgáltatás megvásárlására igyekszik ösztönözni a reménybeli vevőt. A magam részéről – tudom, kicsit hibásan – az eladó szinonimájának tekintem a kereskedő kifejezést is, amivel ugyancsak azt a szakmát jelöljük, amelynek művelője feladatának – már-már élethivatásának – tekinti az értékesítést, a vevő elégedettségének maximalizálását, és láthatóan még jól is érzi magát mindeközben. Számomra a kereskedő és az eladó nem feltétlenül vállalkozó is egyben, sőt inkább alkalmazott. Aki ettől függetlenül valóban kiszolgálni – szolgálni! – akar, de nem mindenáron eladni, hiszen a vevő érdekeit épp annyira szem előtt tudja tartani, mint a munkáltatójáét. Tudva, hogy az elégedett vevőnél jobb befektetés és reklám nincs, és nem is lesz soha.
Kár, hogy az ilyenfajta kereskedők, e nemes mesterség művészi művelői kiveszőben vannak. Miközben a csípőből letegező, sziázó, a munka miatt rettenetesen elkeseredett, a hülye vevő iránt undort érző és mindezeket ki is mutató tereptárgyak szaporodnak az üzletekben. Akik láthatóan arra várnak, hogy a lopásgátló kapun áthatoljon egy herceg a fehér lovon, és ha nőül nem is kéri őket, de milliós fizetésű semmittevőnek alkalmazza mindnyájukat.
Hiú ábrándok kergetése helyett jobban tennék, ha mondjuk, ellátogatnának a szolnoki Skála földszintjén lévő ruházati osztályra, és ott megkeresnék azt a magas, vörös hajú hölgyet, aki személyes tapasztalatból mondom: igazi mestere a kereskedésnek, az eladásnak.
Férfival nem könnyű vásárolni. Ruhát pláne. Ez a kereskedőnő azonban égi türelemmel bontotta az újabb és újabb ingeket, mutatta a nadrágokat, kérdezett, javasolt, ajánlott. Eladott! Ránézésre tudta a méretet, fejből az árukészletet. Nem húzogatta a száját, mosolygott, segítő társ – pszichológus, pedagógus, ápoló – volt a kínok közepette. Párhuzamosan! Mert egyszerre legalább három-négy vevővel foglalkozott. De olyan ütemérzékkel, hogy mindenkihez a kellő pillanatban tudott odalépni, szólni, felvenni és folytatni az eladás fonalát. Sőt, még arra is volt érkezése, hogy a távozásnál is megkérdezze, rendben volt-e minden.
Tudom, hülyeség, de esküszöm, csak azt engednék a szolnoki boltokban eladni, aki ennél a hölgynél levizsgázik. Vagy esetleg a Levis márkabolt hasonló korú, szintén hölgy eladónőjénél, akivel hasonló öröm a vásárlás. Mert rád néz, és hajszálpontosan tudja a méretedet, megérti, hogy mit szeretnél, azaz elsőre olyan nadrágot ad a kezedbe, amilyenre lényegében te magad is gondoltál. Mindezt magázva, mosolyogva, türelmesen, szerényen, már-már láthatatlanul. Pedig biztos vagyok benne, hogy ő is pontosan tudja, mennyire fontos a szerepe. Mert a kereskedéshez nemcsak vevői igény, de eladói igényesség is kell.
Szóval, lehet eladókat keresni, de jobb lenne kereskedőket találni. Vagy előbb nevelni?
