A Szapáryn fatörzsre szegezett több hónapos plakáton már csak magamban pityergek. A szemben rendszeresen tilosban parkoló luxuskocsikon viszont fel sem húzom magam. A házak és boltok előtt térdig érő gaz pedig természetes lett. A betartatlan szabályok igénytelenné és beletörődővé tesznek.
Kié ez a város?
Azt hittem, rosszul látok. A Szapáry úton az Árkád és a bank találkozásával szemben álló fán lévő vadplakátról először február 27-én írtam, hogy aztán egy bő hónappal ezelőtt – miután még mindig a helyén volt – a lejáratott közterületeseken köszörüljem a billentyűzetemet. Most sem azért hozom szóba, mert az bosszant, hogy én megírom, és nem történik semmi, hanem mert úgy tűnik, az élőfára szögezett plakát 2013-ban Szolnokon bevett és elfogadott gyakorlat lett. Ami rajtam kívül senkit nem zavar. Legkevésbé a város közterületeiért és a város rendjéért felelősséggel tartozó, közpénzen dolgozókat. Akiknek ezek szerint következmények nélkül lehet az asztalukra piszkítani, azt sem vennék észre. Tényleg nem tudom eldönteni, hogy a fát sirassam, a város rendjét, vagy az adónkból érdemtelenül kiszórt pénzt.
De nem sírok, mert ha a feltacepaózott fánál átnézek a Szapáry út másik oldalára, ott meg azt látom, hogy ha a közterületeseinknek az asztalára lehet csinálni, akkor a város rendőrei még magukra is kenik, amit ott találnak. Különben miként fordulhatna elő rendszeresen, hogy az egykori Nemzeti mozival szemben, a buszmegálló elé kihelyezett megállni tilos táblát rendszeresen hagyhatják figyelmen kívül a drága luxuskocsik tulajdonosai? Akik persze csak úgy viselkednek, mint a Tiszai hajósok terén tilosban, netán a kerengőben parkolók, vagy éppen a bíróság épülete előtt a díszburkolatra felálló urak. Akik csak és kizárólag azért merik mindezt megtenni, mert tudják, hogy őket nem lehet megbüntetni, őket védi az autó mérete vagy a jól kifeszített kapcsolati háló.
Mi meg nézünk bután, amikor a közterületes a mi autónkat azonnal megtalálja, amikor a rokonunk nem nagy és nem fekete autóját a színház előtt öt perc után feljelenti a rendőr. És úgy érezzük, vannak A és B típusú polgárok ebben a városban. Már abban az értelemben, hogy vannak, akik bátran tesznek a szabályokra és a hatóságokra, mert ők már tudják, hogy nyuszikkal van dolguk, és vagyunk mi – ma még talán a többség -, akik naivan hisznek a szabályok ésszerűségében, és igyekeznek tisztelni a közterületest és a közrendőrt, mert régi tapasztalatunk, hogy mitől is bűzlik egy hal.
Persze a naiv többségben is egyre nehezebb hinni. Főleg, ha szétnézünk a város növényzettel borított közterületein, elsősorban a belvárosban és az emeletes házak között. Azokon a területeken, amelyek gondozottságuk alapján a senki földjeinek tűnnek. És nemcsak azért, mert a város képtelen gondozni őket, hiszen ilyen időjárás mellett nincs annyi gép és ember, amennyivel minden közterületet naprakészen rendben lehetne tartani. Amit meg csak a városi ember vár el. Mert nézzünk körül a környező falvakban, ahol a többség igyekszik ápolni a háza előtti területet is, és nem mutogat az önkormányzatra, hogy oldja meg az. Sétáljanak végig a Baross vagy a Szapáry utcákon, és nézzék a virágtartókat meg a fák tövét!
Lehet, hogy tévedek és csak nekem lett rosszabb a kedvem, mégis úgy tűnik, mintha kezdene magára maradni Szolnok. És nem a pénzhiány miatt. Hanem mert már nem vitatkozunk, belenyugszunk, elfordítjuk a fejünket, és kiveszett a közös, a miénk, mert ha más közpénzért se teszi a dolgát, akkor én, meg te és ő miért tenné ingyen? Kié ez a város? És mi lesz így vele?
