Mire jó a szárazbab?
A 1975-ben bemutatott magyar filmek listáját a Foky Ottó rendezte, mindössze 12 perces Babfilmmel – aki nem látta, annak mondom: nem hiányzik az ékezet – kell kezdenem. Gyerekkorom meghatározó élménye ez az animációs film, amiben egy „űrtyúk” figyeli a többezer babszemből és használati tárgyakból – például babakocsiként szolgáló kávés kanál – összeállított város életét. Emlékszem, mennyire lenyűgözött, hogy így is lehet történetet mesélni, ennyire hétköznapi „tárgyakkal” is lehet filmet készíteni. Nem volt kérdés, hogy a következő hetekben mire szolgáltak nálunk a babszemek. Pedig akkor még nem tudtam, hogy ez a 12 perc majdnem 3 hónapig készült, az alkotók pedig szín szerint válogatták szét a sok kiló szereplőt. Miként az sem, hogy rendezője ugyanaz, aki bő évtizeddel korábban a TV Macit is megalkotta. Ha valahol rábukkannak a neten a Babfilmre, adjanak neki 12 percet!
Ilyen kalandokat!
Nem tudom, mikor láttam először az Utánam srácok című hatrészes ifjúsági tévéfilm-sorozatot, miként azt sem, azóta hányszor néztem végig, de hogy még ötvenévesen is találtam benne újdonságot, az tény. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ha általános iskolás koromban levetítette a televízió, akkor egyrészt lakótelepi gyerek akartam lenni, másrészt elhatároztam, hogy szeretni fogom a fizikát és a kémiát, és olyan jó fej leszek, mint Andris (Jelisztratov Szergej), mert hasonló, hétköznapi kalandokat akartam átélni. A hideg kirázott a Generál főcímzenéjétől, és még Miskolcot meg a hétvégi telkeket is szépnek láttam. Felnőttként pedig képes voltam azt kutatni, hol is vették fel a film egyes jeleneteit. És miként pár éve megírtam, a sorozat sokadik megnézés után vettem csak észre, hogy Miskolc belvárosában is volt olyan Casco-reklámfény, mint a szolnoki Kossut téren.
Azt csak később tudtam meg, hogy a filmet a Kisberkes (Első Emelet) apukája írta, azt meg pláne, hogy a rendező Fejér Tamásnak olyan ifjúsági filmek köszönhetők, mint a Tenkes kapitánya, a Tüskevár, Az öreg bánya titka, vagy éppen a Gyalogbéka. Fejér Tamás majdnem három évtizeden keresztül készített ifjúsági filmeket, és talán nemcsak én nem bántam meg, hogy annak idején ezekre volt pénz.
A puha diktatúra születése
Jóval a bemutatása után láttam először, de csak sokkal később fogtam fel igazán, hogy miről is szól Sára Sándor Holnap lesz fácán című filmszatírája. Számomra ez a film ma is a lappangó diktatúra felkiáltójele, a demagógia, a megvezethető emberek hiszékenységének iskolafilmje. Szirtes Ádám pedig egyszerűen zseniális, ahogy szép lassan lyukat beszél mindenkinek a hasába, és ezzel a szigeten táborozók vezetőjévé, parancsnokává, puha diktátorává lép elő, aki simán a normálisan gondolkodók ellen fordítja híveit. Ma már nem készülnek ilyen filmek, ezt is ritkán vetítik, pedig érdemes lenne mindenkinek rendszeresen megnézni, és értelmezni. Tulajdonképpen fel kellene kiáltani, hogy jé, a Kádári-diktatúrában ilyen görbetükröt is lehetett csinálni. De nem kell, mert pontosan tudható, hogy nemcsak lehetett, de tucatszám készültek is.
Utólag fedeztem fel, hogy a film hivatásos színészei mellett milyen sok ismert, de amatőr is szerepelt a Holnap lesz fácán című filmben. Például egyik kedvenc íróm, Fehér Klára, meseszerzőm, Lázár Ervin vagy éppen az URH együttes dobosaként megismert Salamon András. Mintha valami közös ügy lett volna ez a film.
Utánozható hangok
„Milyen okos, milyen ügyes, a legkisebb ugrifüles” vagy „tüskés hátú barátom”, de ezeket nem volt elég szó szerint idézni, a báboknak hangot kölcsönző színészeket kellett megpróbálni utánozni. Nagybátyám parádés volt ebben, én határeset. Ám abban nem vagyok biztos, hogy csak emiatt néztük a Csukás István által írt A legkisebb ugrifüles című bábfilmsorozatokat, amelyekből az első széria 1975-ben készült el. Néztük annyiszor, ahányszor az akkori egyetlen állami tévé leadta. Márton András, Haumann Péter, Gálvölgyi János és a többiek. A magyar színjátszás legnagyobbjai „ereszkedtek le” – emelkedtek fel – a gyerekekhez. Nemhogy a mai fiatal színészeknek, de a kortársaimnak se adatott már meg, hogy ilyesmihez adják a nevüket.
Homo kadaricus
Gyerekként sokáig nem szerettem a Gusztáv című rajzfilmsorozatot. Azt hiszem azért, mert gyerekként is azt éreztem, hogy ezek a kis epizódok inkább felnőtt történetek, miközben azt gondoltam, hogy a rajzfilm a kisebbek privilégiuma. Szerintem már túl voltak az alkotók – Nepp József, Dargay Attila, Jankovics Marcell – az ötödik széria 120. epizódján is, amikor az újra és újra vetített kisember történeteire rákaptam. Mert egyszeriben megvilágosodtam, hogy ezek a történetek körülöttem is lejátszódnak, Gusztávot és társait én is ismerem, Gusztáv különböző kisszerűségeit naponta tapasztalhatom. Talán már középiskolás voltam, amikor az is leesett, hogy tulajdonképpen magunkon röhögünk, amikor a megrajzolt kádári kisemberen kacagunk. Akkor nem volt jó felismerés. Ma már hálás vagyok érte. Gusztáv sok mindenre megtanított.
Érthetetlen történet
Biztos vagyok benne, hogy Dárday István és Szalai Györgyi félig-meddig dokumentarista játékfilmjét csak évtizedekkel azután láttam, hogy elkészült. És már a demokrácia felnőttjeként nem igazán értettem, hogy a puha diktatúra közepén miként készülhettek a rendszerre, a kor emberére és apparátusára ennyire rossz fényt vető film. Azt persze nem tudtam, és ma sem tudom, 1975-ben hol mutathatták be a Jutalomutazás című filmet, így hányan láthatták és gondolkodhattak el rajta akkor, amikor Dárday nemcsak részben megírta, de meg is rendezte ezt a mozit. Amiben a szereplők jelentős része amatőr volt, a jelenetek többsége pedig legfeljebb instruált, de nem előre kitalált és megrendezett. Azt ma sem tudom, hogy a Jutalomutazás alapsztorija, miszerint egy úttörőt 1975-ben Angliába akartak egy hónapra kiküldeni, megtörténhetett-e akkoriban.
Ismeretlen Bacsó
Lehet, hogy nem kellene vele büszkélkednem, de Bacsó Péternek az Ereszd el a szakállamat! című filmjéről 2025-ig nem is hallottam. Aztán néhány héttel ezelőtt odatévedtem a magyar mozicsatornára, és ottragadtam Bacsó Péter 1975-ben készült szatírájánál. Elhajlásvizsgáló Hivatal, ahol a főszereplő – Helyey László – a vasúti kanyarok elhajlását vizsgálja? Micsoda? Parádés jelenetek sorozat az amúgy felesleges hivatalok burjánzásáról. Ahol nem az a legnagyobb baj, hogy hülyeségekkel foglalkoznak, hanem a fiatal kutató szakálla, amit minden áron le akarnak vágatni vele. Igazi bacsói szatíra, amiről nehéz eldönteni, hogy közben röhögjünk vagy sírjunk. Merthogy bár fél évszázados a film, analógiák ma is találhatók, mert Elhajlásvizsgáló Hivatalok ma is vannak, és sokszor fontosabb, hogyan nézel ki, minthogy ki vagy valójában.
