Soosur Georgius Értékteremtés című kiállítása nagyjából olyan, mint a legvadabb párizsi vagy milánói divatbemutató. Amikor nézzük az extravagáns ruhakölteményeket, és feltesszük magunknak a hülye kérdést: na de ki menne ki ezekben az utcára. Aztán, ha képesek vagyunk megérteni, hogy azok a ruhák nem a hétköznapoknak szólnak, soha nem lesznek hazavihetők és nem lehet bennük buszozni vagy villamosozni, mert egyedi műalkotások, akkor elkezdjük a helyükön értékelni őket. Soós úr most kiállított 13 képéből is hét olyan, amiknek láttán elsőre felkiáltunk: na de hogy néznének ki ezek a nappalinkban. Aztán, ha hagyjuk magunkat meggyőzni a látványtól, és képesek vagyunk más felfogásban nézni őket, akkor már nem tehetünk mást, mint csettintve nyomjuk meg az első mássalhangzót: nagyon jó!
A Szolnoki Művésztelepen alkotó Soós György képeire először a Városházán, két-három éve rendezett tárlaton figyeltem fel. Különösen arra a portréjára, amelyik a 30-as évek Amerikáját idézve, mintha a nagy Gatsbyt ábrázolta volna. Aztán meg a Tisza moziban volt egy emlékezetes tárlata, ahol egy másik stílusú, a dugóhúzós Manneken pis kisfiús képe biztos, sokakba beleégett. Ezek után talán meglepő, hogy ugyancsak ők készítette el a Belvárosi Nagytemplom számára Boldog Sándor István portréját. Mindezekkel pedig csak azt akarom érzékeltetni, hogy egy rendkívül sokoldalú művésszel van dolgunk, akinek – úgy tűnik – kétszer ugyanolyan kiállítására nem tudunk elmenni.
A Damjanich János Múzeum első emeleti, időszaki kiállítótermében látható kiállításával egyetlen, senkinek a szemére nem vethető probléma van: abba a térbe nem illenek ezek a nagyméretű Georgius képek. Gondolom, a mennyiség miatt a Galériába se lehetett tenni, és valahogy az Agóra kiállítóterében is furán hatottak volna. Ha őszinte akarok lenni, akkor az Értékteremtés című kiállítást leginkább meghatározó Georgius képek egy futurisztikus ipari létesítményben, valami csupa üveg és vas, egyik oldalán gépekkel vagy irodákkal zsúfolt térben ütnének a legnagyobbat. Talán a vízművek valamelyik csarnoka vagy az egyik hőközpont tenne hozzá sokat ezekhez a képekhez.
Ha megállnak az Energy church, az Új aranykor vagy az Industrialismus előtt, talán megértenek. A rém naturalista IKEA-hatású fakeretben lévő képek ugyanis napjaink tájképei és „hős” ábrázolásai. A teremtő aktivitást dicsőítő művészeti irányzat képei, amelyekhez félelmetesen passzol a fekete kutya sziluettes nyitóképe, a Mars és Venus vagy éppen az Istar című kép.
Csak álltam ott a térben, elsőre vakartam a fejem, hogy mi ez. Aztán meg egyre inkább kezdett tetszeni, és bár egyik képet se akartam hazavinni, az éreztem, hogy valami különleges, magával ragadó élményt kapok, és agyamba égne ez a festmények.
(A kiállítás 2015. október 4-ig tekinthető meg, hétfő kivételével 10-17 óráig)