Őszintén mondom, beruházás és befektető párti vagyok. Közérdekből és magánérdekből egyaránt. Mert azt gondolom, hogy becsülni kell azokat, akik a pénzüket, az idejüket és az energiájukat olyan beruházásokra fordítják, amelyek nemcsak a saját érdekeiket, hanem sok-sok dolog miatt a közét is szolgálják. Például. Úgy döntenek, hogy a belvárosban elbontanak egy régi, évek óta omladozó, már-már életveszélyes házat, és a helyén egy újat, szépet, korszerűt építenek. Az építkezés révén pedig munkát adnak tervezőknek, vásárolnak a különböző építőanyag kereskedésekben, szakembereket és melósokat foglalkoztatnak, pörgetik a banki szektort, és mindeközben itt-ott – ha akarják, ha nem – még adót is fizetnek. Tehát a beruházásuk nemcsak az ő javukat szolgálja, hanem sokak megélhetését, áttételesen pedig a városét, sőt az országét is. Így minden tiszteletem az építési vállalkozóké.
Akiket ettől függetlenül – leszögezem, nem irigységből – olykor utálni is nagyon tudok. Még akkor is, ha úgy érzem, azért tesznek a köz érdekeire, mert az ennek a védelmére hivatottak – reményeim szerint -, csak és kizárólag szerény képességeik miatt alkalmatlanok a feladataik elvégzésére. Mert ugye azt senki nem akarja nekem elmagyarázni, hogy az rendjén van, ha egy régi ház bontása közben tönkretett járda évekig – vagy akár csak egyetlen napig – összetörve maradhat Szolnok belvárosában?
Biztos megint bennem van a hiba, mert az a szerény, nyomott véleményem, hogy ha egy bontási munka közben tönkretesznek egy járdaszakaszt – mert a markolót, a gyenge belvárosi utcákba beengedett 20 tonnás nyerges vontatókat nem bírják -, akkor azt a bontás után azonnal helyre kellene állítani. Tudom, tapasztalom, hogy Szolnok járdái hagynak kivetnivalót maguk után, de azért földútra emlékeztető állapotú részek csak az építkezések és bontások környékén találhatók.
És sajnos vagy sem, nem vagyok belátó meg megértő sem. Nem tudom elfogadni azt a magyarázatot, hogy minek helyreállítani a járdát, ha pár hónap múlva úgyis folytatódik az építkezés, és ismét tönkre fog menni, azaz pénzkidobás lenne kétszer megcsinálni. Egyszerűen azért, mert miközben a magánterületen zajlik az építkezés, nekem még a közterületen jogomban állna normális járdát használni. Pláne az esős idő vagy a tél beköszöntével. Főleg úgy, hogy egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, mikor is folytatódik majd az építkezés. Tavasszal vagy évek múlva? De mindegy is, mert a köz pénzén elkészült járdát nekem holnap is annyira jogban állna használni, mint a vállalkozónak tönkretenni.
A probléma gyökere – és talán a megoldás lehetősége is – azonban nem a vállalkozó és köztem húzódik. Főleg, hogy nem is ismerjük egymást, és valóban nincs is túl sok közünk a másikhoz. (Legfeljebb, ha a telke előtt kitöröm a bokám, és pereskedni kezdünk, de ezt szerintem mindketten kihagynánk.) Ő is fizet adót, én is fizetek adót. És bár nincs deklarálva, de talán úgy gondolhatjuk, hogy az adónkból az ilyen ügyek rendezésére is futhatná.
Állj! Tévedés! Nem a járda sokszori rendbetételére az építkezés végéig. Hanem ennek kikényszerítésére a köz által a magánvállalkozó zsebére. Ami nem lenne egy bonyolult feladat. Teszteljék le! Borítsanak ki egy kocsi homokot a házuk előtt, és mérjék az időt, hogy mennyi időn belül kapnak felszólítást vagy büntetést a közterület ilyen használata miatt. Márpedig, ha ez megy, akkor az összetört járda helyreállíttatása is mehetne.
Mondjuk, mert a magánérdek termelte közpénzből fizetett magánemberek tenni is akarnak a közért!
