Az életben vannak visszavonhatatlan dolgok: például a leírt szó, az elmúlt idő, az elszalasztott alkalom. Az már visszavonhatatlan tény, hogy az Eső legfrissebb száma – benne a leírt szavakkal – üstökön ragadta a múló időt, s nem szalasztotta el a tavaszi megjelenést, mint soros alkalmat.
Ha azt írom, hogy az új szám sok szép és jó írást rejt, egy méretes közhellyel borzolom az olvasó idegeit. Inkább azt mondom, különleges írások sorjáznak a lapokon: törtek a fegyelmezett, izgalmat nem nyújtó egész számok halmazában. A számlálóban az alkotók, a nevezőben pedig az aranyszekérre málházott versek, prózák, kritikák.
A tavaszi szám elsősorban Serfőző Simonról szól. A jeles zagyvarékasi költőről, akinek szavait, gondolatait annak idején nem méltányolták kellőképpen Szolnokon, s emiatt Miskolcra csábult. Onnan nyújtózott a Parnasszusig. Bizonyos verseit, amelyekből ízelítőt olvashatunk az Esőben, jövőféltő tépelődések kísérik hosszan kitartott gordonkahangokkal. Az Utunk címűben a Nagy László-i szkepszist („ha lesz még emberi arcuk, csókolom őket”) folytatja mesterien Serfőző Simon: „S ha e tárva-nyitva / maradó tájakról, / kihalnánk hazánkból, / arcunkat kik viselnék?”
A szerzőről még többet megtudhat az olvasó Jenei Gyula tollából. Az Eső főszerkesztője az emberi és irodalmi kíváncsiságot egyaránt kielégítően faggatta a jövőre hetvenediket taposó költőt. A múltba révedésben régi sebek szakadnak fel: egy spionrágta barátságról is beszél Serfőző Simon. A kortársak közül egy-egy tanulmány közreadásával Vasy Géza, a Magyar Írószövetség tavaly leköszönt elnöke és Ágh István költő is megemlékezik az Alföld poétájáról.
A költőknél maradva: az ismert, befutott nevek (Rékasy Ildikó, Zalán Tibor) mellett a fiatalabbak is okos, néhol pedig kifejezetten szellemes művekkel hívják fel magukra a figyelmet. Megkapó Lengyel Attila Halottak napja, a könnyedebbek közül való Kiss Mirella A csúcson című opusa, de tetszést arathat Vass Tibor szójátékokkal teletűzdelt költeménye, Az első vers is. Egy rövid idézet belőle: „Az első verset az eltérő versízlés miatt adom magamnak vissza. / Sajnálom nagyon, de a megértésemben bízok. / Vitatkoznék, de most már lépcső.”
A prózai rovat is jó nevű szerzőket vonultat fel. Ferdinandy György egy ötvenhatos magyar emigránsról, Captain Janról, az ő szédületes karrierjéről ír. Miként is lett egy megtorlás elől menekült magyarból a Pan Am pilótája, s milyen falakba ütközött maga a szerző, amikor a rákban meghalt pilóta özvegyének megmutatta a férjéről írottakat kéziratban. Mindezt a szokásos ferdinandys stílusban olvashatjuk. A dolgozat A kapitány címet viseli.
Játékosak Mrena Julianna csokorba szedett prózái, a Györfi-illusztrációkhoz igazodó Verebes György-írás moralizáló (Ilyen egyszerű).
Az Eső kritikai rovata most is rendkívül erős. Női érzékenységgel ír Szepes Erika a szegedi Boda Magdolna legújabb verseskötetéről, Simon Ferenc pedig az egyéni hangú Kele Fodor Ákos kötetét elemzi A posztmodern mennyország címmel.
Jurkovics János