2025.08.27. (szerda)

Lehetetlen helyen Vesztegzár

Lehetetlen helyen Vesztegzár

Dátum:

Azt kívánom, hogy a Vesztegzár a Grand Hotelben legyen az utolsó premier, amit a Szigligeti társulatának az Aba-Novák színpadán kellett prezentálnia. Mert ez az előadás minden eddiginél jobban bizonyítja, hogy hiába a jó darab, a kiváló rendezői ötletek, a remek játék, a hely minderre alkalmatlan.

Vida Péter, mint rendező, a Vesztegzár a Grand Hotelben első színpadi képével megmutatja, mit gondol erről a darabról. Vagyis, hogy milyen szándékai lennének a Rejtő Jenő örökbecsűjéből írt zenés vígjátékkal: vállalhatóan modern operett, fiatalokat is megszólító musical, a szó legjobb értelmében vett revüszínház pazar ruhákkal, táncokkal, vidám színészi játékkal. Zenekarral és nagyjából negyven szereplővel a színpadon, köztük két silk táncossal – azaz magasból lelógó drapériákon légtornász mutatványnak beillő attrakciókat bemutató hölgyekkel. Szerencsére a színész-rendező később sem tesz le a szándékáról, sőt, a lendülete és az ötletei a darab végéig kitartanak. Ezért miként a nyitó jelenetre azt mondhatjuk, na így kell színházi előadást elkezdeni, az utolsó kép után is csettinthetünk, hogy nem csak elkezdeni, de befejezni is nagyon tud. Ráadásul a közte eltelő majdnem három órán is nagyon látszik, hogy a rendező ezt az előadást nemcsak letudta, kipipálta, odavágta, hanem a leírtakhoz hozzátette, gondolkodott, alkotott, a színészeit szeretettel vezette, sőt bakot tartott nekik a nagy dobáshoz. A gyufás skatulya ellenére.

A szolnoki Vesztegzár a Grand Hotelben egyértelműen Mészáros Pulcher István jutalomjátéka azzal, ahogy a rejtői kisembert álmodni sem mert kalandokba csöppenti, közben pedig meghagyja annak a háború előtti kávéházi figurának, amilyenekkel P. Howard megajándékozott bennünket. Pulcher mellett a legnagyobbat Vándor Attila alakítja, aki tulajdonképpen második főszerepet csinál Elder felügyelő alakjából. Vida Péternek köszönhetően végre ő sem a harminckettedik alabárdos, miként Horváth György sem, aki a sok alakban feltűnő nemzetközi szélhámosként, sőt szellemként is megmutathatja, hogy sokkal többre képes és alkalmas, mint az elmúlt években láthattuk. De ugyanezt mondhatom a tüneményes Odette-t alakító Sárvári Diánáról, a szállodatulajdonos Zelei Gáborról, vagy éppen az egészségügyi tanácsos Horváth Gáborról is. Hogy a fiatalokról, Polgár Kristófról, Posgai Mártonról és Szél Noémiről se feledkezzünk meg. Meg szinte az egész társulatról, hiszen az Öldöklés istene szereplőin és Pertics Villőn kívül mindenki játszik a Vesztegzárban.

Ami óriási mutatvány, tekintettel az Aba-Novák Agóra sok mindenre alkalmatlan, de nagyszínházi produkciókra kifejezetten használhatatlan színpadára. Hiába a tulajdonképpeni forgószínpad, a szereplők megszólalását kiemelő zseniális világítás, végig azt éreztem, hogy vagy leesik valaki a színpadról, vagy kidöntik a ház falát. A felhőtlen szórakozásom legnagyobb akadálya éppen az volt, hogy minden jelenetnél arra is kellett gondolnom: csoda, ha baj nélkül lemegy egy előadás. Abba pedig bele se merek gondolni, hogy milyen körülmények lehetnek a színfalak mögött, az öltözőkben. Mert az azért a premieren olykor a 13. sorban is hallatszott, hogy a láthatatlan segítők matatnak a takarásban, leesik, eldől valami. Tényleg azt kívánom magamnak, de főleg a társulatnak, hogy ez a darab mielőbb mehessen a Táncsics utcai épület nagyszínpadán.

És akkor én is újra meg fogom nézni, mert szeretném Varró Dániel dalszövegeit is hallani, érteni és azokkal együtt élvezni a szolnoki Vesztegzár a Grand Hotelben előadást. Ezekből ugyanis az Aba-Novákban csak foszlányok jutottak el hozzám, és nemcsak azért, mert voltak recsegő mikrofonok, hanem mert a hely alkalmatlan ennyi embert megmozgató, zenés színházra. Utána olvasva Varró szövegeinek, a szívem vérzik, hogy nem érthettem őket az előadáson, a színészek tolmácsolásában. Pedig lassan két év után ismét élő zenekari kísérettel énekeltek a szolnoki színészek, ami legalább akkora truváj volt, mint a nyitójelenet két nem létező zsinórpadlásról lelógó akrobatája.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Parádés dráma

Senki sem az, akinek látszik. Semmi sem azért történik, mint elsőre hisszük. Hatalmak és hatalmasságok játszadoznak a felelősségét felmérő, gondolkodó emberrel. Dürrenmatt 55 éve bemutatott, mégis nagyon mai drámája a Szigligeti színpadán. Kiugró színvonalú, nagyon jó előadás.

Ez a padlás jó padlás

A szolnoki padlás mégis más. Így kell klasszikust színpadra állítani. Radó Denise nem írta át a Presser-Sztevanovity-Horváth féle musicalt, hanem minden fontosat meghagyva, elmesélte máshogyan. A kitűnő közreműködőknek köszönhetően megkockáztatom: jobban, mint eddig bárhol.

Kár, hogy csak a szemnek

Mi lesz egy színházi jelmezzel, miután lekerül műsorról a darab, amihez készült? Ez a kérdés az idén 25 éves szolnoki Jelmez-Art munkáit éppen csak felvillantó kiállítást nézegetve jutott eszembe. Egy túlzottan szerény és túlzottan rövid ideig látható kiállítás az Aba-Novák földszintjén.

Vizuális történetmesélés

Nem tudom, hogy a Kozma Károly képeiből összeállított kiállítás rendezői akartak-e összefüggést vagy párhuzamot találni a földszinti és az emeleti képek között, bennem mindenesetre megállt az ütő, amikor felfedeztem. Igaz, a fotók enélkül is szépek és mesélők.