2025.08.27. (szerda)

Lelakatoltak

Lelakatoltak

Dátum:

Alig egy hónapja írtam arról, hogy a Tiszavirág híd korlátján sorra jelennek meg a szerelmesek lakatjai, nem törődve azzal, hogy a városvezetés még csak gondolkodik a lakatok helyén. Akkor kizártnak tartottam, hogy a lakatokhoz valaki hozzá merjen nyúlni.

11-lelakat1_400Az elkeseredett fiatalembert, az éjszaka leple alatt, kezében vasfűrésszel lopakodott a Tiszavirág hídra. A homlokára szerelt lámpa fényénél keresni kezdte a lakatot, az ő lakatjukat, amit pár hete kattintottak szíve hölgyével, örök szerelmük jeléül a híd korlátjára. De a szerelmük úgy lett semmivé, mint a lakat kulcsa, amit a Tiszába hajítottak. Az a céda, már mással képzeli el az örökét. És fiatal barátunk, még az emlékét is törölni akarta a hűtlen nőszemélynek, és mikor már azt hitte, mindent kihajigált, akkor hasított belé a felismerés: még ott a lakat.

Könnyes szemmel nézte a remek szerkezetet, amibe még a monogramjukat is belekarcolták. Úgy érezte a szíve mindjárt megszakad. Fűrészelni kezdett. Könnyei kicsordultak, mert megvágta magát. Az éjszaka sötétjében cifra káromkodás szavait vitte magával az alatta hömpölygő szőke folyam. Már majdnem elkészült, amikor jobbra nézett. Pár méterre tőle valaki hasonlóan mozgott az éjszakában. Mintha ügyvédi talár lett volna rajta.

A kezdő ügyvéd életlen reszelővel próbált eltávolítani egy másik lakatot. Csak remélte, hogy a megfelelőt fűrészeli. Tudta ő, hogy egy bojtárnak mindent meg kell tennie, hogy egyszer igazi ügyvéd lehessen. Persze azt nem gondolta, hogy az irodájuk extra szolgáltatásait majd neki kell kiviteleznie. Micsoda baromság, gondolta, hogy az öreg főnöke bevállalta, ha valaki az irodája közreműködésével intézi a válópert, akkor grátisz leszerelik az örökét jelképező lakatokat a hídról. És az ajánlatra volt kereslet.

11-lelakat2_400A két fűrészelő fiatalember összerezzent, amikor lépések hallatszottak mögöttük.

Abbahagyták a reménytelennek tűnő nyiszatolást. Majd megdöbbenésükben elejtették fűrészeiket, de azok szerencsére nem csörömpöltek a műanyag padozaton. Aggregátor kezdett halkan pöfögni, majd felsivított egy flex. A profi színesfém-tolvajok pillanatok alatt akasztották le a jobb minőségű lakatokat. Szemük összeakadt a két ügyetlenkedőével, majd megfelelő hangsúllyal feltették a kérdést, hogy van-e valami probléma.

Mivel nem volt, mindenki matatott tovább a saját lakatjaival.

Esküszöm, csak ezt a hülye mesét tudom előadni, amikor arra próbálok választ találni, hogy vajon hová lettek a lakatok a Tiszavirág híd korlátjáról. Mert vannak most is, sőt minden hétvégén kerülnek fel újak. Viszont az egy hónappal ezelőtt felkattintottak többsége már nincs a helyén. Csak ilyen elvetemül idióták távolíthatták el őket. Nem?

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Marad a kultúra napja?

Nem az a legnagyobb baj, hogy a magyar kultúra napját sem lehet közönség előtt ünnepelni, hanem hogy a magyar kultúra a jövőjét veszélyeztető kihívásokkal néz szembe. Ha egyszer ki is nyithatnak a kulturális intézmények, kérdés, hogyan és milyen közönség tér vissza beléjük.

Elképesztő megoldás

A Szapáry út egyik szép régi házában új üzlet nyílt, amit onnan lehet észrevenni, hogy egy elképesztő ronda falat húztak az épület harmada elé. Mert megtehették. Mert Szolnokon vagyunk, és ki fog derülni, hogy ez így rendben, senki nem tehet róla. Azzal van a baj, aki észreveszi, és szól.

Csak úszni szeretnék…

Úszni Szolnokon, a vizek városában. Hétvégén, a Tisza fővárosában. Szombaton vagy vasárnap, ahogy évek óta szokásom. Nem szép, hogy valaki "szennyezte" az egyetlen úszómedencét. Ám nagyobb baj, hogy tíz nap sem volt elég a megoldásra. Az igazi gáz viszont az alternatíva hiánya.

Gazdagságunk szégyene

Könnyen jött, könnyen ment. Sok bába közt elvész a gyerek. Ebek harmincadján. Minden rosszban van valami jó. Sok minden eszembe jutott, miközben a lassan tíz éve bezárt, néhai Tüdőkórházban bolyongtam. Közös szégyenünk, ami késő ősztől kora tavaszig jól látható a Zagyva-hídnál.