A Jászapáti és Heves közötti 31-es főutat felújítják, így több helyen is csak félpályán lehet közlekedni. Ezt úgy oldják meg, hogy a használható sávra jelzőlámpa engedi a forgalmat, ami miatt olykor várakozni kell. Előfordul az ilyesmi még Húsvétkor is, amikor egyébként a szokásosnál nagyobb a forgalom, több a bizonytalan és az alkalmi sofőr. Ám úgy tűnik, a két keréken száguldó lovagok vagy színvakok, vagy szellemileg teljesen alultápláltak, avagy valaki azt mondta nekik, hogy a motorosokra nem vonatkozik a piros lámpa. Mert olyan vígan előztek meg legalább nyolc várakozó autót konvojban repesztve, és hajtottak be a pirosba, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Aztán meg persze csodálkoztak, hogy a szemből várakozók, amint zöldet kaptak, elindultak. Mégis mit vártak a sisak takarásában? Hogy ilyenkor is elnézők leszünk a motorosokkal, mert szegények veszélynek teszik ki magukat?
Nem mondom, hogy nem vagyok látens szabálysértő, olykor megszegem a sebességkorlátozásokat. Városban, a Tisza-hídon azonban igyekszem betartani az ötvenet, mert valamiért úgy érzem, ott jobban kell figyelni. Ezért is viselem nehezen, amikor az egyik pillanatban még senkit nem látok a tükörben, majd hirtelen felbukkan egy plexipatkány, és bár jönnek szemből, mégis vagányul megelőz. Hogy aztán a körforgalomnál fékezhessen egy rendeset. Közben meg sulykolják, hogy vigyázzak a motorosokra, mert az autó az erősebb. Vessenek meg érte, de egy-egy ilyen előzést látva elszakad nálam a cérna, és Bödőcs Tibor örökbecsűjét idézem magamban: „csattanj paraszt”.
Ahogy azoknak a védendő motorosoknak is válogatott büntetést tudnék kitalálni, akik abban lelik az örömüket, hogy preparált kipufogóval száguldoznak a városban. És minden bizonnyal már csak attól van erekciójuk, ha ők a leghangosabbak, és a lehető legtöbb embert zavarják a hobbijukkal. Szívemhez azok állnak a legközelebb közülük, akik éjszaka élvezik a magánszámukat. Gondolom azért, mert olyan védtelenek és a sok csúnya autós csak bajt hozhat rájuk.
Tényleg nem akarom a motoros társadalmat bántani, mert már magában is van abban valami vicces, amikor minden motoros lazának látszó kézmozdulattal próbál integetni a többi motorosnak. Próbálják ki ugyanezt az autósok, vagy csak az ugyanazon márkát hajtók! Nem tudom, mikor kezdenék kétségbe vonni szellemi épségüket. De hát soha ne felejtsük el, hogy sérülékeny, össznépileg védendő, sanyarú sorsú kisebbségről van szó, akikkel szemben a többségnek vannak kötelességei. Még akkor is, ha néha azt kell feltételeznem, hogy a motorkereskedésekben a minél alacsonyabb IQ-hoz kötik az eladást.
Tudom, hogy nem leszek népszerű a motorosok körében, de ez legalább kölcsönös. Azt is aláírom, hogy a kisebbséget a többségnek kell segíteni az integrálódásban. Ugyanakkor, amíg a kisebbség többsége nagyívben tesz a szabályok jelentős részére, és mások biztonságát veszélyeztetve, avagy csak komfortérzetét semmibe véve szórakozik önző módon, addig felejtsük el ezt a kenetteljes dumát, hogy vigyázzunk meg figyeljünk a motorosokra. Amíg a felhasznált üzemanyag oktánszáma jóval nagyobb, mint a motoros társadalom átlag IQ-ja, addig hagyjunk fel a parasztvakítással. A bukósisakok mögé bújva, a gyors manőverezések előnyét pofátlanul kihasználva, tavasztól őszig a józanész határait áthágva, kellemetlen közlekedési helyzeteket teremtve, nincs miről beszélni.
Meg úgy tűnik tenni sem. Csak menekülni és elkerülni lehet a motorosokat, akiknek a többsége ön- és közveszélyes.
(A képek csak illusztrációk.)