Aki a Baross út felől indul neki, hogy a Tiszai hajósok terén lévő négy étterem valamelyikében oldja meg a déli menüjét, ám annyira éhes, hogy a Sóház utca sarkáig sem bírja, nyugodtan legyen bátor, és nyisson be a Stock Pub nevű helyre. Tudom, hogy ez a Szapáry utcai kapualj sokakban más emlékeket ébreszt, de illik értékelni azt az igyekezetet, amivel legalább fél éve próbálnak új arculatot adni a helynek. A döntést segíteni fogja, hogy a kapu elé kirakott menütábla 850 forintért általában jókat kínál.
A hely nem túl nagy, viszont vizuálisan is izgató. Úgy tűnik, valakinek Amerika mániája lehet, ami azonban nem áll meg a falaknál. A konyhából is valami hasonló szűrődik ki. Az egyik nap déli menüben náluk evett hamburger messze nem az, mint amit a gyorséttermekben megszoktunk. Pláne, hogy valamilyen oknál fogva – remélem, mert mindig így szokták – egészen frissen került ki a konyhából. Bevallom, a répatortát eddig csak a nyuszika és a medve viccéből ismertem, de a menü harmadik fogásaként nem okozott rossz élményt.
A Stock-kal egyetlen baj van. Kevesen látogatják, holott többre lenne érdemes. A magam részéről nem szeretek étteremben magányosan üldögélni.
Ez a veszély a Tiszti Klub étteremben, azaz a Helyőrségi Művelődési Házban, pontosabban a HEMO földszintjén nem fenyeget. Láthatóan sok környékbeli hivatalnok és nyugdíjas számára bejáratott déli hely ez. Amit nem is csodálok, ha arra gondolok, hogy a 700 forintos normál menühöz nem egy csésze levest hoznak ki, hanem egy több személyes, merőkanalas edényt, amiből annyit szedhetünk, amennyi belénk fér.
Ennél jobban csak a menü-ár variációk területén mutatott kreativitáson lepődtem meg. Az alap, amivel be lehet csalogatni az éhes és ár érzékeny vendéget, az a kétfogásos menü 700 forintért. (Saját ételhordóban csak 600!). Viszont, ha a nem kötelező harmadik fogást is kérem, akkor 890 forint lesz az ebéd. És ugyanennyit fizethetnek az éhesebb középiskolások vagy a nagyobb darab férfiak, ha extra menüt, azaz emelt húsadagot rendelnek. Mintha az autóiparban megszokott modellválaszték mizériát ültette volna valaki át étlapra.
Nem elhanyagolható szempont, hogy az egyébként ízletes és változatos menü mellé nem restek kitenni a kancsó vizet, amint ez minden francia étteremben szokás. Az asztalon egy szál virág. A tányér némelyike ugyan kicsit csorba, viszont pincérből – még ha tanuló is némelyik – nincs hiány, ami délben nagy előny. Az sem utolsó, hogy a számla rendezésére nem kell az asztalnál várni, a pulthoz fáradhatunk, ahol ráadásul megbíznak bennünk, bemondhatjuk, mit ettünk.
Úgy tűnik, az utóbbi időben a Kis Tisza is újra gyúr a déli menüre, amiben jó másfél éve, komoly versenytársak hiányában még a topon voltak. A helyet nagyszerűen átalakították, de az étlapot nézegetve nem kell attól tartani, hogy túltengenének a kínai ételek. Nem mondom, egy édes-savanyú, ám csípős levesbe nem a legjobb éhesen belefutni, de kell néha némi kalandvágy. Egyébként 880 forintért két fogást kapunk, és ha van időnk, akkor akár kétfélét is választhatunk. További 250 forintért pedig savanyúság vagy valami desszert jár az ebédhez.
A déli ebéd számomra egy közösségi élmény is. Persze csak akkor, ha olykor nem fordulna elő, hogy képtelen vagyok az íróasztalom mellől elszakadni. Ilyenkor jön jól az elmentett telefonszám a Pizza Sprinthez, akik nevük ellenére klasszikus egytálételekkel is szolgálnak. Olyasmikkel, ami nemcsak a szakácsok, de a fogyasztók részéről sem igényelnek nagy fantáziát. Viszont laktatóak. Többször voltam már rájuk szorulva, de eddig egyetlen egyszer fordult elő, hogy elcserélték a dobozomat – amit azonnal korrektül rendeztek -, vagy nem értek ki az ígért 40-45 perc alatt. Azt pedig be kell vallanom, hogy számomra a gyros az az, amit ők készítenek.
