Már állt a XIX. század végén is. A fejlődő, városiasodó, polgárosodó Szolnok egyik jelképe volt a Városi Kaszinó. Aztán a múlt század közepén Úttörőház lett belőle, szerintem sokaknak okozva kellemes perceket. A nyolcvanas évek közepe óta Technika Háza. Talán akkor nyúltak hozzá utoljára. Fennállásának 12. évtizedében nem nevezném Szolnok díszének. De miért?

A Tallinn városrész egyik fáján élő mókuscsalád feje megunta, hogy olykor nem tudja használni odúja bejáratát, mert mindenféle alakok pont a bejárata elé parkolnak. Szerzett hát egy jól megfogalmazott, rikító színű táblát, pár nagyobb szöget, meg egy kalapácsot. De nem tudta felszögelni a táblát, mert a mancsaival csak egy mogyorót bír el. Szerencsére a Vásárhelyi Pál utca egyik lakója is hasonlóan érzett, és ő már tudta használni a kalapácsot, a fát meg nem kérdezték. Így most rend van a Tallinn városrész egyik bejáratánál.

Augusztus 20-án készült ez a kép a Kossuth téren. Még a délutáni nagy buli, és az azzal járó szemét előtt. Amivel csak azt szeretném jelezni, hogy Szolnokon nem nagyon működik a közterületeket takarítása. Így a péntek és szombat esti nyomok hétfőig várják sorsukat. Értem én, hogy munkaidő. De hát a turizmus nem igazodik ahhoz. Sőt, a szolnokiak többsége is talán inkább hétvégén ér rá sétálni. És nem feltétlenül szeret szemétben gázolni.

A hétvégi Lego-kiállítás idején sűrű növényzet takarta (védte?) az Aba-Novák Agóra Erkel-terme mellett álló Kozák László ("nagy Grofo") szobrot. Ha büszkék vagyunk egy szoborra, akkor nem takarjuk el, akkor a mozgatható bukszusoknak máshol találunk helyet. Ha annyira nem akarunk mutogatni egy szobrot, akkor nem a növénytakaró a megoldás. Talán ebben az esetben is érdemes lett volna előbb gondolkodni, utána cselekedni, és nem fordítva. Kinek a szégyene?