A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum valamint a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum Ez sör! – A sernevelőtől a sörgyárig című, országot járó vándorkiállítását kizárólag úgy érdemes útba ejteni, ahogy szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban a folyékony kenyeret fogyasztják. Megadva a módját, alkalmat találva és időt adva neki, nyitottan, örömmel és türelmesen, nem pedig legurítva, pillanatok alatt eszünket vesztve, kitikkadva. Akinek nincs legalább egy órája, hogy elmerüljön a magyar sörgyártás történetében, a sörkészítés megértésében, a sörhöz kapcsolódó tárgyak élvezetében, az a Damjanich múzeum időszaki kiállítási terme helyett inkább térjen be valamelyik lerakatba, vegyen egy olcsó dobozost, szisszentse, és maradjon meg abban a tévhitben, hogy az a sör és a sörfogyasztás!

Engem már a múzeum lépcsőházába kiszorult kunszentmártoni makett is lenyűgözött, mert sose gondoltam bele, hol is állhattak az ipari sörelőállítás előtt a sörfőzők, működésükben milyen szerepe volt a víznek, a katonaságnak, az adóztatásnak és a tűztől való félelemnek. Nem sörfogyasztóként és a sörgyártás iránt eddig legfeljebb helytörténeti szempontból érdeklődőként a 19. századi filoxérajárvány és a sör elterjedését sem kötöttem össze, miként a sörivás társadalmi vonatkozásait sem. De hát arra való egy jó kiállítás, hogy nem akadémiai szinten, hanem emészthető módon adjon át ismereteket. Ezen a téren pedig a Damjanich múzeumban frissen megnyílt és április 19-ig látogatható időszaki kiállítása első osztályú: a hazai sörfőzés és sörfogyasztás történetét és a mindezekhez kapcsolódó tárgyi kultúráját ideális mennyiségben és minőségben kínálja.

Nincs itt semmi ördöngösség. Az egyetlen kiállítótérbe lépve és balra indulva a sör feltalálásától és magyarországi megjelenésétől szépen eljuthatunk a 19. században induló hazai nagy gyárakig. Hogy aztán az államosítást érintve azokról a sörgyárakról szóljon a „mese”, amelyek sok fejében összeforrt ezzel a „népélelmezési”, „nyári probléma” termékkel. Nem megfeledkezve a helyiek fejében nosztalgikus büszkeséggel élő marfűi Első Magyar Szövetkezeti Sörgyárról, és annak első hazai, dobozos termékeiről a Gold Fassl sörről. Ami állítólag nem volt túl nagy szám – egyesek szerint a Tisza vize miatt –, ám megjelenésekor engem lázba hozott a csomagolása. Tegye fel a kezét, akinek nem volt a gyerekszobájában sörösdoboz-gyűjtemény! Persze azok a porfogók épp úgy eltűntek, mint a Kádár-kori sörgyárak, amelyek privatizálásáról és rendszerváltás utáni kusza adás-vételéről is hősiesen mesél ez a kiállítás. Ahol – nem hozzáértőként – végre megtudhattam, hogy honnan is származott a soproniak csak azon a környéken kapható, állítólag remek Ászok sörének a neve.

Ennyire persze nem részegítő ez a kiállítás, csak éppen mérete ellenére is émelyítően gazdag. Az összes szöveg elolvasása után következhetnek ugyanis a tárgyak, amelyek között épp úgy találni „iparművészeti” remeket, mint ma is szemet gyönyörködtető reklámanyagot, és korsókat, poharakat, sörnyitót, amik láttán sokan felkiáltanak: ilyen nekem/nekünk is volt. Van ebben a kiállításban egy jó adag nosztalgia is. Mert hol vannak már – Szolnokon pláne – az olyan sörözők, ahol virslivel, kísérővel, „korcsolyával” kínálták ezt a nedűt, messze nem azzal a céllal, hogy kuncsaft gyorsan lerészegedjen, hanem inkább fogyasztva beszélgessen, társasági életet éljen. A múzeumban itt és most még „be lehet ülni” ilyen helyekre, és az ismerős tárgyak mellett megmutatható a gyerekeknek és az unokáknak, milyen is volt valamikor egy jobb söröző. Nem kocsma, kricsmi, talponálló! A fene se hitte volna pár éve, hogy ezt is múltidőbe lehet tenni, és hogy egy sörös kiállítás ennyire a múltról szóljon.

Bármilyen hülyén is hangzik, de érdemes belekortyolni ebbe a sörbe, és aztán talán beszélgetésbe elegyedni. Mert számtalan dolog juthat eszünkbe egy ilyen utazó, vendégkiállítás kapcsán, amiben csak felbukkannak szolnoki tárgyak. Lehet itt nosztalgiázni a régi szolnoki sörözőkről, a szolnoki sörpalackozókról, sörfőzőkről, és akár kérdéseket feltenni, hogy vajon hol főzhettek a városban először sört, a boldog békeidőkben honnan érkezett a sör Szolnokra vagy éppen miért egy sörmárka nevét vette fel anno a város néhai halászcsárdája. Koccintani nem szabad, képzeletbeli korsónkkal vagy palackunkkal a kézben gondolkodni és beszélgetni viszont igen. Mert nem csak a jó sör jön és megy is, hanem a jó kiállítás kapcsán a gondolok is.