Szolnok kapuja így fogad és ezzel a képpel búcsúztat. A szolnoki vasútállomás a megvalósult Balkán. Elnézést! A posztszovjet köztársaságokat alulmúló színvonal. Nemcsak a rongálók miatt. A működtetők igénytelenséges is sokat hozzátesz.
Persze az más kérdés, hogy mit hirdet. Mármint nekünk, akik a felnyalt tacepaóknak sem kihelyezői, sem célcsoportja nem vagyunk. Nekem például azt hirdeti, hogy Szolnok utcáinak nincs gazdája, a közterületeinken bármit meg lehet következmények nélkül tenni. Pedig egy kis odafigyeléssel, ezek nélkül a szemetek nélkül, picit szebb lehetne Szolnok.
163 éve ide futott be az első vonat Pestről. 13 éve renoválták az egykori szolnoki indóházat. Azóta pedig lassan, de biztosan szétrohad. Milyen gazdagok vagyunk!
Szeszélyes és csapadékos a június. Ezt fűkaszával és kaszát fogó emberrel se lehet bírni. Avagy tekintsük extra szolgáltatásnak, szolnoki turisztikai attrakciónak, hogy a déli városrészben embermagasságú gazdzsungelen át vezet a kerékpárút. Nem csodálkoznék, ha valamelyik bozótból Sir David Attenborough lépne ki kamerával, mert itt forgatja a legújabb, vadvilágban játszódó természetfilmjét.
Az évek óta pusztuló, egykori Tüdőkórház főbejárata mellett enyészik el ez a míves zászlótartó. A munkás, paraszt és értelmiségi összefogást szimbolizáló középső alkotás felett talán a poraiból mindig feltámadó, Szolnok címerállatának választott pelikánt láthatjuk. Törött szárnnyal. Ami sajnos a volt tüdőkórház előtt arra is utalhat, hogy bizony van, ami Szolnokon ma csak legenda.
