2025.12.3. (szerda)

Mit üzen az Adóhivatal?

Mit üzen az Adóhivatal?

Dátum:

Az álmoskönyvek szerint a jövőre nézve semmi jót nem jelent az Adóhivatalt cseszegetni, mert K-Európában ez az ő privilégiumuk az adózókkal szemben. Én meg úgy gondolom, az Adóhivatalt az adómból tartjuk fenn, a szolgálatunkra szegődtek, tehát megengedhetetlen a kupleráj.

Először azzal akartam kezdeni ezt az írást, hogy a napokban mindenki levelet kap vagy kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), leánykori nevén az APEH-től, azaz az Adóhivataltól. Aztán rájöttem, hogy ezt a kijelentésemet minimum két dolog miatt módosítanom kell. Egyrészt csak az a kisebbség kap, akik személyi jövedelemadót fizetnek, és így a NAV-nál adófolyószámlát vezetnek nekik. Másrészt meg egyáltalán nem biztos, hogy a tisztességesen adózó is megkapja ezt a bizonyos éves kivonatot: mint történt az hősünkkel. Aki egy szerencsés véletlennek köszönhetően jutott hozzá a neki szóló NAV levélhez, amit nem a jelenlegi lakcímére sikerült kiküldeni.

Ami több okból is megdöbbentette. Egyrészt az a cím, amire a NAV az idei levelet küldte, tizennégy éve nem a lakcíme. Sőt, még csak nem is az előző, mert közben egy harmadik címen is lakott. És természetesen mind a három lakcímhez lakcímkártyája is volt, no meg az elmúlt másfél évtizedben is levelezésben állt az Adóhivatallal, hisz azon kisebbséghez tartozik, akik személyi jövedelemadót bevallanak és fizetnek.

Ám ennél is szebb, hogy az előző évben megbírságolta a szolnoki NAV kirendeltség, mert egy megtakarítással kombinált életbiztosítás visszaváltása kapcsán a biztosító úgy tett a fejére, mint ahogy kinyalta a fenekét, amíg rádumálták az üzletre (de ez egy másik történet). A lényeg, hogy a szolnoki NAV kiszúrta a fél évtizeddel ezelőtti hibás adóbevallást, profi módon megtalálta az aktuális szolnoki címén, korrekt módon elmagyarázta, hogy az ilyen ügyben ő csak a cső rossz végén lehet, és annak rendje és módja szerint megállapították a bírsággal megnövelt befizetendő összeget. Amit, mivel a havi fizetésének duplája volt, hat havi részletben engedélyeztek befizetni. És közben mindig pontosan tudták az aktuális szolnoki lakcímét.

A friss adófolyószámla-kivonatot azonban valami rejtélyes okból kifolyólag a kettővel ezelőtti címre sikerült kiküldeni. Ami két dolog miatt problémás. Egyrészt sérülhetett az adótitokhoz való joga. Másrészt felvetette, hogy talán az a bizonyos büntetés se jött volna össze, ha az elmúlt évek adófolyószámla-kivonatait sikerül a NAV-nak a megfelelő, aktuális és valós címre postáznia. Mert most már ebben sem biztos.

Mindez pedig azt üzeni egy tisztességes adózónak, hogy az Adóhivatalnál kupleráj van. Amit ne tessék a politikusokra fogni! Mert nem rajtuk múlik, hogy nem tudom, hány fejlesztés és számítástechnikai beruházás után, egy olyan alapvető adatpár, mint az adózó neve és aktuális lakcíme nem ér össze. Nem hinném, hogy különlegességnek vagy ritkaságnak számít a lakcímváltozás. Az azonban igen, hogy az állami szféra egyik legjobban fizetett munkahelyén, a XXI. század második évtizedében, harminc vagy negyven évvel az első számítógépek alkalmazása után a legalapvetőbb, az adószedés alapját jelölő feladat sem megoldható.

Na, és akkor most két dolgot lehet tenni. Megsértődni, és megmagyarázni, hogy kisszámú esetről lehet szó – szerintem az egy is rengeteg -, meg egyébként is az adózó dolga bemenni és minden kartonon, meg adatbázisban átírni az adatait, ami ugye nettó hülyítés. Avagy mélyen magába szállhatnak az illetékesek, és mint a mérgezett egerek, titokban kijavítanak minden ilyen hibát. Ja. Nem elfelejtve, hogy az én pénzemből.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Csak hozzad, én viszem!

A nyuszimotorok Szolnokra is megérkeztek. Talán mindenki jobban árt volna, ha Bödőcs Tibor hozza el őket. Mert így csak találgathatunk, „ki lesz a bálanya”, és mi az Ex funkciója?

A Csáklya utcai takaró

Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.

A nagy szolnoki levesgate

Képviselőink az előző héten azért vették fel tiszteletdíjukat, hogy egymásra mutogassanak, ki miatt nem lesz ebéd a szolnoki iskolákban. Ha ez komoly, akkor óriási nagy a baj.

Zavaró tények

Szolnok jövője a jelenben keletkező adatokon is múlik. Ha azt nem tudjuk, hogy ma hányan és kik laknak a városban, hogyan akarunk bármit is tervezni és építeni? Városi adatbánya kell!