Szerényen húzódik meg a Gutenberg tér legrégebbi lakóházának falán az az emléktábla, amely a Rákóczi-szabadságharc egyik szolnoki eseményét idézi. Ha akarom, akár érdekes üzenete is lehetett 62 éve a táblának, ami előtt ma már nem nagyon emlékezik senki.

Sok kétségem nincs afelől, hogy 1953-ban kapóra jött a szolnoki vár Rákóczi-szabadságharc idején történt első elfoglalásának 250. évfordulója. Főleg, hogy ötvenes években annak a szabadságharcnak is létezett az egy olyan interpretációja, miszerint az az elnyomott tömegek küzdelme volt a kizsákmányolók – részben nemesek – ellen. Az alig néhány éves rendszernek ideológiailag is fontos volt, hogy történelmi gyökereket találjon. Amit ugye részben megemlékezésekkel és emlékművekkel lehetett felmutatni. (Nem vagyok benne teljesen biztos, de mintha ez a tábla lenne a Rákosi-korból egyedül megmaradt emléktábla a városban, sőt az is lehet, hogy ez volt az első olyan is Szolnokon, ami nem a második világháborúra reflektált.)

Bizonyítékom nincs rá, csak erősen gyanítom, hogy ezért került 62 évvel ezelőtt a Gutenberg tér 4. számú ház falára az az emléktábla, ami a szolnoki vár 1703. szeptember 21-ei elfoglalásának – ez történelmi tény – állít emléket. Tegyük gyorsan hozzá, hogy az alig fél évtizeddel korábban új nevet kapott téren – a valamikor vár helyén – máshová nem is kerülhetett volna ilyen tábla, hiszen a húszas-harmincas években emelt Pénzügyőr laktanya volt akkoriban a tér legjelentősebb olyan épülete, amire a Rákosi-korban emléktáblát lehetett tenni. A Vártemplomra mégsem tehették.

Nem tudom, mekkora ünnepség kísérte a tábla felavatását, és azt sem, hogy a következő években milyen gyakran tartottak ott megemlékezéseket vagy koszorúzásokat. Ahogy az elmúlt bő három évtizedből sem tudok felidézni olyan ünnepségeket, amiket kifejezetten ahhoz a táblához szerveztek volna.

Van azonban egy dolog, ami ezt a táblát nézegetve nem hagy nyugodni.

Az ugye köztudott, hogy a szolnoki várat 1552-ben elfoglalták a törökök, akik 1685-ig itt is maradtak. Kiűzésük azonban nem ment volna a Habsburgok nélkül, akik ugye nem békefenntartóként vagy felszabadítóként érkeztek a lepusztított országba és Szolnokra. Aminek egyik következménye lett, hogy tizenkét évvel a török kiűzése után Thököly Imre csapatai gyújtották rá a megszállókra az aktuális szolnoki várat. És öt évvel később sem a török iga alóli felszabadítókat kergették ki innen Rákóczi csapatai, hanem bizony egy másik birodalom, idegen katonáit.

Próbáljunk párhuzamot vonni 1703 és 1953 között! Lényegében csak a szereplők változtak, de Magyarországon és Szolnokon is csak helyet cseréltek a megszállók. A törököket felváltották az osztrákok, a németeket a szovjetek. A különbség akkor csak annyi volt, hogy míg 250 évvel korábban a magyarok nekimentek a ?felszabadítóknak?, addig az ötvenes években erre még várni kellet három évet. Szóval, ha akarom, akkor ennek az egyszerű táblának erős üzenetet is tulajdoníthatok.

És, ha már történészkedünk egy méltatlanul elfelejtett tábla kapcsán, ne felejtsük el azt sem Szolnok 1685. évi török alóli felszabadulását követő huszonöt év elég kemény lehetett a város életében. Már, ha egyáltalán lehetett, akkor valódi városról beszélni, hiszen csapatok jöttek-mentek, a várat és a várost olykor felgyújtották, lerombolták, majd valamennyire újjáépítették. Lényegében negyedszázadon keresztül hadszíntér volt a Tisza és a Zagyva torkolata és környéke. Ahol csak az egyik, bár a mi szempontunkból az egyik legfontosabb esemény volt az 1703. szeptember 21-ei siker, amikor 11 nap után a magyarok bevették a németek által védett szolnoki várat.