Rettenetesen sajnálom azokat az embereket, akik nem képesek tisztelni a múlt emlékeit. Lehet valaki a világ legjobb szakembere, ám a szememben egy ócska kókler, ha képes elpusztítani az elődei munkáját idéző táblát. Sokak számára talán üres lózung, nekem alapvetés, hogy gyökértelen az, aki nem ismeri és becsüli a múltját, mert a jelen és a jövő csak arra építhető. Ugyanakkor rettenetesen szégyellem magam, amikor abban a városban, amit a világ közepének, a világ legjobb helyének tartok – hiszen, mi másért élnék pont itt -, büntetlenül, következmények nélkül, választottak és közhivatalok sunnyogása mellett lehet pusztítani múltunk kisebb-nagyobb darabkáit.
Emlékszik még valaki arra, hogy a Kandó Kálmán nevét viselő, egyébként a Tallinn városrész közepén lévő téren 1988-ban a TITÁSZ – az is hol van már! – táblát helyezett el a közcélú villamosenergia-szolgáltatás megindításának centenáriumán, rajta a hazai villamosítás nagy egyéniségének arcképével? Azt hiszem, a tábla megálmodói sem gondolták, hogy a néhai Tallinn mozi falára helyezett táblát az új tulajdonos, bő negyedszázad múltán egyszerűen vagy leveri, vagy elfalazza. Mert bonyolult lett volna a táblát le- és visszaszerelni vagy azt a negyed négyzetmétert kihagyni. Lett ennek bármilyen következménye abban a városban, amelyet lényegében a Kandó-féle villanymozdonyok tettek naggyá, ahol Budapesten kívül harmadikként gyúltak ki a villanykörték? (A blogSzolnok Szobor Park Szolnok rovatának cikke a tábláról: http://www.blogszolnok.hu/szoborPark_kando_kalman_emlektabla)
Emlékszik még valaki arra, hogy a Várkonyi István téren nemcsak egy mellszobra volt a névadónak, hanem a mögötte lévő társasház falán egy emléktáblája is? Amely szerves része volt az alkotásnak, és legalább néhány dolgot elárult arról, miért is érdemelt teret Várkonyi. Ha 1974-ben, abban a sokat szidott, átkos szocializmusban azt mondja valaki a szobor és az emléktábla állítóinak, hogy fél évszázad múlva majd egy szimpla felújítás miatt eltűnik a tábla, szerintem sírva fakadnak, mert úgy érzik, nem fog előbbre menni a világ. És talán nem hiszik el, hogy azoknak a szegény parasztoknak és földmunkásoknak a leszármazottai között, akiknek a jobb életéért Várkonyi tenni próbált, nem akad majd senki, aki kétszer fél órát rászán a tábla le- majd felszerelésére. Mi most hogyan gondolnánk az utánunk jövőkre, ha tudnánk, hogy például az országzászló mögötti mellvéd emléktábláit majd barbár módon le fogják verni egy elkerülhetetlen felújítás miatt? (A blogSzolnok Szobor Park Szolnok rovatának cikke a tábláról és a Várkonyi téren álló szoborról: http://www.blogszolnok.hu/szoborPark_nevado_szobor)
Emlékszik még valaki a néhai Ságvári – később szakszervezeti majd Borostyán – Művelődési Ház nagytermének bejárata fölött lévő, legalább öt-hat négyzetméteres, Andrássy Kurta János által készített Táncolók című domborműre? És arra, hogy majdnem hat évtizeddel a kihelyezése után, a társasházzá alakítás közben egyszerűen leverték, sittes konténerbe tették és kidobták? De arra biztosan nem, hogy ennek a barbár cselekedetnek lett volna bármiféle következménye. Hiszen nem volt. A beruházó, a kivitelező, az építési és a használatbavételi engedélyt kiadó hivatalnokok közül senki nem mondta azt, hogy bocsánat, és senki nem vonta őket felelősségre. Minden bizonnyal azért, mert akik megtehették volna, maguk is hasonlóan járnának el, ha a múlt egy darabja kerül az útjukba. (A blogSzolnok Szobor Park Szolnok rovatának cikke a dombroműről: http://www.blogszolnok.hu/szoborPark_tanc_a_volt_tanchelyen)
Emlékszik még valaki a Boldog Sándor István út elején, a piaccal szemben lévő házak bejáratai fölött lévő állatos domborművekre? Érdekes módon a hatból öt pont akkor tűnt el, amikor a hat lépcsőházból kettőt hőszigeteltek. Szolnok közepén. És nem tűnt fel senkinek, és nem jutott semmire a rendőrség.
Emlékszik még valaki… Atya ég, milyen hosszú a sor? És a felsorolás végére nem lehet pontot tenni…
Emlékszik még valaki arra, hogy a Mátyás király út 6. számú társasház utcai homlokzatán milyen tábla volt kint 1968 óta? Ha most nem tudják felidézni, a jövőben sem fog sikerülni. A ház szigetelésének ugyanis áldozatául esett. Nem feltételezem, hogy azért, mert a tábla felirata szerint a KMP (a gyengébbek kedvéért: Kommunisták Magyarországi Pártja) megalakulásának ötvenedik évfordulójáról is szó volt rajta. Inkább az ordas, sötét, tudatlanság miatt. Építőiparból élő kontárok tüntethették el, miközben az a tábla olyan melósoknak állított emléket, akik a két kezük munkájával járultak hozzá ahhoz, hogy ebben a városban több ezren juthassanak emberhez méltó lakáshoz. (Ezek az agyatlan páriák meg 53 évvel később segédmunkához.)
(A blogSzolnok Szobor Park Szolnok rovatának cikke a tábláról: http://www.blogszolnok.hu/szoborPark_a_munka_hoseinek_emlekere)
Látszólag apróság. Mondhatják néhányan, hogy ez legyen a legnagyobb gondunk. De hány ilyen apró kövecskét kell még elpusztítanunk a múltunkból, hogy a jelenünk ránk szakadjon? Mi a jövő? Aggódva figyelem a bíróság, a technika háza, a Nemzeti Nagyszálló homlokzatán lévő emléktáblákat. Vajon a múltunkat teljesen elpusztítja a felújítással előszivárgó ostobaság?
(Olyan szívesen közölnék e cikk bármelyik bekezdése miatt helyreigazítást!)
