Az idei nyár meghatározó élménye volt számomra a belvárosban tett néhány késő esti séta. Ami a Szapáry, a Baross, a Mária és a Templom utcák alkotta négyszögben jellemzően azzal telt, hogy a vendéglátó-ipari egységek előtt a járdaszegélyeken üldögélő, ránézésre tizennyolc alatti, ámde alkoholt fogyasztó fiatalokat kerülgettük. Mert ugye a kocsmárosok rájöttek, hogy túl sokat kockáztatnak, ha az üzletükben 18 év alattiakat szolgálnak ki, vagy esetleg egy ilyen ifjút találnak náluk, asztalán egy tisztességes fröccsel. Az viszont már nem a vállalkozó problémája, ha a fiatal vagy a kicsit idősebb barátja megvásárolja a piát, és kiül vele a kocsma kerítése elé. Azaz a fogyasztás már közterületen történik.
Már sokszor leírtam, magam is erősen unom, de nekem még mindig úgy tűnik, hogy mindahhoz, ami az utcákon zajlik, lényegében senkinek, semmi köze. A rendőrök érzékelhetően nem tesznek semmit a közterületekre terjeszkedő kerthelyiségek ellen. A közterületesek ennél egyszerűbb problémákkal sem tudnak megküzdeni. A polgárőrök pedig mintha csak nagyobb rendezvények forgalomirányítására lennének bevethetők. Az utca utcaként való használata – nemcsak Szolnokon, egész Magyarországon – megoldhatatlan feladat. Akkor tehát nem értem, hogy az utcai alkoholfogyasztás betartatását kitől is várja a mi józanabb, törvénytisztelő, szolnoki közösségünk.
És nemcsak az alkoholt válogatás nélkül, igénytelenül fogyasztó fiatalokról van szó. Szomorú a párhuzam, de létezik egy másik társadalmi csoport, amelyik hasonló módon, vagy még igénytelenebbül veszi magához – zavartalanul – a napi szeszadagját. Igaz, nemcsak éjszaka, de olykor egész nap. Tessék néhány kört tenni a belvárosban! A padokon ott ücsörögnek egy-egy műanyag flakon társaságában a város hajléktalanjai. Akik hol csendesebben, hol mámorosabban múlatják a közterületeken perceiket. Megold valami az új városi rendelet?
Amire persze szükség van, hiszen kell a hivatkozási alap, ha valaki végre komolyan fel akarna lépni az utcán italozókkal szemben. Ám nem értem, kik is lesznek azok? És a tetten érést sem tudom elképzelni.
Mert, ha a fenti jelenségeket nem sikerült eddig visszaszorítani, akkor az utcai piálással sem fog sikerülni. Infrakamerás egységek szaladgálnak majd éjszakánként, hogy észrevegyék a kocsmák előtt italozókat? Vagy névre szóló poharakat kell használni a kocsmárosoknak, így letagadhatatlanok lesznek a magára hagyott italok? Netán az utcán öklendező fiataloknak valaki felmeri tenni a kérdést, hogy hol sikerült berúgniuk, valamelyik kocsmában, avagy előtte?
Persze, nálam kevesebben kívánják jobban ebben az ügyben a sikert. Hozzátéve, hogy szerintem, aki csak egy picit is igényesebb, az vagy beül valahová, vagy otthon dönti magába a szükséges mennyiséget. És maximum akkor jelenik meg a közterületeken, amikor már alkoholos befolyásoltságában helyet próbál változtatni. Aminek olykor óhatatlan nyomai maradnak a városban. Eldobált sörös dobozok, műanyag flakonok, széttört üvegek, és különböző ürülékek, olykor elhagyott ruhadarabokkal ékesítve. Ami engem sokkal jobban irritál. Mert nemcsak ahhoz nincs közöm, hogy valaki hol, miből és mennyit iszik, de az alkoholfogyasztásának következményeihez sem. És ezt így egyben kellene kezelni, és megoldani.