Azt hiszem, a cigarettatartó, mint használati tárgy magyarázatával kell kezdenem ezt a múltidézést. Nem tudom ugyanis, hogy mikor mehettek ki a divatból azok a többnyire képző- vagy iparművészeti tárgyak, amelyek irodákat, tárgyalókat, olykor lakások vendégvárásra alkalmas szobáinak dohányzóasztalait díszítették, mint a dohányzás „szép” kellékei. És ezek között csak az egyik volt a cigarettatartó-doboz, amikbe az eredeti papírcsomagolásból kiszedett cigiket helyezték el, hogy elegánsan lehessen belőlük kínálni a vendégeket. Jobb helyeken ezek a dobozok szettet alkottak a hamutartóval, sőt a gyufásdobozt tartó kis tárgyakkal, és együtt vagy külön is „praktikus” ajándéktárgyaknak számítottak, főleg férfiaknak. Persze a legmenőbbek azok a cigarettatartók voltak, amelyek valamilyen mechanika révén kicsit ki is emelték a füstölni valókat, sőt olyanok is előfordultak, amelyek még zenélni is tudtak.

Ebből a szempontból Jónás Ilona képzőművész szolnoki fém cigarettatartója viszonylag egyszerűnek tekinthető, hiszen „csak” tárolni lehetett benne a dohánytermékeket. (Illata alapján soha sem használhatták ilyesmire.) Viszont különlegessége, hogy négy oldalán Szolnok egy-egy jellegzetesnek gondolt épületét mutatja. Az alján lévő matricák pedig elárulják, hogy zsűrizett tárgyról van szó, amelyet nemcsak hogy a Képcsarnok Vállalat hozott forgalomba, de annak a hatvanas évek végén, a szolnoki Kossuth utca 6-8. szám alatt megnyílt Aba-Novák termében adhatták is el – valamikor a hetvenes években. Egyébként, hogy maga a tárgy legalább ötvenéves azt az alkotó – neve a fedél alsó részében fedezhető fel – életútja árulja el, hiszen Jónás Ilona 1974-ig készített ötvöstárgyakat az Iparművészeti Vállalat számára. Egyszer talán majd kiderül az is, hogy az egyébként nem szolnoki művészt ki és mivel ösztönözte egy ilyen tárgy megalkotására.

A tárgy legalább félszáz évvel ezelőtti létrehozására utal a dobozka négy oldalára helyezett különböző képek egyike is. Ezen szerintem a mai Szolnok ispán – akkor Kun Béla – körúti tízemeletes házakat próbálta megörökíteni a művész. Csakhogy 1972-1973 környékén, amikor a „mintavétel” történhetett, a hivatalosan Zagyva-parti lakótelepnek nevezett városrész még nem volt teljesen kész. Így az alkotó fantáziájára is nagy szükség volt a látkép megalkotásához, ami miatt a „megrajzolt” házak jobban hasonlítanak a Széchenyi lakótelep utolsónak épült pontházaira, mint a Zagyvára néző tízemeletes szalagházakra.

Ehhez képest a Tisza szálló egyértelműen felismerhető a kétemeletes hotelszárnnyal, a toronnyal és a fürdőrész árkádjaival. Ráadásul ez egy olyan ábrázolás, amit fotó alapján nem lehetett elkészíteni, ugyanis a színház tömbje miatt a Tisza szálló ilyen szögből nem fényképezhető. Tehát akár azt is feltételezhetjük, hogy Jónás Ilona járt Szolnokon, mielőtt ezeket az apró képeket elkészítette. Ha pedig így van, akkor talán az ő döntése is volt, hogy mely szolnoki épületeket mintázza meg, és a „fejlődő szocialista megyeszékhely” kihívásnak elég jól ellen tudott állni. Mert ugye 1972-1973 körül a pártház, a színház melletti tízemeletes, de már a Vízügyi székház is díszíthette volna ezt a dobozkát.

Persze, mondhatjuk, hogy a Szolnoki Szigligeti Színház hetvenes években is álló főhomlokzatára azért nem lehetetett annyira büszke senki, hogy így is ránk maradhasson. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezekben az években a szolnoki színház már fogalom, hiszen túl volt Örkény Macskajátékának ősbemutatóján, és már a darab rendezője, Székely Gábor állt a társulat élén, ami egyértelműen az ország vezető teátruma akkoriban. Ha volt valami a hetvenes évek elején, amit a Szolnokon kívül élők is tudtak erről a városról, akkor az egyértelműen a színház, amihez kevés köze volt a régi épület elé tolt kockának. És azt sem tartom kizártnak, hogy Jónás Ilona, oly sok fővárosi értelmiségihez hasonlóan, maga is ült a Szigligeti nézőterén.

A dobozka negyedik képe az akkor már Szolnoki Galériaként szolgáló egykori zsinagógát ábrázolja, meglehetős nagyvonalúsággal. És ezen a fémrajzon is feltűnnek a fák és a folyók hullámzására is emlékeztető felhő motívumok, amiktől a dobozka képeinek olyan hatása van, mintha a megörökített város nagyon természetközeli hely lenne. Ami, ha jobban belegondolunk, igaz is a két folyó miatt, ami a megörökített épületeket is „felfűzi”. Azt persze nem tudom, hogy ha ezt a dobozt nem egy szolnoki dohányos vette kézbe annak idején, rájött-e, melyik város épületeit ábrázolják a képek. Vagy az ilyesmi ezeknél a dísz- és egyben használti tárgyaknál nem is volt fontos? Ez csak nekünk, a dobozkát a születése után legalább félszáz évvel forgatóknak lényeges.