2025.08.27. (szerda)

Nem reménytelen

Nem reménytelen

Dátum:

Elmondhatatlanul gyűlöltem, amikor tinédzserként a felnőttek próbálták elmagyarázni, hogy mi lenne nekem a jó. Ma már olykor értem őket, ezért néha késztetést érzek, hogy hasonlóan osszam az észt. Eddig óvakodtam az ilyesmitől, de most megteszem. Mert úgy látom, nem reménytelen a dolog.

Soha semmire nem érnek rá. Állandóan fáradtak, mert mindig annyi dolguk van, hogy a fáradtságon kívül másra már nem is marad idejük. Legszívesebben egész nap ülnének a számítógép vagy a tévé előtt, és akkor érzik a legjobban magukat, ha kvázi semmit sem kell csinálniuk, nem piszkálja és utasítgatja őket senki. Ráadásul felületesek, nem érdeklődnek semmi iránt, önzőek és előítéletesek. Elképesztők és idegesítők összességében.

Szóval, pontosan olyanok a mai tizenévesek, mint mi voltunk. Csak ezt nehéz beismerni. Azt meg pláne, hogy ma is ugyanilyenek szeretnénk lenni, de mivel már nemcsak magunkkért vagyunk felelősek, olykor legyőzzük önmagunkat.

Néztem a fiatalok produkcióit a Szigligeti Színház Ádámok és Évák Ünnepén, és be kellett látnom, nem is olyanok, mint amilyennek beállítjuk őket. Legalábbis az a meglehetősen széles merítésű minta biztosan nem, akik a színpadon megjelenítették a város ifjúságát.

Fáradtak? Frászkarikát. Képesek voltak heteken vagy hónapokon keresztül próbálni, hogy aztán órákig várjanak a maguk tíz percére a világot jelentő deszkákon. Miért? Talán, hogy megmutassák maguknak, egymásnak, és főleg a szomszéd váraknak – iskoláknak -, hogy mire képesek. A tizennégy mesét színpadra állító fiatal által generált adatforgalom biztos, hogy drasztikusan csökkent az elmúlt hetekben, mert a próbák miatt le kellett jönniük a virtuális világból a valódiba.

Ki nem állják, ha utasítgatják vagy piszkálják őket? Ugyan már. A felkészítő tanárok – akiknek hálás lehet a város, a szülők, a színház és majdan a gyerekek is – a próbák alatt semmi egyebet nem csinálhattak, mint beleszóltak a diákok dolgaiba. Ők meg tűrték. Talán, mert ha van cél és értelmét látják, még a felnőttek rabigáját is képesek felvenni.

Hogy semmi sem érdekli őket? De. Különben ki nem álltak volna a színpadra, szó sem lehetett volna égő – bocs: mókás – jelmezekről, olykor koordinálatlan mozgásról, több száz ember előtt furának ható kiejtésről. Úgy tűnik, vannak történetek, amelyek felkeltik az érdeklődésüket, sőt még lelkesedni is tudnak értük.

Önzők és előítéletesek? Akkor mi ezerszer inkább. Ez a fajta színház olyan komoly játék volt, amiben nem lehetett helye a kivagyiságnak és az önzésnek. Az előítéletek pedig ott hulltak porba, amikor meghatódott a közönség a Liget úti Otthon Só című meséje után. Meg amikor a roma középiskola diákjainak Zöld Péter produkcióján majdnem tombolt a nézőtér, mert azok a gyerekek pontosan ugyanolyanok voltak, mint az összes többi.

Nem reménytelen.

Nem reménytelen, ha értelmes célokat, nekik is tetsző feladatokat, meg lehetőségeket tudunk nekik adni. Akkor kibújik belőlük az alkotó, kreatív szellem. Ami sokukban ott lesz évek, évtizedek múlva is, amikor majd ők osztják az észt a saját gyerekeiknek, miközben megpróbálják elcipelni a hátukon ezt az egész várost.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ünnepnapi elismerések

Az elmúlta napokban több rangos, nemzetközi elismerésben is részesült Szolnok, illetve a városért dolgozók. Ha kissé megkésve is, de fontosnak tartom, hogy ezekről a kitüntetésekről beszámoljak, különösen ezen a mai, történelmileg is jelentős napon.

Belvárosi vészcsengő

A Mária és a Templom út sarkán, igazából a Belvárosi Nagytemplom előtti Szentháromság tér szélén, a Mária szobor mögött áll egy ház. Pontosabban évtizedek óta pusztul, mostanában pedig már bontják, azaz lehet, hogy nemsokára már csak állt. Szerintem közügy, hogy mi kerül a helyére.

Vizeletszagú Árkád-folyosó

Szagot nem lehet fotózni, és leírni se könnyű. Szolnok belvárosában, egy tömbnyire a városházától, az Árkád Szapáry és Magyar utca közötti folyosóján olyan penetráns bűz terjeng, hogy a fényképező majdnem kiesett a kezemből. Magánterület? Közterület? Lényegtelen. Ez is Szolnok.

Szolnokiság és Tisza Szálló

Tíz éve, hogy kínai tulajdonú cég birtokába került a szolnoki Tisza Szálló. És ugyancsak évtizede, hogy az akkor beígért fejlesztéseknek semmi nyoma, így Szolnok emblematikus épülete tovább pusztul. Vajon milyen állapotban élheti meg megnyitásának 100. évfordulóját "A Tisza"?