A kedvenc pékségemben rendszeresen párban és maszk nélkül vásároló szolnoki taxisok történetét már megírtam két hete. Középkorú férfiak, akik minden bizonnyal hisznek abban, hogy ők nem lehetnek betegek. Arra meg nagyívben tesznek, hogy okozhatnak-e másoknak betegséget. Mintákat követnek. Vagy kuruckodnak. Mert mi, magyarok mindig okosabbak vagyunk, mint a világ, mi mindig csak a saját démonjaink ellen harcolunk, aztán meg sírunk, másokat hibáztatunk, ha ráfaragunk.
Persze fel lehetne tenni a kérdést, hogy ha egy üzlet ajtajára ki van írva, csak maszkban látogatható, miért szolgálnak ki az egész nap maszkban szenvedő eladók maszk nélküli embereket. Vessenek meg, de feltettem ezt a kérdést. A válasz az volt, hogy a főnök utasítása szerint az eladóknak nincs joguk nem kiszolgálni olyanokat, akik nem tartják be a szabályokat. Lefordítva: bolond lenne az üzlet tulajdonosa ebben a helyzetben egyetlen vevőt is elszalasztani. Amiben látszólag igaza is van, hisz mit kockáztat? Legfeljebb néhány elszánt vagy félős maszkviselő nem megy hozzá vásárolni. Hatóság, hivatal nem foglalkozik az ilyesmivel, tehát – látszólag – nincs vesztenivalója.
Kiszabadulva a lakásfogságból, ismét rendszeresen vonatozok. Idézhetnék egy klasszikus mondást: „ez veszélyes”. Mert bár az állomások ajtóin mindenütt kint van a figyelmeztetés, a hangosbemondók rendszeresen elmondják, sőt az IC-n is elhangzik: nem az, hogy a maszk viselése ajánlott vagy lehetséges, hanem kötelező. Ennek ellenére – becslésem szerint – az utasok 90%-a semmit sem tesz a szája és az orra elé. Mikor rákérdezek a kalauznál, hogy miért, a válasza egyszerű és hárító: nekik nem kötelességük betartatni a szabályokat. Bár az utazáshoz a jegyváltása kötelező, azt ellenőrzik, az egészségünk megőrzéséhez kötelezővé tett maszk használatával nem foglalkoznak. Lehet, hogy holnap már jegyet se kell venni?
Szerintem bátrak vagyunk. Amíg nem hunynak el ismerőseink, szeretteink, addig nem hisszük el, hogy mit kockáztatunk. Nem akarjuk meghallani a figyelmeztetést, hogy amíg nincs egyértelmű megoldás a vírus terjedésének megakadályozására, addig úgy kellene viselkednünk, mintha talán fertőzőek lennénk. Mert jobb félni, mint megijedni, meg olcsóbb megelőzni, mint megoldani.
Nem tudom elfelejteni a „macinacis” taxis nekem címzett felháborodását: „még mindig nem tudsz leszállni erről a témáról”. Miként a kupéban maszk nélkül velem utazó válaszát sem: „aki gyenge, annak el kell pusztulnia”. Tudom, hogy bátraké a szerencse, meg mindenki saját sorsának kovácsa, de szerintem ez nem a magányos hősök ideje.
Abból a szempontból sem, hogy a magam részről nem fogok többet maszk nélküli emberekkel vitatkozni, mert a többi maszkviselő úgy húzza be a fülét-farkát, mintha ott se lenne, mintha neki semmi köze nem lenne az egészhez. Pedig sok lúd disznót győzhetne! De miért veressem meg magam, akár csak verbálisan is? Ha már teleírtam ezt a bejegyzést mindenféle kicsavarható szólásokkal, akkor ide is teszek egyet: ha leállsz a hülyékkel vitatkozni, a rutinjukkal fognak legyőzni. Felesleges. Úgy tűnik, maszk nélkül kellemesebb.
Maradok csendes – egyesek szemében gyáva – maszkpárti.
