2025.08.27. (szerda)

Nyolcvan év tizenkilenc pillanata

Nyolcvan év tizenkilenc pillanata

Dátum:

A fotóművész és a műkedvelő fotós között éppen csak egy pillanat a különbség. Amit az előbbi észrevesz, és azonnal úgy örökíti meg, hogy az a felvételén aztán hosszú történetté válik. Akinek több ilyen történetté váló pillanata van, annak érdemes kiállítást rendezni, és a képeit nézegetni.

Nagy László képeivel a nyolcvanas évek második felében találkoztam először. Ő volt ugyanis életemben az első fotóművész, akire azt mondhattam, hogy ha áttételesen is, de személyesen ismerem. Akinek a képeire először csodálkozhattam rá úgy, mint nem a pillanat rögzítésére, hanem műalkotásra. Nem fényképeket láttam, hanem a szó legnemesebb értelmében Fotókat.

Attól meg teljesen kész voltam, amikor kezembe vehettem egy olyan könyvet a megye műemlékeiről, amit ő fotózott, és ami kinyitott nekem egy olyan ismeretlen, de csodálatos világot, ami nem az elérhetetlen távolban, hanem lényegében karnyújtásnyira volt tőlem. Megmutatta, hogy az is lehet szép, sőt varázslatos, amit naponta látunk. Persze csak akkor, ha képesek vagyunk az elénk rakott felvételt nemcsak érzékelni, hanem a szemünket az agyunkkal és a szívünkkel összekapcsolva nézni.

Mindez akkor történt, amikor még nem volt mindenki zsebében fényképező, és nem árasztották el az életünket a vizuális lenyomatok. Abban az időben, amikor az erre fogékonyak kapásból fel tudták sorolni Szolnok fotósait. Nem voltak sokan.

Hosszú évek óta nem találkoztam Nagy László képeivel. Kicsit meg is lepődtem, amikor megérkezett a Verseghy Ferenc Könyvtár meghívója a 80 éves művész Visszatekintés című kiállítására.

A meghívón egy olyan emblematikus fotóval, amiről regényt lehetne írni, és amivel az alkotó FIAP – a nemzetközi fotóművész szövetség – ezüstérmét nyerte el. Biztos tévedek, de nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy a Tom Hanks főszereplésével forgatott Forest Gump Dan Taylor hadnagyának figuráját ez a fotó ihlette. Merthogy a Jimi Hendrix kocsmai poszter előtt ülő, tolókocsis fiatal srác elkapott pillanatában egy regény van.

Tisztelem a könyvtár áldozatos munkáját, hogy nemcsak olvasnivalóval akarnak szolgálni, de valódi közművelődési, kulturális központ is próbálnak lenni. És lehetőséget teremtenek ilyen kamara-kiállításokra, amelyek persze nem ölelhetnek fel több évtizednyi munkásságot, de legalább felvillantanak belőle valamennyit. Mert nehogy elfelejtsük a köztünk élő, Nagy Lászlóhoz hasonló művészeket! Aki a Futás az életért, a Fellépés után, netán a Barázdák című portrékban nem embereket fényképezett. Aki emiatt nem a pillanat művésze. Hanem egy nagy örökséggyűjtő, akinek életművét úgy kellene őriznünk a közös emlékezet számára, mint a legféltettebb könyveinket. Ezt a tizenkilenc és a ki nem állított további sok száz képet ugyanis nemcsak most lenne jó nézegetni.

(A kiállítás a Verseghy Ferenc Könyvtár első emeleti szalonjában március 31-ig látogatható)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Innen mesélek

Ez egy rendhagyó kiállításajánló, hiszen a szerző a maga által összeállított, június 10-től egy éven át látható szolnoki színháztörténeti kiállítást ajánlja a nagyérdemű figyelmébe. Az "Innen mesél nektek..." című tárlat egyrészt épület-, másrészt társulattörténet. A Szigligeti kép lépcsőházában.

Kisemberek történelme

Nem baj, ha olykor egy film arra emlékeztet bennünket, hogy mi, magyarok a XX. századot a világtörténelem színpadán emelt fővel zárhattuk. Mint Helmut Kohl mondta: "az első téglát a magyarok ütötték ki a Berlini Falból". Szalay Péter Nincs parancs! című filmjéből az is kiderül, kik.

Benne vagyunk a könyvtárban

Kiss József író-rendezőnek vagy a családjában van sok pedagógus, vagy az utóbbi években, az Ádámok és Évák kapcsán forgolódott sokat tanárok között. A Szín-Mű-Helyben bemutatott Könyvtári capriccio ugyanis komoly iskolai hely- és emberismeretről tanúskodik. Szórakoztatóan.

Elszalasztott Oscar és remény

Ha rossz kedvbe akarnak süllyedni, csak akkor nézzék meg a Larry című új magyar filmet, mert olyan maflást ad a valóság, hogy nincs az a vakhitű troll, aki hasonlóra lenne képes. Bernáth Szilárd filmje lenne a magyar Oscar-jelölt, ha bármit is számítana még itt a minőség és a hitelesség.