2026.01.21. (szerda)

Nyolcvan év tizenkilenc pillanata

Nyolcvan év tizenkilenc pillanata

Dátum:

A fotóművész és a műkedvelő fotós között éppen csak egy pillanat a különbség. Amit az előbbi észrevesz, és azonnal úgy örökíti meg, hogy az a felvételén aztán hosszú történetté válik. Akinek több ilyen történetté váló pillanata van, annak érdemes kiállítást rendezni, és a képeit nézegetni.

Nagy László képeivel a nyolcvanas évek második felében találkoztam először. Ő volt ugyanis életemben az első fotóművész, akire azt mondhattam, hogy ha áttételesen is, de személyesen ismerem. Akinek a képeire először csodálkozhattam rá úgy, mint nem a pillanat rögzítésére, hanem műalkotásra. Nem fényképeket láttam, hanem a szó legnemesebb értelmében Fotókat.

Attól meg teljesen kész voltam, amikor kezembe vehettem egy olyan könyvet a megye műemlékeiről, amit ő fotózott, és ami kinyitott nekem egy olyan ismeretlen, de csodálatos világot, ami nem az elérhetetlen távolban, hanem lényegében karnyújtásnyira volt tőlem. Megmutatta, hogy az is lehet szép, sőt varázslatos, amit naponta látunk. Persze csak akkor, ha képesek vagyunk az elénk rakott felvételt nemcsak érzékelni, hanem a szemünket az agyunkkal és a szívünkkel összekapcsolva nézni.

Mindez akkor történt, amikor még nem volt mindenki zsebében fényképező, és nem árasztották el az életünket a vizuális lenyomatok. Abban az időben, amikor az erre fogékonyak kapásból fel tudták sorolni Szolnok fotósait. Nem voltak sokan.

Hosszú évek óta nem találkoztam Nagy László képeivel. Kicsit meg is lepődtem, amikor megérkezett a Verseghy Ferenc Könyvtár meghívója a 80 éves művész Visszatekintés című kiállítására.

A meghívón egy olyan emblematikus fotóval, amiről regényt lehetne írni, és amivel az alkotó FIAP – a nemzetközi fotóművész szövetség – ezüstérmét nyerte el. Biztos tévedek, de nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy a Tom Hanks főszereplésével forgatott Forest Gump Dan Taylor hadnagyának figuráját ez a fotó ihlette. Merthogy a Jimi Hendrix kocsmai poszter előtt ülő, tolókocsis fiatal srác elkapott pillanatában egy regény van.

Tisztelem a könyvtár áldozatos munkáját, hogy nemcsak olvasnivalóval akarnak szolgálni, de valódi közművelődési, kulturális központ is próbálnak lenni. És lehetőséget teremtenek ilyen kamara-kiállításokra, amelyek persze nem ölelhetnek fel több évtizednyi munkásságot, de legalább felvillantanak belőle valamennyit. Mert nehogy elfelejtsük a köztünk élő, Nagy Lászlóhoz hasonló művészeket! Aki a Futás az életért, a Fellépés után, netán a Barázdák című portrékban nem embereket fényképezett. Aki emiatt nem a pillanat művésze. Hanem egy nagy örökséggyűjtő, akinek életművét úgy kellene őriznünk a közös emlékezet számára, mint a legféltettebb könyveinket. Ezt a tizenkilenc és a ki nem állított további sok száz képet ugyanis nemcsak most lenne jó nézegetni.

(A kiállítás a Verseghy Ferenc Könyvtár első emeleti szalonjában március 31-ig látogatható)

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Bonzsúr valóság?

A menekülő svájciaktól gyermeke német tanulását féltő riportalany, vagy a svájci polgárháborúról tudósító színesbőrű riporterek legalább annyira szólnak rólunk, mint a svájciakról.

Jókor rossz helyen

Az Árvát a forgatás idején 12 éves Barabás Bojtorján miatt volt érdemes elkészíteni, és legfeljebb miatta érdemes megnézni. A történet, a dialógusok és a trükkök ugyanis vállalhatatlanok.

Szentebúcsú

Sokmilliót elpókerező fiatal magyar orvosok. Esküvő előtti legalizált félrelépés és vicces tudatmódosítók. Rosszul világítva, vágva, se füle, se farka mesében. Szente Vajk Legénybúcsúja.

Herendi kettő

Attól, hogy Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők alulmúlja a tavalyi Futni mentemet, egyszer meg lehet nézni. Fiatal színészeket foglalkoztat és Tompos Kátya előtt is tiszteleg.