2025.08.27. (szerda)

Parkolni muszáj. Az utcán?

Parkolni muszáj. Az utcán?

Dátum:

Szolnokot ritkán látó ismerőstől kérdeztem, mi gondol a városról. Az mondta szép, csak nem érti, miért parkolnak mindenütt autók. Ezt eddig észre se vettem. Pár napra rá meg azt olvastam, hogy egy holland kisváros felszámolja a parkolóit. Parkokat létesít a helyükön. Beindult az agyam.

Megesik, hogy az ember éppen azt nem veszi észre, amit naponta lát. Kell néha egy külső szem, hogy reálisan lássuk magunkat. Vagy legalább elgondolkozzunk a saját dolgainkon. Bevallom, ismerősöm látogatásáig nekem tényleg nem tűnt fel, hogy bár Szolnok sok más megyeszékhelyhez képest jóval fásabb, parkosítottabb, zöldebb, mégis mindenhol parkolunk.

A vasútállomás előtt parkoló. Ami persze kicsi, így az állomás árnyékában, a posta környékén és a közeli utcákban is mindenütt autók állnak. Az egykori Vasúti fasoron, a Baross utca Gólyáig tartó szakaszán autó, autó után, ahogy az innen nyíló mellékutcákon is. Különösen hétköznap, munkaidőben. A Szapáryig a Baross maga az autómentes oázis, persze csak akkor, ha nem nézünk be a mellékutcákba, ahol a járdákra féli fellógva, az út szélével párhuzamosan, de olykor a zöld felületeken is mindenütt autó. Egy húzósabb napon az SZTK és a Pelikán között autótenger. A Szapáry végén, a város egykori korzójának mindkét oldalán autó. A város legszebb tere, a Tiszai hajósok tere parkoló. A Sóházon és az ország egyik legnagyobb közparkja körül mindenütt aszfalt, parkolóóra, autó.

Nem folytatom. A bő hetvenezres város és a nagyjából ugyanekkora vonzáskörzetének körülbelül húszezer autója követel helyet magának. Sikerrel. Parkolóváros vagyunk. Parkolóváros vagyunk? Tényleg az autók hosszabb-rövidebb idejű, közterületi elhelyezése felülírhat mindent? Az az egyetlen megoldás, hogy az összes utcánkon és terünkön parkolónak kell lennie, mindent el kell tudni érni autóval? Legyőztek a gépek bennünket. Foglyul ejtettek, és mi nem merünk lázadni. Mert parkolni muszáj.

Most hagyjuk az alternatív közlekedési módokat. Mert úgy tűnik, hiába van Szolnokon az egyik legjobban kiépített kerékpárút-hálózat, hiába itt működik az egyik legjobb autóbuszpark, és hiába vagyunk lényegében kisváros, ahol sok minden gyalog is elérhető. Úgy tűnik, autómániások vagyunk. Úgy ragaszkodunk a négykerekűinkhez, mint a naponta akár száz kilométereket ingázó amerikaiak, vagy azok a harmadik világbeli polgárok, akiknek a közelében tényleg ismeretlen fogalom a közösségi közlekedés. Nem akarok csak másokat ostorozni, bevallom: olykor én is.

De azért néha álmodom. Például azt, hogy a Vízügyi székház előtt, akár az Ady Endre út meg a piac alá is benyúlva épült egy hatalmas mélygarázs. Ami ma még Szolnokon ismeretlen fogalom. Meg álmodtam már olyat is, hogy a Vasútállomás felújításával párhuzamosan – debreceni példára – a Jubileum tér alá is parkolóház épül. Közben meg megdermedek az ötlettől, hogy épülhetett volna parkolóház a Verseghy előtt felújított park alá, vagy a Megyeháza mögé, a Rózsakert alá, netán a színház mellé. Persze ezeket a lehetőségeket már elszalasztottuk, de miközben kiráz a hideg, arra gondolok: talán majd a következő felújításnál, a következő generációk tudnak, mernek a jövőben gondolkodni. És, jaj! Lehet, olyan szabályokat hoznak majd, hogy nem épülhet lakóház nemcsak garázsok, de gyorsparkolók nélkül sem, amelyek kiváltják az utcai parkolókat.

Mint egy szédült bolyongok Szolnokon. A nagy OTP mögötti parkoló helyén milyen szép tér lehetne, ha az autók a föld alatt parkolnának! Milyen nagy lehetne a Hild tér, ha a mostani alá, meg a Pelikán parkoló alá autók állhatnának! Megbolondultam! A nagypostától az 1-es előtti parkolóig, a Szapáryn végig egy nagy zöld parkot, korzót képzelek, miközben bárhol lerakható az autó a föld alá. És már azt vizionálom: egy holland kisváros, ahol 2019-ben elhatározták, hogy a parkolóik helyére parkokat csinálnak, Szolnokot irigyli, mert egy hosszú távú koncepció révén, szép lassan legyőzte a parkolókat követelő autókat.

Kellemetlen a valóságra ébredni. Főleg, hogy felnyitják az ember szemét. De azért vannak az álmaink, hogy valami valósággá váljon belőle. Gondoljanak Vernére! Sci-fi volt az Utazás a Holdba, amikor megírta. Ma meg már történelem. Ami az álmok utáni kis lépésekkel kezdődött.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nem ők! Hanem mi, közösen

Már csak a mi médiumaink és igazságaink, és az ő médiumaik és hazugságaik léteznek. Természetesnek vesszük, hogy nagyjából minden megoldható erőből. A lombnélküli lombkoronasétány ráég Magyarország össze polgármesterére, az ötletgazda valamennyi párttársára. Önveszélyesek vagyunk.

Halottakra várnak?

Ismétlem önmagam. Ebben az esetben addig, amíg nem lesz változás. Figyelve a belváros utcáit versenypályának használók "szabadságát" már nem vicces, hanem vérlázító, hogy a rendőrök húsvét hétfőjén a szokott helyeken pótcselekedtek a traffipaxaikkal. Bénázás az első halottig?

Lakásfogságban (1.)

Önkéntes lakásfogságra ítélve olykor Zoránt dúdolok: "Hogy értsd, egy pohár víz mit ér/Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell". Máskor meg az Őrnagy úr jut eszembe, aki azért vágatta le és varratta fel a gombokat a bakáival, hogy ne unatkozzanak, ne gondolkodjanak. Magamnak írogatok.

Bontsuk a jövőt!

Bezárni, megszüntetni, lebontani mindig kellemetlenebb, mint megnyitni, megalapítani, felépíteni. Már csak azért is, mert előbbi esetekben magyarázkodni kell, az utóbbiaknál viszont ünnepelni lehet. Jut eszembe a szolnoki oktatási intézmények átszervezéséről.