2025.08.27. (szerda)

Piac a kertben

Piac a kertben

Dátum:

Valahová érdemes felvésni, hogy március utolsó vasárnapján Magyarok vására a Szolnoki Művésztelep kertjében. A név ne riasszon el senkit: a legjobb értelemben vett hazai piac ez, ahol többségében környékbeli termelők és kézművesek árulják kiváló portékáikat.

Sajnos nem sok helyen hirdetik, így miután tavaly lemaradtam a Művésztelep kertjében rendezett „helyi piacról”, idén nagyon figyeltem, hogy mikor rendezik. Sokkal több hirdetés ebben az évben sem volt, ezért úgy gondolom, érdemes valahová feljegyezni: március utolsó vasárnapján ki kell menni a Szolnoki Művésztelepre. Nekem úgy tűnt, bár sok reklámot nem kapott a rendezvény, a két évvel ezelőttinél jóval több árus, és összehasonlíthatatlanul nagyobb számú érdeklődő volt kint vasárnap délelőtt a Gutenberg téri kertben.

Az árusok között éppúgy megfért a régiségkereskedő, a jelvényárus, az édességes, mint a környékbeli fazekasok, hentesek, sajtosok, méhészek és lekvárkészítők, de fajátékból, kézműves szappanból és többféle ruhából és textíliából is lehetett válogatni. A legalább harminc-negyven stand között sétálva két dolog jutott az eszembe. Ehhez hasonló kézműves és helyi termékeket felvonultató kirakódó vásár, az önmagát turisztikai célpontként számon tartó nyugat-európai városok mindegyikében, heti rendszerességgel van. Illetve sok helyen az ilyen kínálatú hetipiacok a városlakók kiszolgálásából is megélnek. Azaz talán nem kell ahhoz nagyot kívánni, ha azt akarjuk, hogy gyakrabban legyen ilyen piac valahol a városban.

Mert jólesett a besenyszögi méhésztől, feltételezhetően a város környékén készült mézet venni. Természetesen úgy, hogy előtte meg is kóstolhattuk a portékát. Ahogy a karcagi, különleges lekvárkészítőt sem lehetett kihagyni, aki azt állította, hogy a helyi kertekből vásárolja az elképesztő összetételű főzeteihez az alapanyagokat. Bár az abonyi sajtosok híve vagyok, azért némi elhajlást elnéznek, hiszen a körösladányi Margó sajtot sem lehetett kihagyni. De hosszasan nézegettük a szolnoki kézműves szappanokat is, és kendő nélkül sem jöhettünk el egy ilyen piacról. A szemünk láttára készülő rétesből pedig csak azért nem vettünk, mert a sok kóstolás után egy ilyen kilengés már végképp megkérdőjelezte volna a tradicionális vasárnapi ebéd létjogosultságát.

És még egy nagyon fontos dolgot szeretnék megjegyezni. Végül négy helyen vásároltunk, és ebből három helyen azonnal, kérés nélkül is írták a blokkot a kereskedők. Azaz úgy tűnik, nemcsak az eladók és a vevők jártak jól ezen a piacon, hanem még a köznek is jutott belőle valamennyi.

Színpad és műsor is járt a piachoz, amiről azonban két ok miatt nem mondanék véleményt. Egyrészt mert a figyelmemet általában elvonták az árusok és a velük folytatott beszélgetések. Másrészt meg, mert csak két produkcióba hallgattam bele nézelődés közben, és ha valakinek ilyen szellemi táplálékra van igénye, lelke rajta. A virágzó fák alatt, a kellemes tavaszi napsütésben a kortárs vásári mulattatók nélkül is remekül érezhettük magunkat a Szolnoki Művésztelep kertjében.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A vendég visszatér

Alig egy évvel ezelőtt nyílt meg a Szapáry úton a Contador kávézó. Azóta nemcsak a helyét és a vendégeit találta meg, és méltán lett a város legsikeresebb ilyen műintézménye, de nekem úgy tűnik, az utcára is jótékony hatást gyakorol. Visszatérni érdemes.

A remény kávézója

Bezár egy kávézó, nyílik helyén egy másik. A régies hangulatú Nosztalgia másfél évig bírta a Szapáry végén. Két hónap szünet után azonban ugyanott megnyitott a modern Contador. Saját pörkölésű kávét mérnek, és úgy tűnik, a vendég szeretetében sem lesz hiány. A Szapáryért is tesszük, ha betérünk.

Mi történik a városháza alatt?

Esélyt adtam a személyzetében megújult Söráriumnak. Háromszor ettem napi menüt a városháza pincéjében azzal a szándékkal, hogy ha beválik, akkor jöhet az á la carte, vagy akár a családi vacsora. Esküszöm, jót akartam. Nem rajtam múlott, de jó darabig ismét nem megyek oda.

2010: Valami, de nem az igazi

Becsülöm azokat a helyeket, ahol bárzongoristát fogadnak. Szeretem az olyan éttermeket, ahol az étlap nem sorszámozott felsorolás, hanem kellemes olvasnivaló. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy valaki gondol valamit az adott helyről. Például az Andante-ről. Ami azonban még nagyon nem az igazi.