2025.08.27. (szerda)

Posztszabályozás

Posztszabályozás

Dátum:

A hatalom magát lőné lábon, ha korlátozná a közösségi oldalakat. Az azokon halmozódó okosság, frusztráltság és feszültség ugyanis azonnal kiszabadulna a négy fal vagy éppen a kezek közül, és esetleg sokan rájönnének: azzal még semmit nem tettek, hogy a véleményüket kiposztolták.

Mielőtt bármelyik oldal hívei – pontosabban a csak politikai oldalakban gondolkodni képes, ámde véleményezési kényszerben szenvedők – nekem esnének, hogy a cikk leadjében megfogalmazott állításommal a nekik nem tetsző oldal szekerét tolom, tisztáznám: a hatalom szót országtól és településtől függetlenül használtam. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy a Facebook-on vitézkedők az előző mondatomat már nem fogják elolvasni. Sokuk fejében ugyanis csak annyi a világ, amennyit a nagy, amerikai közösségi oldal a képernyőjükre enged. Nem kattintanak, nem olvasnak tovább, csak egy kép és pár sor alapján azonnal tudnak és írnak. Így kerülnek a három évtizeddel ezelőtti, ritka, szolnoki, téli fotó alá az olyan velős kommentek, minthogy „akkor még volt tél”, miközben, ha írás előtt sikerült volna olvasni is, akkor viszonylag gyorsan kiderül: a poszthoz tartozó cikk egészen másról szólt. Úgy érzem, sokak számára ma már az sem világos, hogy a közösségi oldalakon kívül léteznek önálló weboldalak, ahol több szöveg és kép található, mint például az FB profiljuk hírfolyamában.

Persze eszem ágában nincs „keresztes háborút” folytatni a közösségi oldal szörnyek ellen. Néhány év alatt eljutottunk odáig, hogy Magyarországon is csak az létezik, az történt meg, amiket ezeken a felületeken megosztottak. Tehát, ha például Szolnokon egy önkormányzati képviselőnek sikerült elérnie egy zebra felfestését, akkor azt nem a gyalogátkelő létezése, az arra járók tapasztalata teszi megtörténtté, és még csak nem is az, hogy a helyi médiumok beszámoltak róla, hanem ha mindez kikerült a közösségi oldalakra. Ahol persze az egyik oldal majd azt látja, hogy végre, a másik meg azt, hogy miért kellett erre eddig várni. Majd következnek a kommentek, amelyek teljesen más irányba viszik az eredeti hírt, és születnek olyan „fontos” hozzászólások, minthogy „régen én is ott laktam”.

Kezdek kisebbségbe szorulni azzal, hogy nem osztom meg a gyerekeim tanulmányi eredményeit a közösségi oldalakon. Nem azért, mert szégyellem a teljesítményüket, hanem mert a világgá kürtölés (meglehetősen zárt és pici világról van szó mindenki esetében) nem tesz hozzá a dologhoz semmit. És attól még enni is szoktam, meg kirándulni is, sőt kultúrát is fogyasztok, hogy nem érzem szükségét mindezek közzétételének. Miként a kommentelésektől és az ezekből fakadó hosszas – többnyire ál vagy trollok által szétvert – vitáktól is távol tartom magam. De elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák. Mindenki úgy él, ahogy neki tetszik.

Ám akkor ne kárhoztassuk a közösségi oldalakat! Az, hogy átvették a hatalmat a közösségeink felett, kizárólag a közösségeinknek, azaz magunknak köszönhető. Ezért létezhet olyan politikus, aki miközben habzó szájjal a közösségi oldalak megrendszabályozását követeli, a saját munkájáról csak ezeken a felületeken hajlandó kommunikálni, leépítve ezzel minden egyéb hivatalos fórumot. Választott tisztségviselők és közpénzen működő hivatalnokok vélik annyival elintézettnek a tájékoztatási kötelezettségüket, hogy ami nekik fontos és nem kellemetlen, kiteszik a közösségi felületeikre. És az őket olvasó közösségek ahelyett, hogy ez ellen tiltakoznának, örömmel kommentelnek a kinyilatkoztatások alatt pro és kontra. Esküszöm, magát lövi lábon az a politikus, aki bármilyen módon korlátozni akarja a közösségi oldalakat. Hisz nem látja be, hogy az a rengeteg fesztültség, frusztráltság és tájékozatlanságból eredő tudatlanság, ami ma még be van zárva a közösségi oldalakra, az abban a pillanatban kiszabadulna a négy fal vagy éppen a kezek közül.

A közösségi oldalakat nem korlátozni kellene, hanem megtanítani a használatukat. A világhálóval együtt. Egyre inkább azt gondolom, hogy a tudásalapú társadalom megteremtése ezzel kezdődik. És a magam részéről úgy látom: mindezt nem lehet az iskoláktól várni. Mert a világ tényleg rettentően felgyorsult. Nem érünk rá arra várni, hogy majd a következő nemzedék jobban tudja, ezért jobban csinálja.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kereskedő kereső

Eladót felveszünk. Pár éve nem hittem volna, hogy visszatérnek ezek a feliratok a szolnoki üzletekre. A baj csak az, hogy eladót talán lehet találni, de kereskedőt szinte lehetetlen. Pedig van néhány utolsó mohikán a városban, akiktől nemcsak vásárolni jó, de a szakmát is el lehetne lesni.

2010: Belvárosi grundtalanság

Mit tehetünk, ha a belvárosban lakunk és tízéves gyermekünkre naponta rátör, hogy focizni szeretne? Vannak dolgok, amik nem hiányoznak addig, amíg nem szembesítik velük az embert. Például egy grund Szolnok belvárosában.

Három malac

Szolnokon, fényes nappal, el lehet lopni három disznót, és azzal valószínűleg átkocsikázni a városon. Ez nem egy burleszk film, hanem a komor valóság. Ahol ez megtörténhet, ott a helyi rendőrség vezetőjének más elfoglaltság után kellene néznie. Javaslatom is van, hogy hol.

Nagy Mester Díj

Egy éves adózott jövedelmét kifizetem annak a mesternek, aki az előtte dolgozó szaki munkáját nem szapulja, nem magyarázza meg, hogy az előző miatt lesz nehezebb, lassabb és drágább a munkája, hanem elismerően csettint, és felkiált: a jövőben valamit ugyanúgy csinál, mint aki előtt járt a lakásomban. Ja! És a szemetet is összeszedi maga után.