2025.08.27. (szerda)

Pozitívnak lenni jobb

Pozitívnak lenni jobb

Dátum:

Egyébként jól hangzana, de ez most egy hülye mondat. Pedig igaz. Természetesen ne úgy legyünk pozitívak, és még véletlenül sem akarok a vírussal viccelődni. De a pozitív szót használni akarom. Mert így próbálok gondolkodni és hozzáállni ehhez az egész, fura helyzethez. Magamnak írogatok.

Teljesen elfelejtettem, hogy gumit kellene cseréltetni az autón. Lehet, hogy a tegnapi, ünnepi időjárás is közrejátszott ebben, bár a múlt heti tavasz se juttatta eszembe. De semmi gond! Ma bevillant, hogy abban a szűk órában, amit a lakáson kívül töltök – mert két hete a kertkapuján ki nem lépő jó anyámat látogatnom kell -, kedvenc gumisom felé kanyarodhatnék. Gondoltam, majd valamikor áprilisra, hétköznapra, munkaidőbe kapok időpontot. Már holnap mehetek. Igaz, ez is hétköznap, meg munkanap, de most csak annyit kell átszerveznem, hogy majd egy órával tovább dolgozok az íróasztalom mellett.

Még vasárnap felszállt a rézkakas a református templom tornyára. Élőben láthattam. Pontosabban élőben közvetítette valaki a világhálón, ahogy a toronysapkát, tetején a kakassal, meglehetősen nagy szélben a helyére emelik. Először azt hittem, nem látok jól. Egy mester, mint valami koala kapaszkodott a toronysapkába. Hogy ő volt a nap egyik legbátrabb embere, azt ebben a helyzetben nem jelenteném ki. Viszont, hogy az egyik legszerencsésebb, az biztos, mert olyan látványban lehetett része, ami megismételhetetlen. De nekem is. Pedig őszintén mondom, bár próbálok pozitív lenni, nem nagyon vagyok oda a közösségi oldalakért. Sajnálom az általuk ellopott időt. Persze használom őket. Ez az élőzés sokat javította a megítélésükön.

Ja, és arról se feledkezhetek meg, hogy olykor a Facebook egy élő, egyenes adásban zajló, össznépi stand up kabaré. Pedig pár nappal ezelőtt még azt hittem, a világ egyik legsavanyúbb, legszomorúbb népe kezdünk lenni. Erre tessék. Olyan poénok röpködnek, és olyan pillanatok alatt csapják le a feldobott labdákat, hogy néha nem hiszek a szememnek. Komolyan mondom, nem tudom, mikor röhögtem utoljára ilyen jókat. Hangosan, hosszasan, rázkódva. Ne hagyják abba! Valaki, valahol egyszer azt mondta, hogy a nevetés az egyik legjobb gyógyszer. Ilyen gyógyszerből mérgezést akarok.

Még bírom a lakásfogságot. Nem tudom, hogy vannak vele, de élvezem, hogy az időnek kisebb lett a jelentősége. Nem rohanok vonat után, lazábbak a határidők, kevesebb a fix időpont, mindenhová odaérek – mondjuk, kilencven négyzetméteren ez nem nehéz -, ha magam oszthatom be az időmet, arra jut, amire akarom. Amit eddig hosszú megbeszéléseken, találkozókon intéztünk el, azt most emailben, telefonon is lehet. Persze sok minden hiányzik, de azért ennek a kicsit máshogy élünknek is vannak előnyei.

Jó lenne sokat olvasni, eszméletlen helyeket tettek ingyenesen elérhetővé. Vagy filmeket nézni, amiből szintén hatalmas lett a legális választék. Na, és ott van a zene. Több időt kellene azzal is tölteni. Pozitív vagyok. Remélem, ezekre se lesz több időm, mint eddig. Mert akkor lesz dolgom. Most még ki se látszom belőle. Ezzel a bejegyzéssel is csak este készülök el, miközben két nap óta a fejemben vannak a mozaikjai, és reggel le is írtam pár sort. Dúskálok a feladatokban. Tanulom, hogy értékeljem azt, ami éppen jó. Meg, hogy észrevegyem. Mert bár ez a mondat ma hülyén hangzik, de azért leírom: pozitívnek lenni jobb.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sz-nek egy pofon

Emlékeznek még a megyei rendőrség nagy médiavisszhangot kiváltott húsvét előtti akciójára, amikor drónnal fülelték le a Bercsényi és a József Attila út kereszteződésében a stoptáblát figyelmen kívül hagyó szolnoki sofőröket? Ma már nincs meg a stoptábla. Így még gázosabb az akció.

Az utóbbi napokban

Úgy érzem, három nemzeti ünnepünk közül kettőről teljesen felesleges volt tanulni és megemlékezni az elmúlt évtizedekben. Miként felesleges a gyengébbek elleni erőszakról, vagy a jótékonykodás mibenlétéről is bármit mondani. Nemcsak az a baj, hogy atomarzenállal lehet játszani.

Mások útja

Mondhatnám, hogy mások útja mindig jobb, vagy legalábbis mindig előbb épül, mint a miénk. Ennek igazi okát persze nem tudom. Csak a talán nem mindig józan paraszti eszemmel azt próbálom megfejteni, hogy miért épül például Szentkirály mellet elkerülő út, miközben Szandaszőlősnél nem.

BSZ 10: Pitypangolás

Egy évtizeddel ezelőtt jelent meg az első bejegyzés a blogSzolnokon. Így március első hete a szentimentális ünneplésről szól. Ez annyit tesz, hogy szubjektíven megpróbálok visszatekinteni az elmúlt tíz évre. A Napló rovatban a nekem örömteli tíz, pozitív, szolnoki változást szedtem össze.