Unalmamban vagy megnyugtatásom érdekében a Beléd estem már-már teltházas vetítésén ücsörögve azon gondolkodtam, hányszor lehet még ilyen csúnyán átejteni a magyar filmre láthatóan éhes, arra visszaszokni akaró közönséget. Nem sok film készülhet idehaza évente, így egy-egy mozi – még, ha tisztán csak saját pénzből készülne is – nemcsak az alkotók homokozója. Talán létezik valamiféle szakmai felelősség. Lehet újabb és újabb könnyed, vicces közönségfilmnek tűnő képkockasort kiemelt időpontokban – lásd Valentin nap – mozikba küldeni, miként lehet humoros előzeteseket is összevágni a minden filmben feltűnő szereplőkkel, és tele lehet sírni a sajtót a közvetlen állami támogatás nélküli forgatásról, de ha nincs történet, tisztességes forgatókönyv, valódi produceri kontroll, akkor vállalhatatlan és felejthető termékek születnek. Ezek pedig előbb vagy utóbb, de el fogják üldözni a mozikból a nagy nehezen visszacsábított nézőket. A Belém estem ékes példája ennek.

Pedig milyen jó az alapötlet. Még akkor is, ha nem saját és nem újdonság, de hát a filmipar lassan másfél évszázada ugyanazokat a csontokat rágcsálja. Ha az „el kell játszani a múltat” sztorijú filmek közül csak egyet akar valaki megnézni, vegye elő a Good by Lenin című német alkotást, ami a rendszerváltás idején játszódik Németország keleti felén, és egy fiú a szívinfarktuson átesett, kómából ébredező édesanyját próbálja kímélni azzal, hogy „eljátssza” az NDK létezését. A Beléd estem alaptörténete is hasonló, csak itt a főszereplő (Rujder Vivien) miatt 2025-ben a kilencvenes éveket kell életre kelteni. Ráadásul filmeseknek, akiknek elvileg ehhez minden adott (lehetne). És akkor citálhatnánk azokat a közismert filmeket is, amiknek a története szerint filmesek építenek egy kitalált világot (pl. Truman show). Illetve azokat is, ahol a kvázi „időutazás” miatt nem megfelelő tárgyak, szavak bukkannak fel (pl. Vissza a jövőbe trilógia). Szóval a Beléd estem forgatókönyve már attól jobb lett volna, ha az írók ezekere a filmekre utalva, minimális iránymutatást adnak valamelyik AI szoftvernek. De Dubinyák Réka, Szántó Fanni és Ábrahám Ádám nem ezt az utat választották, így az történt, amit eddigi filmes karrierjük alapján is meg lehetett volna jósolni. Hatalmas lett a kabát.

Mivel a rendező Tiszeker Dániel eddig legalább három vállalható játékfilmet tett fel a vászonra – Nagykarácsony, Nyugati nyaralás, Sohavégetnemérős –, nem tudok másra gondolni, mint előbb lett pénz a forgatásra, mint elkészült vagy megszületett volna a forgatókönyv. Avagy volt ugyan valamilyen könyv, de nem volt idő, kedv, szándék annak a fejlesztésére, átgondolására, mert mindenki inkább termékben, eladásban, kasszában gondolkodott. De az is lehetséges, hogy valahol mégis volt egy vállalható forgatókönyv, csak a nagy függetlenségben – ami nem azt jelenti, hogy adóforintok nélkül forgott ez a film – nem jutott mindenre, ám a terveket baltával kezdték lefaragni, a szálakat ollóval rendezni. Ennek eredményeként pedig a Beléd estem a kihagyott ziccerek sorozata, a tulajdonképpen két helyszínen leforgatott kamarakínlódás, amiben a kilencvenes éveket néhány dallal meg a mobiltelefon száműzésével gondolták életre kelteni. Ezek az összevágott képek így pont olyanok lettek, mint az egyik jelenetben feltűnő Túró Rudi-papírba csomagolt hungarocell. Ehetetlen. Vagyis nézhetetlen.

Holott Mészáros Máté és Pokorny Lia ismét mekkorát alakítanak együtt, és micsoda ellenpont lehetett volna a párosuk a kvázi főszereplőknek! Kovács Lehel zseniális, miként Szabó Kimmel Tamás és Rujder Vivien is mindent beletesznek, ami egy színésztől elvárható. Lelombozó lehet szűk egy évvel a forgatás után, talán más ígéretek és forgatókönyv-változatok után ezt a blamát felvállalni, és mosolyogva dicsérni. Nemcsak a nézőkkel, de a sokkal, de sokkal jobb sorsra érdemes színészekkel szemben is aljas húzás a Beléd estem. Menthetetlen. Hiába lehet rajta olykor kacarászni, hiába vannak benne szép képek, már-már üdítő poénok – például, amikor Mészáros Máté a saját arcképével díszített Sportcsokit eszi –, az egész a Legénybúcsúval egy kategóriába sorolható, magyar filmes szégyen. Bűntett. Nem tudom mentegetni.