Tudom, hogy a papírtányérról elfogyasztott sültkolbász mustárral és kenyérrel nem jelentik a konyhaművészet csúcsát, de hogy egészen különleges hangulata van szabadban, lombos fák alatt, sörpadon ücsörögve vacsorázni, abban egészen biztos vagyok. Még azt is aláírom, hogy a piacon jóval olcsóbban is hódolhatnék a sültkolbász élvezetének, de a Tiszavirág Fesztivál borházak utcájában – a Verseghy gimi előtt – a zenés és a hangulati felárat is hajlandó vagyok megfizetni. Ha azt veszem, hogy a családi vacsoráért – a többiek különböző köretekkel rostonsült csirkét ettek – nagyjából annyit fizettünk, mintha a plázában kólával és kukoricával felszerelkezve négyen megnéztünk volna egy filmet, akkor azt kell gondolnom, az ár-érték arány is rendben van. De továbbmegyek. A vacsora árába hajlandó vagyok beleszámolni azt is, hogy csak a szerda este látott programokat egyébként mennyiért nézhettük volna meg négyen, ha fesztiválbelépőt, vagy minden programra külön kellett volna jegyet váltanunk.
A szekszárdi Németh Család Pincészetének rose-ja is remek volt a nyitó nap estéjén, de a második nap Léránt pincéből származó cserszegi fűszerese – a magam részéről – beelőzött a borversenyben. Félreértés ne essék, nemhogy nem vagyok a borok szakértője, de még a fogyasztásom is átlag alatti, ám azt egy szűk pohárka alapján is meg tudom ítélni, hogy nekem mi ízlik. Ez a Badacsonyból származó fehérbor például olyan volt, amiből behűtve, bármikor szívesen kortyolgatnék. De persze, hol van még a fesztivál és a borházak utcájának a vége!
A Tiszavirág Park Mozi – a békás szökőkútnál – a fesztivál és Kovács Ákos egyik legjobb ötlete. Emlékszik még valaki a régi kertmozik hangulatára? No, így kicsit könnyebb elmagyarázni azoknak a kihalt nyári programoknak az érzését a gyerekeinknek, akik persze lehet, hogy sokkal jobban élvezik a babzsákokon ücsörgést. A baj csak az, hogy Kellynél, Bazi Joe-nál, Babranál és a többieknél csak a tiszteletünket tudjuk tenni – ismert klasszikusok – hiszen a nagyszínpadról már hallatszik a szájharmonika.
Ráadásul a hosszabb úton kell visszamennünk, hisz ritkán látható, különleges természeti jelenséget is beiktattak az égi szervezők a fesztivál programjában. Biztos, hogy az idei holdfogyatkozás a Béres József-sétány korlátján ülve, a Tisza fölött volt a legszebb!
Ferenczi György és a Rackajam valami egészen elképesztő koncertet adtak a park fái alatt. Hat férfi, akik közül csak a gitáros kezében volt hagyományos hangszer. Álltak félkörben a színpadon – láthatóan náluk nincs sztár, mert a közös örömzenélésnél mindenki ugyanolyan fontos – és a magyar népzene motívumait olyan szerethetően keverték a reggae, a rhytm&blues, a funky vagy én nem is tudom, mi mindennel, hogy a talpam alatt ütemre dobogott a fű. Mindig elképedek, amikor Ferenczit szájharmonikázni vagy hegedülni hallom, de itt a többiektől is csak hüledezni tudtam. Ez a zenélés nemcsak nekik volt öröm.
Újra be kell látnom, hogy a Tiszavirág Fesztiválban sok jó dolog van. Például az, hogy egy szabadszellemű, barátságos, hangulatos városban érezheti magát az ember. Ahol lehet kulturáltan szórakozni, mert bár a bor és a sör a kiegészítő programok fő eleme, azért még este tízkor sem akartak sehol lehányni, senki nem óhajtotta a színpadi produkciókat túlvonyítani, vagy ismeretleneknek elmagyarázni, hogy ő a frankóbb csávó. Valahogy olyan a közönség, hogy az embernek kedve van közéjük tartozni.
Pláne, hogy régen látott ismerősök tűnnek fel a tömegben. Először a két éve nem látott DrávuczSannal futok össze, aztán Jutkával – hűséges olvasómmal és egykori tanárommal – beszélgethetünk, majd az infópultnál, a Közgé egykori rockerével, Nyesővel röhöghetünk jókat, miközben kiderül, hogy ő itt nem szórakozni van, hanem azért, hogy segítsen, ha baj van. Ne legyen!
Mert még három remek napot kívánok mindnyájunknak!