Azt, hogy a svájciak másként állnak az élethez, egy uszodai felirat mutatta meg a legjobban. Nálunk ugye azt írják ki, hogy a medencében enni és inni tilos. Ebben a Basel közeli fürdőben viszont arról szólt a felirat, hogy ha enni és inni szeretnénk, akkor fáradjunk az előtérbe. Nem tiltanak, inkább megkérnek.
Azt kell gondolnom, a munkájukkal is valahogy így lehetnek. Nem az a fontos, hogy mindenki tudjon arról, hogy dolgoznak, hanem az, hogy el legyen végezve, amire vállalkoznak.
Nem először láttam, hogy felújítják a villamosvágányokat. Nálunk ugye az ilyen munkák azzal járnak, hogy az adott vonalon megszűnik a forgalom, a lehető legnagyobb területet lekerítik, a környéket telepakolják konténerekkel és építőanyagokkal, aztán hónapokig háborús állapotok uralkodnak. Ezzel szemben Baselben azt láttam, hogy a sínek cseréjét megoldják úgy, hogy közben járnak a villamosok. A jármű kicsit lassít, a sárgamellényes munkások félreállnak, a munkaterületen átrobog a villamos és nem áll meg az élet. Esküszöm, a sínek alól mindent kiszedtek és alátámasztották valamivel, de nem korlátozták a forgalmat. Igaz, nem is zártak le nagyobb területet, mint amennyit belátható időn belül ki tudtak javítani.
És persze azok a tömegközlekedési eszközök! Évekig elhittem, hogy a fővárosba hozott Combino villamosok valami különleges, egyedi csodák. Baselben mindennapi járgányok. Igaz, nem a főváros legsűrűbben használt vonalán villognak, hanem szántóföldek közé is kicsilingelnek.
Néha pedig csak úgy vidámak. Van például egy szerelvény, aminek minden ajtajára gyerekpárokat ragasztottak. Ha becsukódik az ajtó, az egyiken megcsókolják egymást, a másikon összesúgnak, a harmadiknál fociznak, és még ki tudja, mi mindent csinálnak. Nem reklámoznak semmit, egyszerűen csak felvidítanak.
Ahogy az egyik utcában a falra szerelt tükör is, amelybe ha belenéztünk, kalózkendőnk és szemkötőnk lett. Vagy az a fa, amelyiket színes munkás sisakokkal aggattak tele. Meg a szökőkút, aminek minden eleme külön mozog, kicsit olyan, mintha egy óriás konyhaszekrénye dőlt volna le.
Persze könnyű ott, ahol 2010-ben az 540. őszi vásárt ünneplik. Ha utána számolunk, már akkor a huszadikat tartották, amikor nálunk éppen Mátyás királyt temették. És ezt a vásárt úgy tessék elképzelni, hogy a város minden nagyobb terén búcsú volt. De nem lestrapált mutatványos szerkezetekkel, meg filléres bugyiárusokkal, hanem minőségi játékokkal, és igényes kirakodókkal. Tegyük hozzá: az ő pénztárcájukhoz mért, megfizethető áron.
Néha úgy tűnt, behozhatatlan az előnyük.