(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. augusztus 28-án jelent meg először.)
Tudom, végül mindig, mindent a fogyasztó fizet, de azért elgondolkodtam. Mert az milyen lenne, ha a benzinkúton, ahová évek óta tankolni járok, egyszer azzal fogadnának: vegyek egy új kútfejet, mert a régi szavatossága lejárt? Vagy a kedvenc áruházamban a pénztáros felszólítana: fizessem ki a pénztárgép hitelesítését, mert anélkül nem tudok neki a kosaramban lévő árukért fizetni? Netán a bankautomata előtt azzal szembesülnék: nekem kell fizetnem, hogy a bank plombával igazolja saját magának az automatája hiteles számolását?
Hülyén éreztem magam. De a gondolkodástól ez néha előfordul. Miért is nekem kell fizetnem azért a mérőműszerért, ami a szolgáltató érdekeit szolgálja? Egy választ találtam: csak, mert egyszer valaki ezt találta ki.
Persze kedvesek voltak, mert azt is jelezték, hogy ha időben megtörténik a csere, akkor valami kedvezményt kapok. Mert a hentes is olcsóbban adja a húst, ha a mérlege hitelesítését előbb kifizetem neki? Jó, hagyjuk! Ez a rend, nincs mit tenni.
Felhívtam tehát a szolgáltatót, hogy akkor nosza, jöjjenek és cseréljenek. Sőt, remek üzletet ajánlok – ráadásul nem is kérek érte semmit -, az egész társasházban elvégezhetik a cserét, hiszen egyszerre költöztünk, így hét fogyasztó fizetne, hogy fizethessenek a jövőben is nekik. Mi volt a válasz?
Képzeljék el, hogy a benzinkutas azzal fogadja önöket: csak akkor tudnak a tankolásért fizetni, ha előbb kicserélik és hitelesítik a kútfejet, ahol állnak! Mire morognak kicsit, de azt mondják, rendben. Ám erre az a válasz, hogy ők nem cserélik ki, hanem a vevő keressen egy boltot, ahol árulnak benzinkutat, aztán meg egy szerelőt, aki fel is tudja szerelni az új kútfejet, ők majd csak ellenőrzik és hitelesítik a munkát, hiszen mégiscsak a vevő akar üzemanyagot vásárolni.
Kiröhögnénk a benzinkutast, az áruházi pénztárost vagy a hentest, ha a saját mérőműszerének a cseréjét nemcsak velünk akarná kifizettetni, de még nekünk is kellene lebonyolítani? Valószínűleg, igen.
Nyeltem egyet, és megkérdeztem az ügyfélszolgálatost, tud-e valakit ajánlani, mert még soha nem kellett ilyen problémát felgöngyölítenem, mégis merre induljak. Tudott. Egy valakit. (Hú, csak egyszer lenne kötelező a város minden lakójának cikket íratnia, amit a cikkbehajtó cég természetesen nem tudna megcsinálni, de mindenkinek csak engem ajánlana! Eljönne a Kánaán!)
Felhívtam tehát az ajánlott mestert. Elmondtam, hogy hét lakásban kellene ezt a vízóracsere műveletet elvégezni. Nem volt kedves, hisz csak munkát meg pénzkeresetet ajánlottam. De hát a kétkezi mester manapság nagyúr. Egy héttel későbbre tudta vállalni. Remek. Jeleztem, hogy az órákat is neki kellene hoznia, mert nem tudom, hol árulnak ilyeneket, meg nincs is időm ezzel babrálni. Vállalta, igaz előtte kérdezett valamit a méretekről, amire nem igazán tudtam válaszolni, mert az iskolában ilyesmiket nem tanítottak, negyedszázados lakástulajdonosi múltamban pedig hasonlóra még nem volt precedens. De túlléptünk a problémán, már csak a munkadíjban kellett megállapodnunk. Anyagköltség, kiszállás, vízműveknél intézkedés, x forint.
Képzeljék el, hogy bemennek egy boltba, megkérdezik mennyi lesz egy kiló kenyér, egy mázsa paprika, egy tonna ágypárna, egy pár bucimaci! Megmondják, bólintanak, és mennek a pénztárhoz. Ahol már éppen fizetnének, de a pénztáros szeme elkerekedik, mert szeretnék a pénztárgép csattogását is hallani, meg valami cetlit az átvett áruról, hátha poshadt a kenyér, mérgezett a paprika, vasból van a tollpárna, kotkodál a bucimaci. Mire azt a választ kapják, hogy ja, akkor pont a duplája az ár.
Én tudom, hogy ebben az ízig-vérig becsületes országban csak a politikusok lopnak, csak az ismert emberek csalnak, és mindig más turkál a húsosfazékban, a hétköznapi emberek soha. Azt is rendszeresen hallom, hogy mindenki teli szájjal szidja a korrupt rendszert, a lerohadó országot, a kilátástalanságot, meg a másikat, aki mindezekről tehet. Mert mi mindig tiszta lelkiismerettel, nyugodtan alszunk, büszkén nézünk utódaink szemébe.
Ezért nem is értem, honnan keveredhet közénk ilyen mester. Akit egy monopolhelyzetben lévő cég, a saját bevételeit mérő műszer cseréjére egyedüliként ajánl az ügyfelének, és aki szemrebbenés nélkül, azonnal duplájára emeli a munkadíját, amikor meghallja, hogy számlát is kell adnia.
Röhögjenek ki! A társasház pénzéből fizettük a cseréket, hogy ne a közösből kelljen fizetni a vízdíjakat, így dupla áron is, de számlát kértem, mert egymás felé így tudunk elszámolni. Meg, hogy legyen valami garancia is a kezemben. És mert így tartom tisztességesnek. Egy olyan ügylet során, amikor szerintem az összes szereplő hülyének nézte azt, akiből tulajdonképpen él. Meg az államot is, ahol meg mindannyian élünk.
