2025.08.27. (szerda)

Szapáry sirató

Szapáry sirató

Dátum:

Nem sikerült életben tartani a "Védendő madarat". Nem élte túl a nyarat a "Sütő utcai Provence". Az egészséges táplálkozás zászlajára tűző Dzsúzó pedig előbb zárt be, mint eljutottam volna oda. Némi reményt jelenthet a megújult "a görög", és nemrég nyílt San Marzano.

Számomra teljesen meglepő módon Szolnok új kulturális koncepciójában nem számolnak a Szapáry utca autómentesítésével – legalábbis egy szeptember végi „konferencián” ez hangzott el -, ugyanakkor fontosnak tartanák, hogy a jövőben egyre több olyan hely nyíljon a városban, ami közösségeket is épít. Mivel azt gondolom, hogy ezek a közösségi helyek nem állami vagy önkormányzati beruházásban fognak megszületni – nincs az a pénz, a sikeres üzemeltetésről nem is beszélve -, csak vendéglátással is foglalkozó, avagy kizárólag vendéglátóhelyekből lehetnek ilyenek. Magyarul kis kávézók, különleges kínálatú éttermek, leülős fagyizók és cukrászdák, teraszos bisztrók, utcára húzódó változatos büfék, pékségek kellenének, hogy kicsit felpezsdüljön a kulturális élet (is). Márpedig megengedve, hogy eldugott, egyébként útba nem eső helyeken is születhetnek csodák – lásd Kicsidió, korábbi helyén a Beer&Burgers -, azért az ilyen kulturált és kulturális célt is szolgáló vendéglátóhelyeknek (helyieket és turistákat is vonzó mágneseknek) mégiscsak a belvárosokban, a főtereken, a korzókon lenne a helyük. Épp ezért fájó, hogy a szolnoki Szapáry út továbbra is egy tranzitútvonal, miként az is, hogy az itt vagy a környéken próbálkozók közül – biztos, sok ok miatt – nem mindenkinek sikerül megkapaszkodnia.

Mivel ez egy szubjektív blog, talán leírhatom, hogy hatalmas veszteségként élem meg a Bagoly bezárását. Másfél hónap sem telt azután, hogy lelkesen írtam a Szapáry utca legrégebbi házában kialakított kávéházról, és már esélytelen is volt oda beülni, vagy nyári kedvenc hétvégi „szokásunknak” hódolni, a teraszukon reggelizni. Persze, a náluk kapható pékárukat máshol is megtalálhatnám, de ezeknek a helyeknek épp a „hozzáadott érték” a lényegük. Amitől azok a különleges melegszendvicsek, kávék és kiflik csak ott lehetnek olyanok, amik miatt visszatér az ember.

Ugyancsak veszteségként élem meg az általam a Szapáry „vonzáskörzetének” tekintett Sütő utcai Kifli bezárását, amiről meg még márciusban lelkendeztem. És bíztam benne, hogy lesz helye és jövője a két nagy „ipari pékség” mintaboltja közelében egy valóban helyi, talán tényleg kézműves pékségnek. Abba most nem mennék bele, hogy a kiváló terméken kívül a működtetés koncepciója is fontos egy ilyen vállalkozásnál. Meg abba se, hogy ha nem történik valami a munkaerő itthon tartása, pótlása, a kétkezi munka becsületének visszaállítása terén, akkor előbb-utóbb csak otthon kávézhatunk, ebédelhetünk és lassan a kiflinket is magunknak süthetjük.

Más az ízlésem, ezért csak terv szintjén ízlelgettem a szintén a Szapáryról mára eltűnt Dzsúzó felkeresését. Miközben tudok olyanról, aki kifejezetten rajongott ezért az egészséges és számomra különleges ételeket kínáló helyért. Sőt képes volt egy héten többször is ott ebédet venni. Azt gondoltam, remek piaci rést megtalálva, szívvel-lélekkel alkotva működik az a hely, így biztos a jövője Szolnok nehezen kialakuló, de mégiscsak a vendéglátósokat leginkább vonzó kvázi korzóján. Tévedtem.

És már-már siratnám a Szapáryt és környékét. Ám csak azért nem teszem, mert még mindig vannak próbálkozók, akik reményt adnak. Például a Sütő utcai „görög” (hivatalosan Taverna Hellasz), ami néhány év lejtmenet után a nyáron megújult, és újra a régi „főnök” kezében várja a vendégeit. Vagy a Szapáryn már olya sok mindent látott helyiségben – írtam én már ott próbálkozó fenséges gofrisról, meg ettem ugyancsak az óvoda melletti kis helyen „mindent bele” hambit is – nyáron megnyílt San Marzano pizzéria. Aminek a legnagyobb dicsérete, hogy az általunk húsz éve látogatott olasz kisváros, ugyancsak legalább másfél évtizede szinte minden nyáron kóstolt pizzásához mérték a „hozzáértők” a tésztáját. Ahogy látom, sem a lelkesedés, sem a tudás, sem a kreativitás nem hiányzik a működtetőkből, akiknek pizza fronton komoly konkurencia mellett kell kitartaniuk és talpon maradniuk. Amihez – mint már oly sokszor – csak szurkolni tudok, mert nemcsak nekik, a Szapárynak, de egész Szolnoknak jót tenne, ha ott maradnának életben. És vonzanák a többi, közösséget építő vendéglátóhelyet.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

2010: Valami, de nem az igazi

Becsülöm azokat a helyeket, ahol bárzongoristát fogadnak. Szeretem az olyan éttermeket, ahol az étlap nem sorszámozott felsorolás, hanem kellemes olvasnivaló. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy valaki gondol valamit az adott helyről. Például az Andante-ről. Ami azonban még nagyon nem az igazi.

Kell a Hisztéria

Tudják, miben hasonlít Budapest és Szolnok egykori korzója, azaz az Andrássy és a Szapáry út? És azon gondolkodtak már, hogy Szolnok legnagyobb "sétatere", a Tisza-parti sétány közvetlen közelében miért nem lehet fagyit kapni? Tudom, minden változik, de azért segíthet a Hisztéria.

Szökjünk be a Sirap-ba!

Magamtól nem jöttem rá, honnan a név, de hogy zseniális, az biztos. Írják be a keresőbe, hogy Sirap, és elsőre a szolnoki Kassai úti pékséget és kávézót fogja kiadni! Ahová medvét ne vigyenek, viszont megoldják akár a gyerek tízóraiját is. A régi 900-as ABC nemcsak finomságokkal van tele.

A limonádé is jeles

Amikor a hó ropogott a talpam alatt a Kossuth téren, mindig arra gondoltam, akkor jön el az igazi tavasz, ha a Campus Café előtt újra kinyílnak a napernyők, és ismét lesz kedvem inni a limonádéjukból. Megtörtént. Már nem is egyszer. És nem csalódtam.