A lányiskola
Kisebb riadalom támadt, amikor 1985. szeptember elsején mi, tizenhatan végigvonultunk a Közgé folyosóin. Ennek okát igazán akkor értettük meg, amikor kiderült, hogy a fölöttünk járó évfolyamokban összesen nincs annyi fiú, mint a mi, akkor először indított számítástechnikai osztályunkban. Felettünk kettővel, Csikányék (Fácán) évfolyamán például összesen három fiú járt a négy párhuzamos osztályba.
Kétség nem férhetett hozzá, hogy a város legszebb lányai a Közgébe járnak. Még akkor is, ha a sokszor úgy érezték, apácazárda az, nem iskola. Gyűlölték a matrózblúzt, a kötelező énekkart, de persze mindig gyönyörűek voltak, ha együtt énekeltek.
Irigyeltek is bennünket a város fiú iskoláiba – Gépipari, Pálfy – járók. És különösen akkor lettek velünk hirtelen jóba, amikor évente kétszer, a tornateremben bulit rendeztünk, és mindenki bevihetett a suliba egy vendéget.
Soltvadkert
Ami miatt – szerintem – még jobban irigykeltek bennünket, az az őszi mezőgazdasági munka volt. Emlékeim szerint minden szolnoki középiskola járt szüretelni, meg betakarítani ősszel, de csak nekünk, Közgéseknek adatott meg, hogy iskolaidőben, egy hétre, táborba mehessünk. Hol volt akkor még őszi szünet? Sehol. Mi azonban október első hetében hagyhattuk a könyveket, és legalább huszonöt buszt megtöltve lementünk Soltvadkertre.
Persze, dolgozni is kellett. Szedtük azt a vacak alföldi szőlőt, amiből csak a szovjet piacra lehetett minősíthetetlen, de eladható bort készíteni. Olykor fárasztó volt a kiskunsági homokon, tízkilós vödrökkel kimenni a kilométeres sorok végére, de mi volt ez ahhoz képest, ami a sorok között, meg a munka után történt.
A műszak végén először a soltvadkerti cukrászdát fosztottuk ki. Miközben Szolnokon jó, ha háromféle fagyit lehetett akkoriban kapni, a vadkerti cukrász vagy ötven félét kínált. Aztán következett az igazi tábori élet. Buli a sportpályán akár vak sötétben is, diszkó minden este a házak között, az ebédlőben vagy a füvön, meg nagy ökörködések a szobákban. És még ki tudja, mi minden!
Ott lettünk igazán ismerősei, barátai, egy életre szóló élményei egymásnak. És mivel több osztály lakott egy-egy táborban, nemcsak a saját osztálytársainkat ismertük meg, hanem a fél Közgét.
Balatonrendes
És még az évente ismétlődő szüretet is felül lehetett múlni olyasmivel, ami szintén csak nekünk, Közgéseknek adatott meg. Saját táborunk volt Balatonrendesen, ahová 10 napra minden osztály elmehetett második végén.
Kit érdekelt, hogy amikor ránk került a sor, tíz napból nyolcon szaladt az eső, és úgy megfáztunk, hogy én majdnem belepusztultam. Temó Kökényékről szóló fergeteges történetei, a póker alapjai, a Bikini és az Edda legújabb lemezei (Adj helyet magad mellett! és a Kör), a magunknak szervezett diszkók, az olykor harminc emberrel induló pingpong-forgók mindenért kárpótoltak.
Persze, stoppolni tilos volt. De senki nem gondolta komolyan, hogy Révfülöpre 5 perc alatt átérünk? Életünkben nem ültünk annyi nyugati autóban, mint abban a pár napban.
Tanultunk is
Amikor odakerültünk, még ferritgyűrűs adattárolókról tanultunk, lyukszalagot és lyukkártyát lyukasztottunk, és akkora ügyviteli gépeket láttunk, hogy némelyik önjáró harckocsinak is elment volna.
Aztán beköszöntött a modern kor, és nem lehetett bennünket hazazavarni az iskolából, miután megérkezett az első hat darab Commodore 64-es számítógép Videoton színes tévékkel. Nem sokkal később, az egyik tantermet légkondicionálóval szerelték fel, mert kettő darab PC-re is szert tett a suliba. Csak az arányok kedvéért: akkor egy ilyen XT alapú gép árán 10 darab Ladát lehetett volna venni! Mi meg már ezeken is szórakozhattunk.
Tanultunk persze egyebet is. A más iskolákhoz mért színvonalat persze nem tudom megítélni, de az tény, hogy harminckettőnk közül húszan diplomát szereztünk. És talán az is elárul valamit, amiről 15 évvel az érettségi után, Gyula egy levélben számolt be. Nem tudom, hányadik diplomáját az elég jó nevű, kaliforniai Berkeley egyetemen szerezte, és azt írta, ott abból a matektudásból élt, amit a Közgében, Ferdinánd Árpádnénál szerzett.
Bevallom, a csupa gimnáziumokból érkezett egyetemi csoporttársaim mellett történelemből nekem sem kellett szégyenkeznem. Baranyi tanár úr alapjai megfelelőek voltak.
75 év
Nagyon jó emlékeket őrzök a Közgé fennállásának 75. évfordulójára rendezett ünnepségről is. Kezdődött azzal, hogy a fent már citált C64-esekre Bálint Jocóék egy komoly adatbázis-kezelő programot írtak, így az ünnepségre érkezőket folyosó szerint tudták útba igazítani, ha a tablójukat keresték.
Aztán folytatódott egy egészen kiváló műsorral a mai Aba-Novák Kulturális Központban, ami akkoriban talán Megyei Művelődési és Ifjúsági Központként létezett. Ott szembesültem azzal, hogy Közgésből még miniszter is lehet. Az akkori köszöntőt ugyanis, az akkor már leköszönt mezőgazdasági miniszter, Romány Pál mondta. Az meg évekkel később derült ki számomra, hogy „iskolatársam” milyen kiváló művelője a földrajztudományoknak, micsoda koponyája az Alföld mezőgazdaságának és társadalmának.
Évekig őrizgettem a 75. évforduló tiszteletére összeállított kötetet, aminek azóta is várom a folytatását.
