2025.08.27. (szerda)

Szellemi csoki szökőkút

Szellemi csoki szökőkút

Dátum:

Nem kedvelem azt a netes fogást, amikor azzal akarnak kattintásra bírni, hogy ha valamiből csak egyet akarok vagy tudok elolvasni, megnézni, akkor pont az legyen, ami elém tolakszik. Az Eső csokoládé tematikájú őszi száma kapcsán azonban többször is élnem kell ezzel a fordulattal.

Mert őszintén mondom, hogy ha ebben az évben még egyetlen verset sem olvasott – legyek megengedőbb: egyetlen kortárs verset sem olvasott -, akkor szerintem nem hagyhatja ki a szolnoki irodalmi lap őszi számának második írását, azaz Petőcz András Az öregedő Isten című alkotását. Azt hiszem, ez a vers a csokoládéra fókuszáló Eső eszenciája vagy, ha úgy jobban tetszik, programverse, amiben minden benne van, ami az elkövetkező lapokon majd ki lesz bontva. Petőcz művének harmadik versszakában pedig olyan sorok vannak, amitől tényleg úgy kell mosolyognia az embernek, mint amikor a világ legjobb csokoládéját kaphatja a szájába. Csak két példa: „ha csokit és borocskát fogyaszt az Úr/mondottam, elnyugszik a világ. Nem lőnek egymásra/fegyveres banditák”. Illetve az utolsó sor: „Mert élni azért szeret, barátunk az Isten.” Hát legyen bármilyen rossz is a kedvem, ez visszaadja az életörömömet.

De menjünk tovább! Mert, ha mondjuk ebben az évben, vagy akár egész életében egyetlen olyan vers lesz, amiben azt szeretné viszontlátni, miként lehet egy kávéházi forró csoki fogyasztást – kedvenc léha elfoglaltságomat – szavakba önteni, akkor Szalai Zsolt Forró csoki című versét kell a figyelmébe ajánlanom. Bárhol olvasom sorait, máris ott ülök valamelyik kedvelt kávézómban, és érzem a nyelvemen a történéseket meg a hangulatot. Megindulnak gondolataim, és hát mit is szépítsem: a nyálelválasztásom.

Most sem tudom, hogy Jenei Gyula, az Eső főszerkesztője, miként hozta össze ennek a számnak a szerzőit és a műveit, de érdemes az eredményt ízlelgetni. Annak meg a csokit kapó édesszájú kisgyerek módjára örülni, hogy az ismert nevek mellett – mint Petőcz, Ferdinandy György, Markó Béla, Turczi István, Zalán Tibor – újra sok fiatalt – Szalai, Jászberényi Sándor, Novák Zsüliet – vonultat fel az Eső.

És még tudok ilyen, ha csak ezt az egyet kezdetű mondatot előállítani.

Mert, ha életében csak egy Benedek Szabolcs novellát olvas el? Bocs! Akkor nekünk nincs miről beszélnünk. Aki szolnoki, és nem falja Benedek Szabolcs írásait, az olyan, mintha az internet világában még kurblis telefonnal a kezében várná a telefonközpontos kisasszony jelentkezését. Ugye ilyen emberek nincsenek? Tehát úgy kell kezdenem – megengedően – ezt a mondatot, hogy ha ebben a hónapban még nem olvasott Benedek Szabolcstól semmit, akkor ezen hiányosságát a Retrocsoki című írással pótolja, amiben természetesen ott a jó adag szolnokiság.

Ám, ha Bendek mellett már csak egyetlen Szolnokhoz szorosabban kötődő szerző írását akarná elolvasni, akkor is ugyancsak bajban lennék. Mert hát Barta Ágnes, P. Nagy István és Rékasy Ildikó művei mellett kihagyhatatlan Lázár Balázs Csokoládé című, erősen önéletrajzi, inkább az édesapjáról, semmint a csokiról szóló, szívbemarkolóan szép verse.

Amint kihagyhatatlanok a csokoládé számot illusztráló Rékassy Eszter grafikák, amiket nézegetve sajnos még nem tudtam rájönni, hogy miért és honnan is annyira ismerősek. Mert az biztos, hogy ezek nem olyan grafikák, amikből lehet csak egyet és egyszer megnézni. Őszintén mondom, számomra az utóbbi évek Esőinek legjobb illusztrációi ezek a munkák.

És, ha az Eső vásárlására és olvasására ösztönző próbálkozásom végén csak egyetlen írást ajánlhatok, ami e tematikus számban nem a csokoládéról szól – mert természetesen ilyen is van -, akkor szerintem Csender Levente Világítók című történetfüzérét válassza. Keserű korrajz.

(A rajzok a www.esolap.hu oldalról származnak, Rékassy Eszter munkái.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Elveszített időérzék

Maszahiro karnagy úr úgy irányította zenekarát, mintha két kézzel szórta volna közéjük a hangokat. A Nagyvárad Táncegyüttes szomorú arcúra festett táncosai pedig életre keltették mindazt, amit Mozart hallott. Negyedszer is vastaps zárta az új évi Tánckoncertet a sportcsarnokban.

Fontos része egy sorozatnak

Zádor István számomra nemcsak azért fontos szolnoki festő, mert megörökítette a régi Tisza- és Zagyva-hidakat és a két háború közötti város sok részletét, hanem mert "alkalmazott" grafikusként, fotók pontosságával rajzolta meg a huszadik század elejét. Nyolcvan remek képe a Szolnoki Galériában.

Nekem az arcok

Az idén kilencven esztendős Fazekas Magdolna előtt nemcsak egy kiállítással tisztelgett a Damjanich János Múzeum, hanem annak végére egy kis katalógus is megjelent a Szolnoki Művésztelep legrégebbi lakójának munkáiból. A tájképfestő Magdi néniből számomra portréfestő is lett.

BSZ 10: Tíz dolog, amit ajánlottam

Szinte lehetetlen az elmúlt évtizedből tíz olyan kulturális eseményt kiemelni, amelyeket egykor is ajánlottam, és ma se tennék másként. Egyszerűen azért, mert még egy éven belül is hatalmas a kínálat. Így egy kicsit csalok, amikor a blogSzolnok 10 éves archívumából szemezgetek.