2025.08.27. (szerda)

Szerénykedő Bajnok

Szerénykedő Bajnok

Dátum:

Magam sem értem, hogy eddig miért nem írtam róla. Egyetlen mentségem, hogy az utcáról nehéz észrevenni, nincsenek kirakatnyi ablakai. Merthogy a Bajnok lényegében a föld alatt van. Ahová azért érdemes leszállni, mert nem a pokol bugyraiba jutunk.

Eredetileg nem a Bajnokba indultunk, csak aztán annyira rákezdett az eső, hogy a lehető legközelebb akartunk ebédelni. És akkor itt most egy vallomással tartozom. Mert ugyan azt mindig tudtam, hogy létezik a Bajnok étterem Szolnokon, sőt valamelyik nyáron a kerthelyiségében is töltöttem egy kellemes estét, de elsőre zavarban voltam, hogy akkor pontosan hová is megyünk. Azt hiszem, ez is az oka, hogy eddig nem írtam róla. A Bajnoknak ugyanis nincsenek hatalmas utcai portáljai, messziről világító felirata. A kelleténél szerényebben húzódik meg az SZTK előtti tér sarkán, pontosabban a Baross és a Batthyány utcák kereszteződésénél, a klinkertéglás épületben.

Annak is a pincéjében. Kicsit furcsa is volt, hiszen az utcáról előbb felmentünk egy lépcsőn, majd a kapun túl leereszkedtünk a földszint alá. Ahol elsőre kicsit ijesztő volt a csobogó szökőkút, az erősen félhomályos boltíves kisterem, meg a csupa üveg, eklektikus berendezésű nagyterem. Csak az marasztalt, hogy több asztalnál is ültek, és villámgyorsan az asztalunkhoz lépett két pincér. Ami azért felért egy biztatással, azt üzenve, hogy fontos a vendég.

Az étlaptól elsőre kicsit megijedtem. Nem az árak miatt, bár az csak az ebéd végére derült ki, hogy nem elrugaszkodott, lehúzós számokkal dolgoznak. Inkább a képes-színes összeállítás volt az idegen. Mert az ilyesmi inkább a Balatonnál meg a Váci utcán dívik, ahol a külföldiekre akarnak lecsapni a vendéglátósok. Gondolom, nemcsak engem csaptak már be gyönyörű ételfotókkal, amikor csak a felszolgálás után derül ki, hogy az adott hely tálalási ismereteket nyomokban, eszközöket közel hasonlót sem tud felmutatni, ráadásul az étel vizuálisan még véletlenül sem hasonlít arra, amit képről választottunk.

Ám a Bajnok nem csapott be. Amiket rendeltünk, azok a valóságban is pontosan ugyanúgy néztek ki, mint a fotókon. Vagyis nem. Mert a fotókon egyáltalán nem látszottak olyan nagynak az adagok, mint végül az asztalunkon. Ami azért nem egy nagy probléma, és így visszagondolva nyugodtan kimondhatom: ne ítéljünk elsőre. A Bajnok étlapja a város egyik legszebb étlapja.

Sőt! Olvasmánynak sem utolsó. Mert, ahol még olyasmiket képesek leírni, hogy „lúdmáj hidegen feladva”, attól én elolvadok. A „juhtúrós sztrapacska tejfellel” pedig maga a gyönyör. Azt pedig külön élvezet, hogy ritka ételnevek is feltűnnek, mint például a bulgur vagy a remuládé mártás. Mivel hála a jó égnek a pincében nincs térerő, csak írás közben tudtam megnézni, hogy a bulgur az tulajdonképpen tört búza, vagy „török rizs”, a török konyha kedvenc körete. A remuládé mártás pedig apróra vágott, pikáns finomságokat tartalmazó majonézes mártás. Gyönyörű!

És, ami az elém rakott ételt illeti. Nem volt itt kérem fúziós konyha, meg ravasz, félfognyira elég tálalás. De volt piros lábaskában Malomszögi fácánmadár (!) leves házi csigatésztával tartalmasan és ízletesen. Aztán meg Alföldi zsiványpecsenye fatányéron feladva, becsületes házi savanyúsággal, kakastaréj szalonnával, tisztességes krumplival, de úgy, hogy minden diétázó és egészségesen étkezéssel terrorizáló bömbölve szaladt volna ki a világból. Mindkettő olyan emberes adag volt, ami után már elnehezült a test, de hát le kellett fojtani némi édességgel, így megtapasztalhattam, hogy a lassan ellaposodó somlói galuskát is lehet még szívvel készíteni.

Nem egyedül ebédeltem, nem mindenki ugyanazt ette, de senki sem panaszkodott. Még arra sem, hogy várni kell az ételekre. Mert minden fogás igazolta, hogy a jó munkához, pláne a friss ételhez, a konyhában is idő kell. Ami közben meg nyugodtan lehet hódolni annak a régi divatnak, hogy az ebéd nemcsak létszükséglet kielégítése, hanem egy társas szórakozás. Amikor két fogás között jót beszélgetünk, és nemcsak az ízeket, de a társaságot is élvezzük.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Második terítés

Tavaly nyár végén jártam ott utoljára, és - mint megírtam - nem voltam elragadtatva a teljesítményüktől. Szombat este ismét lementünk, főleg a több mint ötvenféle palacsinta ígéretének engedve. Vannak pozitívumai a gyaloghídhoz közeli Andanténak.

Tündike! Ébresztő!

Bevallom, nekem a Tünde volt valamikor A Cukrászda. Igaz, gőzöm sincs arról, hogy a hetvenes években volt-e más, hasonló vendéglátó-ipari egység a városban. Arra viszont tisztán emlékszem, kissrácként kiugrottam a bőrömből, amikor kiderült, hogy egy hosszabb bevásárlás után, vagy színház előtt, netán csak úgy bemegyünk a Tündébe.

A szegedi réteses

Amikor kiderült, hogy újra lesz Tiszavirág Fesztivál, az első kérdéseim egyike az volt: jön-e a szegedi réteses. Antolik András rétesmester és csapata számára napokkal a fesztivál előtt indult a felkészülés, és nekik a nap sem akkor ér véget, amikor az utolsó vendégnek. A mesterrel beszélgettünk.

Kellemes savanyúságos

A jó savanyúság olyan, mint a desszert - és fordítva -, lehet nélkülük is jót ebédelni, csak éppen nem érdemes. És miként jó desszertet, úgy jó savanyúságot is lehet otthon is csinálni, de bizonyos kivételektől eltekintve azt mondanám: minek, ha vannak profik. Például a szolnoki piacon.