Megdöbbentő élményben volt részem a hétvégén. A Rózsakert és a Verseghy-park közötti kerékpárúton tekertem, amikor először valami elképesztő rózsaillat, majd a virágzó hárs szaga csapott meg, amelyek végül kábító módon kezdtek keveredni. Egyszerűen nem mehettem tovább. Köröznöm kellett egy darabig a két park találkozásánál. Majd nem tudtam megállni, hogy ne menjek be ismét a rózsák közé.

Nem vagyok egy virágfun, a kertműveléshez pedig semmit sem konyítok, így laikusként kell meghajolnom a Rózsakert kitalálói és megvalósítói előtt. Színben, méretben, fajtában és illatban valami elképesztő változatosságot, de mégis valami varázslatos összhangot sikerült itt összehozniuk. Tényleg érzéketlen a világ szépségei iránt, akit nem ejt rabul ez a kert. Akinek meg rossz a kedve, receptre kellene felírni, hogy töltsön a Rózsakertben legalább negyedórát. Akár naponta többször is, mert nem fog ráunni.

Hiszen az a legjobb az egészben, hogy tényleg nem léphetünk be kétszer ugyanabba a kertbe. Emlékszem, már a márciusi havazás előtt is azt nézegettem, hogy állnak a tövek. Aztán a késői tél elmúltával, az áprilisi melegben szinte pillanatok alatt kelt életre a kert. Előbb csak itt-ott jelentek meg az első bimbók, aztán néhány nap múlva úgy nézett ki, mintha egy festékboltot robbantottak volna fel az egésznek a közepén. És a változás azóta is állandó. A tövek mintha állandóan tele lennének bimbókkal, miközben virágoznak és szirmaikat is hullatják. És terjed a hol lágyabb, hol émelyítően tömény rózsaillat.

Nehéz eldönteni, hogy inkább üljön az ember valamelyik padon, és csak bámulja a kertet, vagy akkor jár jobban, ha köröz benne a sárga köves utakon. Vasárnap este, amikor az a gyönyörű vastag szivárvány volt a város fölött, esküszöm díszletek nélkül forgathattuk volna az Óz legszebb jeleneteit. Vagy egy olyan filmet, amiben, az egyik ágyásban a Kisherceg ápolja a maga rózsáját, a másikban meg Süsü üldögél, hogy rá is szálljanak a lepkék. Mondom: egészen kábító az az illat, amit ott terjeng.

És vannak a kertnek további különlegességei – legalábbis eddig. Például még nem léptem ott kutyaszarba. Nem láttam virágot tépdelőket. A pénteki és szombati bulik után sem volt még széttúrva a kert. És úgy tűnik, a gondozással és az ápolással sincs gond. Mintha minden arra járó magáénak érezné, mintha azok, akiknek a gondjaira bízták, nem csupán látszattevékenységet folytatnának. Mintha lenne egy szép közös hely Szolnokon, ami működik is. Mert reggeltől estig mindig van ott valaki, akin látszik, hogy használja és élvezi. Vagyis a Rózsakert betölti funkcióját.

Amit persze lehet bővíteni, de csak egyénileg. Például egy kockáspléddel és egy piknikkosárral. És nemcsak hétvégenként, hanem a hétköznapokon is. Mert úgy kellene használni a Rózsakertet, mint Európa számos nagyvárosában teszik ennél gyengébb parkokkal.