A Szolnoknál, a Tiszán átívelő első vas közúti híd két felrobbantása is keretezheti azt az időszakot, amiről szó lesz a Szandaszőlősi Művelődési Ház Helyismereti Klubjában január 14-én. Madas-ház, Cukorgyári bérház, postapalota, Bábaképző. Szolnoki épületek a két háború közötti időszakból.
Szolnok második aranykora?
Próbáljuk meg számba venni azokat a ma is álló épületeinket, amelyek a két világháború között épültek Szolnokon!
Kezdjük, mondjuk az oktatási intézményekkel! Amelyek közé kis túlzással betehetnénk a Templom utcán álló egykori leányiskolát – ma Szegő Gábor Általános Iskola – és a Baross utcai fiúiskolát is – ma megyei rendőrkapitányság -, hiszen mindkettő csak a fegyverek elhallgatása után kapta meg azt a funkcióját, amire eredetileg is szánták őket. Sőt, mivel az előbbi lényegében a mai Varga Katalin Gimnázium bölcsője, – hiszen a Bánffy Katalin Gimnázium Ellmann Elvirának köszönhetően itt kezdte szárnyait bontogatni -, az utóbbi pedig évekig adott helyet a Felsőkereskedelmi Iskolának is, helyük van ebben a felsorolásban.
Miként helye van az általam már oly sokszor „megénekelt” szolnoki iskolasor, valóban Trianon után épült elemeinek.
A Magyar Királyi Bábaképző Intézetnek – ma Áprád-ház néven társasház -, amelyet 1926. október 16-án adtak át a Baross utcán, a polgári fiúiskola melletti telken. Hogy aztán alig egy évvel később, a fiúiskola város felőli oldalán lévő telek is beépüljön az állami Fa- és Fémipari Szakiskola tömbjével. Ha nem jön közbe a második világháború, akkor bő másfél évtizeden belül a Közgé bauhaus stílusú négyszintes tömbje is bekerül a sorba, ám így annak átadására csak a koalíciós időkben kerülhetett sor.
De, ha már éppen az iskolák kerültek elő a „Szolnok második aranykora? – A város története képekben 1918-1944” című előadásból, akkor kanyarodjunk át az oktatásról a közintézményekre. Az átvezetésre pedig a legalkalmasabb a mai Varga épülettörténete, hiszen a város első (1856) kétemeletes bérháza 1927-ig a Magyar Királyi Posta céljait is szolgálta. Mindaddig, amíg a Baross és a Mészáros Lőrinc – a két háború között Liebner János – utcák sarkán el nem készült Szolnok legszebb bauhaus stílusú épülete, a nagyposta. Ami talán az egyetlen adósság volt a megyeszékhellyé lett várossal szemben az infrastruktúra fejlesztésének területén. Hiszen addigra már nemcsak a megyeháza – ráadásul bővítve – a törvényház és az „adóhivatal” – egy-egy emelettel megtoldva -, a laktanyák, a kórház, az új állomás állt a helyiek rendelkezésére, de menetrendszerinti autóbusz-közlekedés is működött Szolnokon.
És, ha már az infrastruktúra szóba került. Ebben az időszakban épült meg a belvárost védő gát tetejére a Tisza-parti sétány egy része, a jellegzetes kő virágtartóival és korlátaival – ma már csak egy emlékhelye van meg belőle a Református templom mögött. Ugyancsak a két világháború közötti fejlesztések eredménye a Zagyván átívelő vasbeton híd, amelyet 1926-ban adtak át a torkolat közelében. Meg ugye a közúti és a vasúti közlekedés gyorsítását is célzó Kolozsvári-felüljáró, amelyet 1940-ben avatott fel a kormányzó az Abonyi és a Gömbös Gyula utcák találkozásánál.
A 2020. január 14-én, 18 órakor, a Szandaszőlősi Művelődési Házban kezdődő vetített előadáson mindezek mellett szó lesz a sorra épülő bérházakról (Nerfeld, Madas), a szaporodó szolnoki szobrokról (Hősi emlékmű, Verseghy- és Szapáry-szobor), a Tisza szálló és a városi bérházról, valamint az 1932-ben elkészült evangélikus templomról is. A „Még több ok SzolnOK” támogatásával zajló előadássorozatnak ez lesz a második része, amihez előadóként, e blogbejegyzés keretében próbáltam kedvet csinálni. Mert mindazt, ami majd mesélek, a blogSzolnok elmúlt 10 éve alatt gyűjtöttem és tanultam Szolnokról.
