Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.
Van abban némi keserű áthallás, ahogy magára maradt Simon Ferenc Ápolónő gyermekkel című alkotása az egykori Abonyi úti iskola udvarán, ahová húsz éve helyezték át, 42 éves korában.
Tévedtem. Szolnoknál nem 1909. március 15-én ívelt át utoljára fa közúti híd a Tiszán, hanem 1945 nyarától talán 1946 első feléig. A „szép Tisza-híd” romeltakarítási fotói igazolják ezt.
Illúzióimat rég elvesztettem, de a remény nálam még mindig nem akar kimúlni. Bár, amikor egy helyi képviselő nincs tisztában a helyi médiaviszonyokkal, azért közel az elmúlás.
A darab megrázó, a díszlet egyszerűségében különleges, Kovács Krisztián is kiváló, ám kár ragozni: A semmi ágán lényegében Pertics Villő estje, egyben „jutalomjáték” és feladat a nézőknek.
A települések gazdaságának fontos pillére volt, hogy a helyieket, helyi kereskedők látták el. A fejlődésnek persze nem lehet gátat szabni. De miért ne nyerhetne az ügyön a közösség?
Csak aprócska szabályt sértett. Közlekedőket, gyalogosokat nem akadályozta. Szolnokon máshol is előfordul hasonló, nem is ritkán. Kit zavar? Nincs jobb dolgod, mint ezeket fotózni? Rendőrt hívtál? Lehet, hogy már egyedül vagyok, de engem ez zavar. Mert minden katasztrófa és balhé egy pici szabálysértéssel, félrenézéssel kezdődik, és ezek miatt lettünk következmények nélküli ország. Nincs más lehetőségem, csak itt és így tiltakozhatok. Bocs! Tanulóvezető. Valamit félreérthetett?
Nekem nem Mohács kellett, hanem Pákozd, de olyan, amikor nem hagyjuk félbe azt, amit elkezdtünk! Ma reggel Szolnok számára is máshogy kelt fel a Nap. Kérdés, tudunk-e élni vele.
Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?
