2025.10.14. (kedd)

Telefon a pártháznál

Telefon a pártháznál

Dátum:

- Szolnokon mindenki mindenkit ismer. Nem lehet semmit titokban tartani. Hagyjuk abba, mielőtt a feleségemnek elmondja valaki. Nem, nem vagyok gyáva. Igen, nekem is sokat jelentesz, de értsd meg! Ezt így nem lehet tovább csinálni. Ne bőgj! - Letettem a kagylót. Nem akartam fültanúja lenni mások beszélgetésének. Lemerült a mobilom, telefonálni akartam. Újra fülemhez emeltem a kagylót.

– Szolnokon mindenki mindenkit ismer. Nem lehet semmit titokban tartani. Hagyjuk abba, mielőtt a feleségemnek elmondja valaki. Nem, nem vagyok gyáva. Igen, nekem is sokat jelentesz, de értsd meg! Ezt így nem lehet tovább csinálni. Ne bőgj! – Letettem a kagylót. Nem akartam fültanúja lenni mások beszélgetésének. Lemerült a mobilom, telefonálni akartam. Újra fülemhez emeltem a kagylót.

– Hol él maga? Tudja, mikor kaptunk utoljára színes televíziót? Hívhatom az osztályvezetőt, de akkor se lesz. Pult alól? Nem értem, miről beszél. Látott már színes tévét? Be se fér a pult alá. A polcra tennénk, ha nem vinnék el már a raktárból. Velem ne kiabáljon! Én nem tudom, azok honnan tudják, hogy érkezett színes tévé a Centrumba. Hogy mennyit érne magának? Egy százast? Na, ne vicceljen, annyiért le se hajolok.

Bontottam a vonalat. Amit létre se akartam hozni. Elfelejtettem volna fülkéből telefonálni? Leemelem a kagylót. Bedobom a pénzt. Nem pottyan vissza. Búg. Vonalat ad. Nyomhatom az első gombot.

– Józsi ismét farmerban jött az iskolai ünnepségre, pedig a szülői értekezleten egyértelműen megmondtuk, hogy a lányoknak matrózblúz, a fiúknak öltöny és nyakkendő a kötelező. Iskolaköpeny se volt nála, ráadásul valami undorító amerikai pólót vett fel. Ha Józsi nem tud beilleszkedni, nem tudja elfogadni az iskola szabályait, és nem képes megérteni, hogy november 7-én illik szépen felöltözni, akkor menjen át a 605-ösbe, ahol ezt tolerálják. Nálunk nem.

Döbbentem néztem a telefonkagylóra. Mi? November 7-ei ünnepség? Kinéztem a fülkéből. A pártházban már kínai működik. Nem hülyültem meg. Elölről kezdtem a műveletet. Addig jutottam, hogy nulla.

– Szép kort élt meg a néni, bár nem irigylem. A férjét az első világháborúban vesztette el, a fia a másodikból nem jött vissza, az unokája meg 56-ban disszidált, és azóta se mert hazajönni. Persze lehet, hogy inkább a háza lebontásába halt bele. Milyen szép kertje volt az SZTK mögött, ott ahol a szállodát építik.

Ez valami vicc. A fülemhez emelem a kagylót. Bedobom a lyukon az ötvenest. Meghallom a búgást. Elkezdek tárcsázni, mert pont most merült le az az átkozott mobil, és oda kellene szólnom, hogy ne várjanak. Beütöm a nullát. Csend. Beütöm a hatot. Feszülten várok. Csend. Jöhet a hármas.

– Valami nagy baj történhetett a ruszkiknál.

Ezt nem hiszem el. Lenyomom a gombot, hogy kezdjem újra. Felengedem.

– A magyar tűzoltókat se engedték be a laktanyába, pedig kintről is lehetett hallani a robbanásokat, és a tűz is látszott. A Besenyszög felé eső kapun meg sorra mentek ki a nagy teherautók. Nagyon rohangásztak odabent Szásáék. Azt mondják, benzint akartak lopni, de berobbant a teherautó tankja, amin meg lőszerek voltak. Ezek a marhák majdnem egész Szolnokot a levegőbe repítették.

Így még a hibabejelentőt se tudnom felhívni. És mit is mondanék nekik? Hogy az egykori pártház melletti telefonfülke régi beszélgetéseket játszik vissza. Kiröhögnének. Vagy már röhögnek? Lehet, hogy kandi kamera. De sehol egy teremtett lélek. Kezdjük újra! Ez az, már a nullahatharmincig eljutottam.

– Majd, ha elkészül a nagyposta mögött az új telefonközpontot, akkor talán tudunk telefont kiutalni. Igen, javaslom, hogy vegyen kötvényt, mert akkor talán előbbre sorolják a kérelmét. Hogy addig mit csináljon? Most is telefonál, nem? Meg ott a távirat, a levél, a képeslap, sőt gyorsabb, ha felkeresi, akivel beszélni akar. Telefonálni személytelen, arctalan. Ahelyett, hogy elmennének az ismerőseinkhez és időt szánnánk rájuk, megpróbáljuk egy perc alatt letudni. Mert mindig az a rohanás. Higgye el, addig jó, míg nincs telefonja!

Halló. Szóltam bele. De megszakadt. Nyomkodtam a gombokat, de elnémult. Az órámra néztem. Elkéstem. És oda se tudtam szólni. Átkozott telefon!

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Tiszába zuhant?

– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.

A kivétel kérése

A Magyar Néphadseregben kezdtem kártyázni, egyáltalán kártyajátékokat játszani, ami addig kimaradtak az életemből. Gyorsan tanultam. Vagy rengeteg időnk volt. Az alapkiképzés után a laktanyától és a várostól is távoli, egy repülőteret kiszolgáló bázisra kerültem, ahol csak unatkozni lehetett volna, ha nem találjuk fel magunkat.

Ma is szeretik Bébét?

Ki lehetett B.B. és ki, aki annyira szerette, hogy ezt egy sárga falon, hatalmas fekete betűkkel ki is fejezte? Egyáltalán B. B. tudta, hogy neki szól az az üzenet? Vagy ma is él valahol, valaki, aki nem is sejti, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy őt szeretik?

Milléri búcsú

Évekkel ezelőtt, amikor a gyerekek még háborogtak amiatt, hogy túl sok időt töltök kint a telken, azt mondogattam, ha majd meghalok, itt szórják szét a hamvaimat. Nem vettek komolyan, somolyogtak, legyintettek. Ma már könyörgök, eszükbe ne jusson! Úgy akartam elmenni, hogy rendben hagytam a telket, de nem így lesz. Ma utoljára kijöttem a Millérre. Kijöttem? Kihoztak.