Másfél évszázaddal ezelőtt, tehát a Szolnok megyeszékhellyé válása előtti évben, a várossal szembeni, Tisza bal part legfeljebb időszakos legelő, csenevész alföldi erdő, és leginkább a szőke folyó árterülete lehetett. Viszonylagosabb védettséget a város felőli oldalon a Tisza építő „munkája” biztosította, hiszen a nagy kanyarulatban a bal partra kerül a hordalék. A terület egyetlen „stabil” része a bal parti hídfő lehetett, ahonnan egy gátszerű töltés tetején vezetett tovább a kocsiút Szanda felé a mai Holt-Tisza mentén, ami akkor még az élő Tisza volt, hiszen a hatalmas kanyarulat levágására csak a 19. század végén került sor. A mellékelt, 1787-es „térkép” – ami a ma megszokottakkal szemben „fejjel lefelé” van – jól érzékelteti a folyó medret, a hídon túli utat és a mai Tiszaliget vízjárta jellegét.

Sokan szeretnek úgy hivatkozni a régi Tiszaligetre, hogy azt egykor Móricz-ligetnek hívták, ami meglehetős leegyszerűsítése a múltnak. A Móricz-ligetnek nevezhető terület a mai Tiszaligetnek – szerintem – talán a tizede lehetett, és leginkább a belvárosi Tisza-híd bal parti hídfőjének közvetlen közelére korlátozódott. Névadója Tóth Mór ügyész (minden bizonnyal Móricz szerepelt az irataiban), aki Karcagról került Szolnokra és az 1890-es években kapott engedélyt arra, hogy a híd lábánál lévő területet rendezze. Aki ennyit tud, az általában azt is hozzáteszi, hogy az ügyész rabokkal végeztette el a munkát, aminek eredményeként az előző századfordulóra egy néhány hektáros fás, ligetes, sétautas terület jött létre. Ugyanakkor a Móricz-ligeten túl – szerintem nagyjából a mai Turing Hoteltől lentebb – a terület ugyanolyan alföldi árterület volt, mint korábban. Ezt igazolják azok a korabeli képeslapok, amelyek a Tisza jobb partjáról készültek, a folyó hajóit, a faúsztatást örökítették meg, de a hátterükben látszik a mai Tiszaliget kopár területe.

Az azonban biztos, hogy az 1903-ban elhunyt Tóth Mór munkássága nem volt hiábavaló, hiszen a huszadik század elején vendéglő, 1901-től pedig a Szolnoki Evezős Egylet csónakháza is a Móricz-ligetben állt, és ez utóbbihoz két szabályos teniszpálya is tartozott. Érdekes azonban, hogy a ligetes „parkot” az 1910-es évek elejéig csak a városi ügyészség dolgozói és a városi kaszinó tagjai – és gondolom, családtagjaik, azaz a tehetősebb polgárok – előtt volt nyitott, ugyanis Szolnok városa csak ezt követően vállalt részt a terület fenntartásából. Valószínű, hogy így már városi „népünnepélyeket” is tarthattak a mai Tiszaliget elején, már csak azért is, mert az első világháború előtt nem nagyon volt Szolnokon máshol ilyesmire alkalmas terület.

A Móricz-liget történetében megkerülhetetlen a belvárosi Tisza-híd. Leginkább azért, mert miután 1909. március 15-én az utolsó fahíd középső részét elvitte a jeges ár, ezen a területen keresztül kellett megoldani a lejárást az ideiglenes komphoz. A magam részéről abban is biztos vagyok, hogy az új híd felépítésekor ugyancsak a Móricz-liget környékét használták az építőanyag tárolására illetve felvonulási területnek, miként a 20. században ez majd még kétszer megismétlődött. De afelől se lehet kétségünk, hogy az éppen csak kialakuló „liget” sokat szenvedhetett a Tanácsköztársaság alatt, a tiszai áttörés idején, illetve Szolnok román ostromakor is. Szerintem 1919 és 1920 nyara közötti egy év hadieseményei éppen elegendőek voltak ahhoz, hogy a „városiasodó” terület történetének első fejezete úgy záródjék, hogy Tóth Mór és követőinek eredményeiből nem sok maradt az utókorra.

Az 1919-ben részben felrobbantott „szép Tisza-híd” teljes helyreállítása csak a húszas években történt meg, amivel párhuzamosan a bal oldali hídfőhöz visszatért az élet. Az 1926-os várostérkép már parkos területként tünteti fel a Móricz-ligetet, ami mellett regatta kikötőt is jelöltek, illetve tudjuk, hogy a két háború között Szolnok fontos vendéglője és szórakozóhelye volt az Aranylakat illetve Halászcsárdaként emlegetett műintézmény, ahol természetesen cigányzene is szólt. Korabeli fotók azt is mutatják, hogy a belvárosi hídtól nemcsak feljebb, de lentebb, a Tisza-szálóval szemben is voltak kialakított strandok, sőt kosaras fürdőről is maradtak fenn képek. Ugyanakkor valószínű, hogy ezekhez csónakkal vagy a folyó parton, a Tiszaligetet ma védő gát helyén futó gyalogúton lehetett eljutni. A Nostra tárház építésekor készült fotók azonban azt bizonyítják, hogy a Tisza Szolnokkal szembeni bal partjának jelentős része nemhogy liget, de még erdő sem, legfeljebb legelő volt a harmincas évek második felében.

Olvashatók olyan visszaemlékezések, hogy a második világháború végén a „liget” maradékát a tüzelőt kereső helyik számolták fel, újbóli fásítására pedig majd csak a negyvenes években került sor, aminek eredményeként a hatvanas évekre már árnyas erdő borította a területet. A magam részéről ezt némi kétkedéssel kezelem, főleg az 1960-as légifelvételek alapján, amelyek azt mutatják, hogy legfeljebb a mai Tiszaligeti sétány és a folyó közötti terület lehetett valamennyire erdősült. Ugyanakkor az ötvenes évekre újra birtokba vették a szolnokiak a Móricz-liget helyét, ahol nemcsak a halászcsárda működött, de szabályos méretű focipálya és Vidámkertnek nevezett vurstli is volt. Sőt, a város 1959-ben megjelent térképe szerint az ötvenes évek második felében már úttörőváros – leginkább sátoros táborhely – és vállalati üdülők is voltak a terület belsejében. De a Tiszaliget nevet még ekkor sem használták. Az elnevezés majd az ötvenes évek végén bukkan fel, amikor elindul a terület fejlesztésének tervezése, ami tényleg új fejezetet nyit Szolnok közel 200 hektáros rekreációs parkjának a történetében.

***

A fent felvázolt 60-70 év, illetve a hatvanas évek elején induló újabb 60 év történetét viszonylag sok fotóval, térképekkel és adatokkal mesélem el 2025. október 6-án, hétfőn este 18.00 órától a TESZ székház (Szapáry utca 19.) emeleti előadójában. Az Évek szállanak az árnyas fák alatt című, a Tiszaliget történetéről szóló Élő blogSzolnok Anno előadásra minden érdeklődőt szeretettel várok.