2026.01.12. (hétfő)

Új műfaj 200 fellépővel

Új műfaj 200 fellépővel

Dátum:

Műfajteremtő produkciót láthat a szolnoki közönség január első szombatján a Tiszaligeti Sportcsarnokban, amikor Magyar Tánckoncert címmel a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes közel 200 fellépője ad kétórás műsort.

Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjének koncepciója alapján színpadra álmodott Magyar Tánckoncerten szimfonikus zenekari művek és táncjelenetek váltják majd egymást. Felcsendül többek között Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiája, az Intermezzo Kodály Zoltán Háry Jánosából és a Kállai kettős is. Mindezek mellett láthatjuk a híres Ecseri lakodalmast, amely a bemutatója óta nemcsak a hazai, de a világ táncszerető közönségének elismerését is kivívta.

Az Ecseri lakodalmas a magyar néptáncművészet egyik kiemelkedő, emblematikus produkciója, amelyet eddig több mint ezer alkalommal mutattak be. A Szolnokon január 7-én látható produkció különlegessége azonban, hogy ez alkalommal a „lakodalmas” 50-es évekbeli, Rábay-féle koreográfiájának felújított változata kerül színpadra.

A Magyar Tánckoncert, azaz a Vox Hungaricus ötletadója a Harangozó Gyula- és EuróPas-díjas koreográfus, Mihályi Gábor elmondta: a Magyar Állami Népi Együttes kapcsolata a szolnoki művészekkel több éves múltra tekint vissza. Legutóbb a népi együttes születésnapján rendezett előadáson szerepeltek együtt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, így természetes volt, hogy ezt a minden társulatot megtermékenyítő új produkciót is közösen hozzák létre.

A Magyar Tánckoncerten nem világzenei dallamok szólalnak majd meg, hanem a tradicionális népzene és a XIX. század népies műzenéje mellett a magyar komolyzene gyöngyszemei, Liszt, Kodály és Bartók műveit csendülnek fel. Ezekre az örökbecsű művekre készültek a koreográfiák kifejezetten erre az estére. Mihályi Gábor szerint a Magyar Tánckoncert egy komplex táncszínház, amely nagyvonalú tablójával értéket ment és új értéket is teremt.

A január 7-ei bemutatóra december eleje óta külön-külön készülnek a fellépő együttesek, az összpróbákra majd az előadás helyszínén kerül sor. Mihályi szerint a hang és látvány „káprázatot” az elhangzó művek és a szereplő művészek adják majd, amit természetesen a ma már jogosan elvárható, XXI. századi technika is támogat. Az előadás lényege: „nem a színpadi csillogás, az öncélú látványkeltés, hanem a megkérdőjelezhetetlen művészeti érték felmutatása, a teremtő – éneklő, zenélő, táncoló – ember dicsérete lesz”.

A január 7-ei, kétórás esten a Szolnoki Szimfonikusok és az Állami Népi Együttes művészei mellett színpadra lép a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a Budapesti Ifjúsági Kórus is. Az est első felének karmestere Bánfi Balázs, míg a második felvonásé Izaki Maszahiro (képünkön) lesz.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Idei kerek évfordulók (3.)

Bár a 900 éves Szolnokot 1975-ben ünnepelték, a következő évre is jutott még jubileumi avatás, például a Centrum áruház megnyitása. Miként az elmúlt fél évszázadból is van mit megidézni.

Idei kerek évfordulók (2.)

A vasbeton Zagyva-hídnak, az első világháborús emlékműnek és a „bábaképzőnek” is centenáriumát ünnepelhetjük 2026-ban. De persze ne feledkezzünk meg más évfordulókról se.

Idei kerek évfordulók (1.)

Szolnok másfél évszázaddal ezelőtt lett megyeszékhely. Ám ezen kívül is van/lenne mit ünnepelni, amit mutat, hogy ebbe a részbe csak a 100 évnél régebbi, kerek évfordulók fértek be.

Magukon nevettek (2.)

Meg nem valósult álmok, avagy nem változik itt semmi? Horgászmúzeum Szolnokon, csúszó nagyberuházás, sorok a rendelőkben, lassú átkelés a Tiszán. Újabb karikatúrák a Kádár-korból.